Aranyoskáim, de messze sodort tőlem benneteket a sors vihara!

   - Bár ha csak egyikőtök is itt lenne a közelemben, mindjárt szívesebben várnám a pirkadatot, no meg a napnyugtát is!

Eképp méltatlankodik Péter nagypapi, akit több, mint 80 éve szólítottak Petikének. Kis falusi házában él azóta is, immáron egyedül. Az a ház soha meg nem próbált helyet változtatni, még csak megmoccanni sem, miközben országot cserélt. Lecsatolták az Óhazáról, mint egy kinőtt nadrágszíjat. Talán a gyermekek is ezért keresték és találták meg boldogulásukat olyan messze a szülőföldtől.

    -No, hát ha ez van, ezt kell szeretnem!  Gyere Burkus, egyetlen hű szolgám, aki szintén érzed gazdaasszonyodnak, az én drága oldalbordámnak hiányát. Itt hagyott ő is, azóta fél emberként éldegélek, egyik felemet magával vitte. Hagyjuk a holtakat pihenni, nézzük az élőket! A három aranyosból egy legalább elérhető kell, hogy legyen. Ide mellém, Burkus, mert azok a kis huncut szemű unokák először is téged akarnak látni, majd integess nekik, ha látod őket!  

Megnyitja az ajándékba kapott „ketyerének” nevezett laptopját, megvárja, amíg a partner listán szereplő öt név után valamelyik kis kerek jel bezöldül, tudja, hogy az elérhetőt jelent.

  -Aranyoskáim! Jóska fiam! Jelentkezzetek! - hívja a nagypapi a Svájcban élő családját.

A hosszas csengőhangra elsőnek a szép kis meny jelentkezik, aki a francia és német nyelven kívül más nyelvet nem ismer. Megkezdődik az egyoldalú, a némák jelbeszédéhez hasonló mutogatós beszédforma. A nagypapi ugyancsak mutogatja egyetlen ujját, kérdezve, hogy egyedül van? –majd kérdezget tovább. Hol a kislány unoka és Józsi, a fia – mindhiába, nem érti. A nagypapi ugyanúgy nem érti, csak hallja a hangokat, mert hát ő meg csak egyedül a magyar nyelvet ismeri, így aztán, mint siket és néma elbeszélgetnek mindaddig, amíg elő nem kerül a kis Beatrice unoka, aki egyből integet:

  - Ciao Pápi, ciao Burkusz!

Ezzel aztán kimerül a szókincs az unoka részéről is, már csak a karok és kézfejek integetése látszik, pedig a kis unoka, aki alig hétéves, már beszél németül, franciául és olaszul folyékonyan, csak éppen a magyar nyelvet nem ismeri. A szép, aranyos kis menye azt állítja, hogy a magyar nyelv a legnehezebb, ő azt soha nem fogja tudni megtanulni, így inkább el sem kezdi azt. A nagypapi vár. Ideje van, mert ő már időmilliomos. Végre valahonnan mégis előkerül az aranyos, a Józsi fiú, aki egyből sokat kérdez:

    -  Mi van édesapám? Gond van? Mire van szükséged? Küldöm, amint hozzájutok… - a választ meg sem várja.

    - Tévedsz fiam! Nincs szükségem semmire. Mindenem megvan. Csupán Valakire volna szükségem az én aranyosaim közül, de tudom, hogy neked sincs lehetőséged a hiányt pótolni.

  -  Ugyan Papi - tudod, hogy nem ugorhatok haza olyan gyakran! Kötelességeim vannak a munkámban, a családban. Képzeld Beatrice első tanuló lett az osztályban! A kis Jean még csak ovis, de már ő is megérteti magát mind a három nyelven.

   - Mikor tanítod már őket magyarul is?

   - Próbálom Papikám, de az nem marad meg az okos kobakjukban, mindig újrakezdjük, de egy tökéletes magyar szót még nem ejtettek ki. Nincs kivel beszéljenek rajtam kívül, és én sem érek rá gyakran. Hát ez a helyzet. De mi volna, ha te jönnél el hozzánk annyi időre, amennyi neked megfelel?

   - Engem, aranyoskáim ne várjatok! Agyon unnám magam, téged csak este láthatnálak, egész nap egy szót sem válthatnék senkivel, egyedül még sétálni sem mernék, nincs kerted, mivel tölthetném az időt? Nekem idegen a te világod aranyos fiam! No de nem tartalak fel. Tedd a dolgod! Minden jót a családnak!

   - Oké, Papi! Vigyázz magadra! Puszilunk!

A nagypapi a következő szavakat már Burkushoz intézi:

  - Te még akkor is megértesz engem, ha csak kutyanyelven tudsz vakkantani, válaszolni. Ezek az unokák? Ha kínai nyelven beszélnének, nekem az is mindegy volna. No, gyere Burkus! Lássuk Péter fiamat, aki még messzebb van tőlünk.

 Hosszan engedi csengeni a hívó hangot. Nagysokára előbukkan a másik aranyos, a Péter fiú, kócosan, pizsamában, mert náluk még kora reggel van. Kanada fővárosát nem éppen a közelben rakta le a Mindenható, hanem Földünk másik oldalára, ezt a Papi is tudja, csak éppen elfelejtette az időeltolódást figyelembe venni.

    - Ne haragudj fiam! Elfelejtettem, hogy nálatok még most pitymallik, különben nem hívtalak volna

   - Semmi baj Papi! Mit csinálsz manapság? Burkus melletted van? No, mutasd! Szevasz, Burkus! Küldj egy pacsit régi gazdidnak!

Burkus vakkant kettőt és felemelt első lábát a képernyő felé lendíti. Kacagás hallatszik mindkét oldalról.

   - Mondd Papi, mire volna szükséged? Ki segít neked a mindennapokban mostanság? Esetleg annak mit küldhetnék?

   - Állj le fiam! Mind megvagyunk. Megtanultunk gazdálkodni abból, amink van, így aztán mindenünk van. Nekem csak ti hiányoztok, főleg amióta anyátok sincs mellettem. Az együttlétet semmi nem tudja pótolni, ne próbálkozz hát küldeményekkel. Ha talán élőben közelemben érezhetnélek benneteket, az talán segítene.

   - Drága Papi, jól tudom mennyire nehéz az egyedüllét. Tudod mit? A nyári vakációban elküldöm hozzád Petit, egyedüli unokád, aki beszéli a magyar nyelvet. Neki minden érdekes, ami nálad van. Mit szólsz?

   - Aranyoskám! Ennél jobb hírrel nem is szolgálhattál volna! – de az még egy fél év! Mit gondolsz élek-e még addig?

   - Papi, én egész biztos vagyok benne, hogy élni fogsz. Különben kiért vállalna egy ilyen hosszú utat a te unokád?

   - Jól van Péterem. Megígérem, hogy élni fogok, hogy a kis Petit várhassam!

   - Papikám! Rózsikánkat még egy hétig nem éred el, mert nyaralni vannak családostól. Peti fiammal viszont bármikor beszélhetsz. Ő még egy félévet New York-ban tanul, de aztán szabadon rendelkezik az idejével. Tervezzétek meg együtt az egész utat és az ottani programotokat. Puszilunk mind, egytől-egyig!

   - Ok, Aranyoskám! Úgy lesz!

Itt vége szakad a szkájpolásnak. A nagypapi elgondolkodva simogatja egyetlen közelben levő szolgájának, Burkusnak a fejét. Magában morgolódik, elégedetlenkedik tovább. Hogy ezek az aranyos, okos gyermekek mennyi mindenre képesek, csak egyre nem, hogy megtanítsák gyermekeiket a világ legszebb nyelvére, a magyarra! Miért van az, hogy az ember élete végén egyedül még arra sem képes, hogy unokáival bölcsen elbeszélgethessen?

 Hiába! Nincs igazság a Földön! Talán majd a másvilágon lesz? Az majd kiderül!

     Zsazsa