Egy meglepi utazás Rómába

Furcsa érzéseim voltak, mintha álmodnám az egészet.  

   Jé, hát itt vagyok Rómában? Csak föl ne ébredjek!

Két kedves barátnőim, Lili és Annaróza elhívtak néhány napos tartózkodásra Sopronba. Igaz, a 70. születésnapom pont ez időre esett, de sebaj, az unokám úgysem lesz itthon, a munkája Németországba szólítja, a közös családi ünnepség elhalasztva egy héttel. Minden szuperül alakult, úgy terveztük, hogy az unokám felvisz majd autóval Pestre, ott fogok találkozni a két barátnőmmel, akikkel tovább megyünk Sopronba. Remek! A lányom és vejem is csatlakoztak hozzánk, (munkaügyben ők is Pestre tartottak), így négyen ültünk be az autóba. Milyen praktikus! Dani unokám nagyon jól vezet, gyorsan fel is értünk, de Pest alatt nem jó irányba kanyarodott, a Ferihegyi repülőtér felé vette az irányt. Hoppá! - Nem jó felé mész kisfiam! Ugyebár hát ki legyen szemfüles, ha nem a 70 éves nagymami a hátsó ülésen?! Dani készségesen felajánlotta, hogy üljek én a kormányhoz, ha jobban tudom az utat... Ejnye! Hát nem azért mondtam! A lányom szerint itt van valami rövidebb út, azon ha átvágunk, gyorsabban beérünk a városba... Elhittem. Na, én aztán tényleg mindent elhittem! Csak amikor beparkoltunk a reptéren, akkor kezdtem jajveszékelni, hogy miért álltunk meg, lekésem a soproni vonatot, mit szólnak a barátnőim, jajmileszvelem, mégiscsakmitcsináltok, mértpontareptéren, jajderémes!

Amikor aztán a lányom elővette a bőröndömet, kinyitotta(!), kezdte a gondosan csomagolt holmijaimat összeturkálni, gyanút fogtam ... Mire készülnek ezek???   Néhány dolgot kivett a csomagomból - ne izgulj anya, ezeket Dani hazaviszi -, bezárta a bőröndöt, elővettek a csomagtartóból még két kisebb bőröndöt, egyet a lányomnak és a másikat a vejemnek, elköszöntek Danitól, és "gyere anya, menjünk be a váróba, onnan pedig majd becsekkolunk!" jelszóval indítottak befelé! Tejóisten, mindazösszes szentekkel, hát mi történik velem? Hová megyünk így hármasban? De csak nevettek, hogy "ne izgulj anya, mindent megtudsz majd időben, nyugi!" Nyugi! Könnyű azt mondani, a szívem majd kiugrott, hová visznek vajon? A lányom azt mondta, hogy mondjak három várost, ahová szívesen repülnék. Fontossági sorrendben a válaszom: Róma, Velence, Prága! Töprengett picit a lányom és azt mondta, igen, benne van a háromban az úticél, de még mindig nem tudtam, hol fogunk landolni. Csak amikor láttam kiírva, hogy Róma, Fiumicino, akkor hittem el, hogy ez nem mese, nem álom, repülünk Rómába! Menetidő: 1 óra 10 perc! Nahát, mintha vonattal Sopronba mennék! És kezdetét vette az álomút, amire mindig vágyakoztam, de teljesen elérhetetlen volt számomra. Most, 70 évesen a gyerekeim jóvoltából teljesült az álmom, várt minket Róma!

Róma nem várt hiába, megérkeztünk, megkerestük  a Termini pályaudvarra vivő vonatot, azzal mentünk be a városba. A pályaudvartól nem messze, a Via Nazionalén volt a szállásunk, nagyon jó helyen, a Repubblica tér közelében, ahonnan a metróval bárhová eljuthattunk. Furcsa érzéseim voltak, mintha álmodnám az egészet, jé, hát itt vagyok Rómában? Ez egészen biztos? Csak föl ne ébredjek, ne tűnjön el ez az álom!

Nem tűnt el, alighogy leraktuk a bőröndjeinket, máris indultunk Rómát felfedezni. A hotelből kilépve a forró római utcákon hömpölygő hihetetlen embertömeg valóságossá tette az álomképet. Úristen, hogy fogunk itt tájékozódni, hogyan találunk el a számunkra fontos épületekhez, műemlékekhez? Kezünkben a térképpel mindenhová eltaláltunk, elsőként a Repubblica téren lévő Santa Maria degli Angeli e dei Martiri templomba mentünk be, ami a szokatlan, egyszerű külső megjelenése ellenére nagy hatást tett ránk. Ez a bazilika hatalmas méretű, csodás szobrok, freskók díszítik, és  a különlegessége a XVIII. század elején készült, a padlón húzódó 45 méter hosszú meridián vonal, vagyis délkör, amely jelenleg is napóraként funkcionál. Itt van Galilei szobra is elhelyezve. Jó néhány templomot bejártunk, hiszen Rómában mintegy 900 templom van, de ez a bazilika igen nagy hatást tett ránk. A hotelünk utcájának a végén a II. Viktor Emánuel emlékművön csodálkozhattunk el, hatalmas méretei vonzzák a turistákat, körülötte-előtte tolongott szinte egész Róma. A fiatalok találkozóhelye is, a kis robogóknak se szeri, se száma.

Metróval mentünk át a Vatikánba, de ez sem volt a szokásos út, mert a Tevere előtt a metrószerelvény kibújt a felszínre és a hídon ment át a Teverén, nem pedig a folyó alatt, ahogy Pesten megszoktuk. Kevés gyaloglás után elénk tárult a Szent Péter tér, a Szent Péter bazilika hatalmas tömbje, a szobrok, a szökőkutak, a bebocsátkozni kívánók kígyózó sora. Itt aztán elfogy a levegőnk a szépségek ilyen töménységétől, a bazilika megdöbbentő méretétől. Bejutás után az első utunk a Pietához vezetett, ahol a tolongó tömeg álmélkodott Michelangelo szobrának megható szépségén, a márvány ragyogásán, az egész mű feledhetetlen látványán. Sok szépséget csodáltunk meg, de rám ez a szobor tette a legnagyobb hatást. Többször visszakanyarodtam hozzá, álltam előtte és mondogattam magamban, biztos hogy ez mind velem történik? És ha igen, mivel érdemeltem ki ennyi gyönyörűséget?

A vatikáni sugárúton tovább menve Hadrianus császár síremlékéhez, az Angyalvárhoz értünk. Aki kedveli az operát, Puccinit, az nem tudja kivonni magát az Angyalvárban játszódó Tosca hatása alól. Hallottam magamban Tosca imáját, Cavaradossi Levéláriáját... a boldogságom leírhatatlan volt.

Voltunk a Colosseumnál, a Palatinus-dombon, láttuk a diadalíveket, Traianus oszlopát, a hétköznapi Rómát, amely egyáltalán nem hétköznapi, mert az nem lehet hétköznapi, ahol lépten-nyomon műemlékbe, templomba, szökőkútba (2000 van belőle), válogatott szépségekbe ütközünk.  A Piazza di Spagna, a Fontana di Trevi, a mellékutcák sem mellékes bája, a háztetőkön viruló teraszok dús növényzete, mind-mind elvarázsoltak bennünket, csak az időnk volt véges, jönnünk kellett haza.

Ennyi élmény, szépség, csoda után kissé nehéz szívvel hagytuk magunk mögött Rómát. Jó lenne viszontlátni, újból együtt tolongani az utcáin. De ne legyek telhetetlen, feledhetetlen élményt szerzett a családom ezzel az úttal, hálásan köszönöm nekik Sopron helyett Rómát!

                                                                                                                               A fényképek a szerző saját felvételei

Brigitta