Anyukám (középen), Nagymamám (jobbra), és egy barátnő  kiskutyákkal a strandon - 1940-es évek

Időutazás képekben: nagyszüleim piknikezős strandolásától, az én lavór lubickolásomon át,  unokám mélytengeri úszásáig. 

A minap érkeztem haza lányommal és unokámmal egy görög szigetről, Zakynthosról. Élménygazdag egy hét áll mögöttünk. Unokámmal, Markusszal a fotókban gyönyörködtünk. A galériámat "lapozva" meglátott egy régi fotót egy lavórban ülő babáról. Meglepve hallgatta, hogy azon az 1948-ban készült fotón én vagyok, egyévesként boldogan lubickolva nagyszüleim udvarán.

1948: én lavórban, 1983 : a lányom gumicsónakban

Elmeséltem neki azt is, hogy néhány évvel később, amikor egy hugicával gazdagodtam, leleményes nagyanyám élményfürdőt varázsolt udvarukra egy bádogkád képében, hogy két kedvence egyszerre csobbanhasson.

Anyukám és szülei, 1930-as évek

Aztán elővettem néhány megsárgult papírképet is, még messzebbre utazva vissza az időben. Az 1930-as években készült fotón anyukám 10 éves, és szüleivel, meg azok barátaival a Tiszaparton piknikezik. A víz nem látszik, a környezet kopár, csak elmondásból tudom a helyszínt.

Apukám, testvére és egy barátja, 1940-es évek

Az 1940-es évekből származó következő fotón csak a sharmos fiúk "szexi" fürdőnadrágja utal arra, hogy strandon vannak, meg esetleg a hátuk mögötti csúszda. A képen a középső  Apukám, jobbra tőle a testvére látható. A fiúk szerettek Tiszában úszni, a parton pedig nagy turul csatákat játszottak. Ehhez egy nyeles, kerek faütőt és teniszlabdához hasonló alkalmatosságot használtak.

Anyák és lányaik, azaz mi és barátaink, 1960-as évek

Akárhol és akármikor adják át magukat az emberek a strandolás örömének, a jó szórakozás legfontosabb feltétele mindenkor a vidám baráti társaság volt. Tárgyi feltétel pedig a finom ennivaló! Áldozatkész anyáink képesek voltak a nagy melegben, pont délre időzíteni a minimum kétfogásos ebédet, salátát, a jobbak még süteményt is sütöttek. Mindezt természetesen otthon készítették el, és ők vitték ki ebédhordóban, gyalog a hídon át, a déli melegben az apák és gyerekek után, akik addig önfeledten pancsoltak. Kedves Nagyik! Tegyük kezünket a szívünkre! Ki az, aki manapság levest lötyögtetne szerettei után a strandra?!

Városunkban az uszoda és a partfürdő mellett a legkülönösebb feelingje a Sárga nevezetű üdülőtelepnek volt  -  a Sárga elnevezést a Tisza sárga homokjának köszönhette. A vegyes stílusú, sűrűn egymás mellé épített kis viskók, vagy nagyobb vállalati üdülők többnyire el voltak látva bádoghordóból barkácsolt tusolóval. A ping-pong asztal szinte mindegyiknek tartozéka volt. Abban az időben minden áradáskor betört a víz a házakba. A hetvenes évektől a módosabbak 4-5 m magas betonlábakra építtették nyaralóikat.

Sárga üdülőtelep

Ott is megvolt a társaságunk, hiszen unokahúgoméknak volt egy kis vityillójuk, a hozzátartozó evezős csónakkal. Gyakran eveztünk át a túlpartra, nagyokat beszélgetve, nevetgélve. Egy ilyen alkalommal Sanyi bácsit, a szellemes, világias gondolkodású pap nagybácsit is átszállítottuk, aki illedelmes klott nadrágjában kiszállt egy sekélyebb részen, hogy a hűs habokat élvezze. Mi meg azt élveztük (visszafojtva pukkadozó nevetésünket), ahogy ez a bő alkalmatosság kacéran lebegett a vízen.

A Sárga tanúja volt a nyiladozó érzelmeknek is. Unokahúgom megtetszett egy Egon nevű német fiúnak. Mily szerencse, hogy Marika édesapja német nyelvtanár volt... Huszonévesen két barátnőmmel meg egy-két fiúval kajakozni jártunk egy úszóház mólójáról egész a Maros torkolatig, sőt tovább. Olyan tiszta volt még akkor a Maros vize, hogy inni lehetett belőle.

10 évvel később férjemmel vettünk egy kis víkendházat, majd az Adrián egy csónakmotort, és ezt követően itthon csónakot hozzá. Tehát a gombhoz kabátot. Az első víkendház szemlére a szomszéd János bácsi szállított bennünket, mert éppen árvíz volt. De páromat semmi nem tántorította el. Én csendes belenyugvással, négyéves lányom kalandra éhesen figyelte az árvízi hajós manővereit.

A későbbiekben, már amikor  kezdett fenyegetni az ár, mindent az emeleti szobába mentettünk. Jó kis herce-hurca volt, de szerettük ezt a várostól távoli életet, és szárazabb nyarakon mindig kiköltöztünk. Élveztük a madárfüttyös ébresztést, tanár férjem pedig a pecázás nyugalmát is a diákoktól zsibongó iskolai tanév után. Házikónkat, melyet férjem barkácsmunkája tett egyre lakájosabbá, hatalmas fák árnyékolták, kellemes helyszínt biztosítva a kerti partiknak.

Lányommal és barátaink gyerekeivel, 1980-as évek

Aztán a világ egyre jobban kitágult, időnként tengerparti nyaralást is megengedhettünk magunknak, amelynek fényét a szintén kisgyerekes baráti házaspárokkal való közös utazás emelte.

Kék Barlang, Zakynthos szigete

Unokám a tengerben

Manapság a családommal élvezem a nyaralás örömét, néha a Balatonon, máskor tengerparton, de szívesen gondolok vissza fiatalságomra, a tiszai úszásokra, uszodai játékokra, a nagy ping-pongcsatákra, kajakozásra, majd a sárgai nyarakon a bográcsos főzésekre, és a nagy nevetésekre kedves barátaink társaságában.

Néha visszasírjuk a  családias, árnyas SZUÉ-t  (strandunk, uszodánk régi neve) is, de modernizálása  nélkül most honnan csúszna le 12 éves, mozgékony fiúunokám négy emelet magasságból, és hol aquafitneszelne nagyanyja visszanyerve fizikai erejét?!

Annaróza