Ha az ember gyereke külföldön él…. sorozatunk harmadik részében Annaróza írását olvashatjuk.

Egyetlen lányom nem megélhetés, álláskeresés, rossz itthoni közhangulat miatt vett vándorbotot a kezébe. Egyszerűen az élet elédobott egy lehetőséget, mint frissen érettségizettnek, a bébiszittelést Angliában. Természetesen a kaland ígérete győzött a főiskolán megszerzett felvétel felett. Pár héttel később már a szerelem is homályba, feledésbe taszította a tanulási kedvét.

Lányom első útján Angliába

Amikor egy itthon töltött nyár, és újabb főiskolai halasztás után az égbe emelkedő gépe után néztem, belém hasított a félelem, hogy közös lesz-e az otthonunk ebben a hazában. Vajon milyen élet várja ott idegenben? Hogy tudok segíteni, ha bajban van? Egyáltalán elmondja-e majd? De hát nem lehetett visszatartani. "Ez az én életem!" mondta könnyedén, és ez nyomós érvnek látszott. Egyikünk se gondolt bele, én is csak később döbbentem rá, hogy a hiánya keményen meghatározza az én életemet is.

Lányom újszülött unokámmal, otthonomban

Aztán jött az unokám, fél évig védő szárnyaim alatt éltek, majd újabb reptéri, még szörnyűbb elválás. És 14 év óta még nagyon sok reptéri búcsú volt. Nincs az a telefon, vagy Skype, ami pótolná, hogy legalább hetente egyszer felugorjanak hozzám a költői kérdéssel: "mit főztél mama?" Tudjuk, hogy a kamaszoktól ennél többre nem vágyhatunk, de legalább a finom ebédért kapnék egy ölelést, és tudnám, hogy jövő héten újra látom, talán még el is mondaná, hogy éppen mi bántja, minek örül. Sokan vigasztalnak, hogy itthon, más városban élő gyerekeikkel sem találkoznak többször, én viszont a látogatásomkor 2-3 hétig is együtt lehetek a családommal. Ez igaz, de az intenzív, bensőséges együttlét ritka alkalom a munkájuk, elfoglaltságuk miatt. Viszont jó érzés, hogy némi terhet le tudok venni a vállukról ott tartózkodásom idején.

Lányom és én

Milyen előnyt élvezek az ő külföldi életükből? Csupán egyet, London megismerését, atmoszférájának, szépségének, programjainak élvezetét, néha egyedül, máskor az ő társaságukban. Ezek a közös séták, kirándulások nagyon értékesek, és ilyenkor megértem, elfogadom, hogy már ez az otthonuk. Aztán jön újabb 3-4 hónap távollét, ami megkérdőjelezi az elfogadást. Tényleg előnyös, hogy messzire szakadtak, hogy elcsökevényesedik a magyar nyelvtudásuk? Hiszen unokám egyre kevésbé beszéli, az ő gyereke talán már ennyire sem fogja birtokolni a magyar nyelvet. Elvesznek a gyökerek. 

Unokámmal

Megnyugtató azonban, hogy lányom igazi barátai a honfitársai, a magyar humort csak ők értik, segítő kezet csak ők nyújtanak neki. Talán nem kell szívet cserélnie, ha már hazát cserélt.

"S te mit mívelsz? Mi sors kíséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom, mit érzenél:
Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!"
  - Írta Tompa Mihály egy barátjának.

Annaróza