Az igazi barátságok a gyerek- és ifjúkoriak, amelyeket a sok kedves emlék tart még mindig össze.

Nagymamai büszkeséggel nézegettem uniformisba öltözött, jólfésült unokám bizakodó, várakozásteljes mosolyát az édesanyja (a lányom) által megosztott fotókon. Angliában szeptember 7-én kezdődik az iskola. Ők ugyanis sokkal később kezdik a nyári szünetet, így ilyenkor kapnak még néhány napot az akklimatizálódásra, és az imádott kütyüktől való fokozatos leválásra. A képet nézegetve felmerült bennem a mostanában oly sok vitát kiváltó iskolaköpeny kérdése: "Lenni, vagy nem lenni?" Az egyik tábor támogatja, mert erősítené a közösség és az együvé tartozás érzését. Mások az egyéniség, az individuum korlátozása miatt ellenzik. Én inkább az előző állásponthoz húzok, hiszen a személyiség más módon is kibontakozhat, mint a külső megnyilvánulásokban,

Az angolszász, de egyéb külföldi iskolákban is hagyomány az egyenruha, és úgy tapasztalom, hogy viselői nem szégyellik, inkább büszkén hordják azt. Ők is egy nagy csapat, iskolaközösségük tagjai. Sorolhatnám más csapatok, mint sportolók, pl. focisták mezeit, vagy akár egy társastánc formáció párjainak azonos dresszeit. Mind azt jelzik, hogy "mi ide tartozunk!"

Egyenruha ünnepi alkalmakra

Tizenöt évesen, városunk egyik legrangosabb gimnáziumába kerülve mi is megkaptuk a képen látható egyenruhánkat ünnepi alkalmakra. Nem emlékszem, hogy bárki is panaszkodott volna jogai megnyirbálása miatt. Hétköznapokon kék köpenyt hordtunk fehér gallérral. Divatosan öltözködő osztálytársaink a 60-as években közkedvelt abroncsos szoknyára vették fel az iskolaköpenyt, ami kicsit nehézkessé tehette az iskolapadban töltött órákat.  No de hagyjuk a ruházatot! Az igazi összekovácsoló erő az osztálykirándulásokban, majd a más évfolyamokkal való ismerkedést is lehetővé tévő iskolatáborokban rejlett. Voltak ún. nyaraló építőtáborok. Nem értettem, hogy a gyümölcsszedéssel mit építettünk, valószínűleg a szocializmust.

Paradicsomszedéssel építettük a szocializmust

Sokan, köztük én is, akkor láttuk először a Balatont, amikor Széplakfelsőn "építettünk". Egy alkalommal, megelégelve a paradicsomszedés derékra irányuló ártalmait, inkább tábortakarítást vállaltam. Lustaságomért nagy árat fizettem. Ugyanis WC-tisztítás lett a feladatom, hazatérő társaim pedig örömködve mesélték, hogy kivételesen barackot szedtek, és teleették magukat. Egy nyári iskolatábor is eszembe juttatja, hogy milyen jót nevettünk – utólag – még a közösen átélt viszontagságokon is. Bükkszentkeresztről gyalog !!! mentünk Lillafüredre, kocsiúton. Később egy hegyi ösvényen folytattuk a kirándulást, de a pirosló szamócák miatt négyen jóbarátok (három lány és egy fiú) lemaradtunk a többiektől. Az útról is letérhettünk, mert közben beesteledett, csak a szentjánosbogarak világítottak. Megőrizve lélekjelenlétünket, úgy gondoltuk, hogy a távolból pislákoló falusi fényecskék irányába elindulva megkeressük a rendőrséget, ahonnan majd kocsival visszaszállítanak bennünket. Tervünket más fényecskék keresztülhúzták, mégpedig a bennünket kereső társaink zseblámpái. Kaptunk mi, de nem autót. Fiúbarátunk attól kezdve Szamócának hívott, mert állítólag én szedtem a legtöbbet.

Egy viszontagságos osztálykirándulás

Összetartó osztályunk jó közösségét döntően szeretett osztályfőnökünknek köszönhetjük, akinek kedves, sosem bántó humora még a rossz osztályzatot is elviselhetőbbé tette, és aki mindnyájunkat egyenrangú partnernek tekintett. Ragaszkodásunkra jó példa, hogy élete utolsó tíz évében névnapján tízen-tizenketten gyűltünk össze lakásán a volt  osztálytársak közül egy vidám tereferére.

Sokféle új barátot ajándékoz az élet utunk során, de az igazi barátságok a gyerek- és ifjúkoriak, amelyeket a sok kedves emlék tart még mindig össze. Az akkori három lány, és egy negyedik, a mai napig barátnők vagyunk, még ezt a blogot is közösen írjuk. Pár éve még néhány osztálytárs társult hozzánk közös kulturális programokra, és havonta, kéthavonta lakomával is erősítjük barátságunkat. Jobb ez, mint a vérszerződés!

Annaróza