Mi a hosszú élet titka? Ha a családunkban felmerül ez a kérdés, az a válasz rá,  hogy kérdezd meg a nagymamát. Ő ugyanis a 93 évével még ma is egyedül tartja fenn magát, időnként (ha megkíván valamit) főzőcskézik, és néha jobb a memóriája, mint a 70 évhez közeli gyerekeinek. Gyakran ismételgeti :  „edd azt, ami jólesik, akkor pihenj le, amikor fáradt vagy, és minden nap munkálkodj valamin”. Hogy mi lehet a titka? Valószínűleg az életszeretete, amit minden nehézség ellenére is megőrzött.

Túlélt egy háborút és egy forradalmat, a saját és a családja betegségeit, több súlyos műtétet, és mégis ez az állandó mondása :  „tudod  gyakran itt fáj, ott fáj mégis olyan jó élni.”  Képes örülni egy jó tévé műsornak, a dédunokák kunsztjainak, és mindennek a pozitív oldalát veszi észre. Az emberekben is mindig a jót látja, és megkeresi akkor is, ha az esetenként nagyon mélyen el van rejtve. Ezért  sok szeretetet is kap vissza az embertársaitól.

Történt úgy 40 évvel ezelőtt, hogy egy valóban súlyos műtét kapcsán életveszélyben volt, és  pap testvére fel akarta adni rá az utolsó kenetet.  Ö felült az ágyban és elküldte – mondván - esze ágában nincs még eltávozni közülünk. Ugyanezen betegség és műtét kapcsán a kórházi szobatársak dőltek a nevetéstől, amikor egy héten át minden nap tejfölös zöldbab levest rendelt a gyomor szondájába, mert azt kívánta, és teljesen boldog volt vele.

 A tömegközlekedési járműveken rendszeresen felmutatja az igazolványát, hátha nem hiszik el, hogy elmúlt már 65 éves. Többé-kevésbé naprakész a napi politikában, és szereti megvitatni velünk. Mindig pasztellszínekbe öltözik – főként a halványlilát és a citrom sárgát kedveli, jól is áll neki. A minap nálunk volt egy barna ruhában – végignézett magán, és megjegyezte, hogy ezt a ruhát otthon azonnal kidobja, mert öregíti. Legalább 100 évesnek látszik benne, pedig ő még csak 93. Amikor beteg, nem engedi, hogy segítsünk, nehogy megkapjuk tőle a betegséget.  Praktikáival rendre szépen kilábal a kórságokból.

A múltkor kérte, hogy mutassuk meg neki a fontos dolgaink szekrényének kulcsát, arra az esetre,  ha történne velünk valami. Lehet ezen mosolyogni, de valahol mélyen tiszteletre méltó, és biztosan neki van igaza. Amennyire mi ragaszkodunk az élethez, annyira viszonozza  a sors is a ragaszkodását hozzánk. Érdemes  őt  utánozni, és az állandó panaszkodás helyett észrevenni azt a sok-sok apró örömöt, ami  a mindennapokban ránk köszön.

   Magdaléna