Ebben az idei forró kánikulában a kedvenc uszodámban tudok csak igazán felfrissülni. Reggel korán megyek, és 11 órakor már jövök is haza. De a víz, az úszás jótékony hatását egész nap érzem. Azért is jövök aránylag korán haza, mert az uszoda átalakítása óta egyszerűen nincs árnyékot adó fa, illetve alig van zöld terület. De van három nagy csúszda, meg élményfürdő, és többszáz forintért lehet napernyőt és napozó ágyat bérelni. Csodálkoztam is, hogy vakáció idején aránylag kevesen vannak, de rájöttem, hogy ha veszünk egy 3-4 tagú családot, akinek belépőt, fagyit egyéb finomságokat kellene kifizetni, máris megvan a válasz a kérdésre.

Anélkül, hogy beleesnék a "savanyú a szőlő" szindrómába, visszagondoltam gyermekkorom nyaraira. Négyen voltunk testvérek, az öcsém 6 évvel utánam érkezett, így mi hárman lányok egymásra vigyáztunk. Úszni mindannyian megtanultunk, autodidakta módon, hisz a Tisza mellett nőttünk fel. Így felnőtt kíséret nélkül jártunk a standra. Ez az 50-es évek második felében, illetve a 60-as évek elején volt. Uzsonnára zsíros kenyeret, almát vittünk, és egész nap a vízben voltunk. Az uszoda szinte mindig tele volt, és családias volt a hangulat. Szájtátva néztük a nagylányokat, csodáltuk az úszókat és a vízilabdázókat. A fiúk kivétel nélkül "fecskét" viseltek: kék alapon fehér csíkos úszónadrágot.

A fiúk fecskét viseltek. Bitskey Tibor és Berek Kati az Egy pikoló világos című  filmben

Ha meguntuk az uszodát, átmentünk a Tisza partfürdőre, ez közvetlen mellette volt. Csodálatos finom homokos partja volt, a víz tiszta, biztonságos, és az volt a menő, akinek felfújt autóbelső gumiöve volt. Volt egy óriás csúszda, fából készült, és két oldalt volt a csúszó része, pléh, vagy réz lemez borítással. A napon a csúszdák felforrósodtak, de a vizes fürdőruhában ezt nagyon nem is éreztük. A felnőttek fociztak, turuloztak, a nagylányok sétálgattak, a fiúk meg tették-vették magukat a lányok előtt. Mi gyerekek meg önfeledten játszottunk. Estefelé együtt mentünk haza mi környékbeliek, és a szüleink (így utólag visszagondolva) megkönnyebbülhettek, hogy épségben hazaértünk.

Sári

Strandra járni egy életforma volt gyerekkoromban

A strandolás a mi családunkban is a nyári élet szerves része volt, strandra járni egy életforma volt gyerekkoromban. Ugyanabban a Tisza-parti városban laktam, ahol Sári is élt, s bár egyidősek vagyunk, akkor még nem ismertük egymást. Akkoriban, (ötvenes, hatvanas évek) a nagyobb vállalatoknak saját kabin házuk volt, felszerelve nyugággyal, asztalokkal, székekkel, pingpong asztallal. Nagyival naponta lementünk a partfürdőre, a szüleim a hétvégén jöttek csak le. Anyu és Apu mindig nagyokat úsztak, először a folyással szemben, majd visszafelé, már fáradtan, a folyás irányába. Én ott vártam rájuk a parton, ahol aztán kifeküdtek megszáradni a puha, forró homokban. Később, mikor termálvizes medence is épült a partfürdőn, nagymama abban áztatta magát naphosszat.

Lány korában (harmincas évek) anyukám családjának volt csónakja, négy család vett közösen egyet. A családok nevének kezdőbetűiből összerakva tegafova volt a csónak neve. Együtt, vagy felváltva használták, és így minden gyerek megtanult evezni. Ez akkoriban közkedvelt sport volt a folyó menti városokban. Gyerekként, mikor mesélt róla Anyukám, mindig megkérdeztem, hogy hová lett a tegafova. - Eltünt a történelem tengerében – válaszolta.

 Csónakázás - a Meseautó című filmből

Vissza az ötvenes évekbe: A strand a felnőttek társadalmi életének színhelye is volt, a vállalati kabin kertjében jókat lehetett kártyázni, focizni, sörözni a kollégákkal. Nagymama egy lapos fém ételdobozba készítette össze az ennivalót, kivájt paprikába tette a vajat (így nem olvadt el), a szeletelt kenyér vászon szalvétába volt csomagolva. Rossz evő gyerek voltam, de a strandon a nagy hancúrozás közepette mindig megjött az étvágyam. A büfében vehettem magamnak egy egygombócos fagyit 50 fillérért. A strandfürdő nagy volt, árnyas fákkal tele, jól eloszlott a sok ember, nem ültünk egymás hegyén-hátán, mint az uszodában. Akinek nem volt vállalati kabinja, az bérelt egyet egész szezonra (esetleg többen együtt), és akkor a kabinban hagyhatta a nyugágyát és minden egyebet, ami a strandoláshoz kellett. Egy emlékezetes nyaram volt, 14 évesen. Azon a nyáron osztálytársakból, és azok barátaiból egy jó kis fiú-lány társaság verődött össze. Rengeteget pingpongoztunk, forgóztunk, és nevettünk, párok alakultak ki, szerelmek szövődtek…

Én is szerettem úszni a Tisza hűs habjaiban, bár nagy úszó sosem lett belőlem. Aztán, hogy elkerültem szülővárosomból a Tisza mellől, nem tudtam többé más vizekkel megbarátkozni. Egyedül a tengervíz iránt érzek a Tiszához hasonló vonzódást, és boldogan vetem bele magamat, ha nagy ritkán alkalmam van rá. De az az egykori szépséges strandélet visszavonhatatlanul az elmúlt gyermekkoré. 

  Cecilia

Képek forrása: Fortepan