Christian Krohg festménye

A  dolgok között volt két szelet, szépen becsomagolt kenyér, korábbi reggelijéből félretéve.

Nehezen fogok tollat (azaz klaviatúrát), amikor benyomásaimat, intuícióimat papírra vetem. A benyomások mélyek, talán mindennél mélyebbek, mert – nálunk és a Szentírásban is – a kenyér valamiféle élettel összefüggő dolog, annak nélkülözhetetlen jelképe.

Történt ugyanis, hogy Anyósom (aki 93. évét töltötte be akkor) ugyan kisebb tünetekkel, a sürgősségi betegellátási klinika döntése szerint kórházba került. A sürgősségi beavatkozások után, oxigén-palackos légúti kezelést és további otthoni gyógyszeres terápiát írtak elő. A kórházból kihozva néhány napot nálunk töltött, de nagyon kívánkozott „haza”, a saját lakásába, amit mi az oxigén palackos „kísérettel” együtt természetesen teljesítettünk is. Kétnaponta járt hozzá házi beteg ápoló, és magunk is napjában felkerestük a „saját ellátás” megsegítése végett.

Salvador Dali -Kenyereskosár című festménye

Történt azonban egy napon, hogy a házi betegápoló Anyósom lábán kezelhetetlennek tűnő sebeket és a lábak dagadását fedezte fel. A háziorvos tett megállapításokat, majd a bőrgyógyász következett. Teltek a napok, minden kezelés dacára állapota nem javult, inkább romlott. Így következett el egy újabb sürgősségi osztályon megállapított diagnózis, aminek a következtében újra csak kórházi kezelésre volt szükség. A tabletták helyett már infúziós kezelés következett. Naponta látogattuk és elláttuk minden kívánságának megfelelően. Elmúlt egy hét a kórházi kezeléssel és bent fekvéssel, amikor Nejem nélkül néhány aprósággal (alma, kompót stb.) meglátogattam. Már tulajdonképpen csak két napja volt hátra a kórházi kezelésből, és már Ő is nagyon várta a „szabadulást”. Mint általában a kórházból való távozás előtt,  a bent fekvő „ösztönösen” ritkítja és szállítatja haza a feleslegessé váló dolgait, hogy a kórház elhagyása minél tehermentesebb legyen. Ottlétemet kihasználva több dolgot (korábbi edényeket és már használatra nem alkalmas holmit) bízott rám, hogy vigyem haza.

Az általa becsomagolt dolgok között volt két szelet szépen, fóliába csomagolt,  és műanyag tálcán elhelyezett kenyér is, korábbi reggelijéből félretéve. Mondta, hogy ezt is vigyem haza. Ennek a két szelet kenyérnek  itthon különleges jelentősége „magasztossága” keletkezett.  Egy Anya, még a kórházból is „KENYERET” küld a gyermekének. Ennek a két szelet kenyérnek – különleges jelentősége lett - ez volt az élet, az életet adó kenyér „továbbadása”. Az egyiket Nejem, a másikat magam fogyasztottam el.

 János