Ahogy egyre inkább barátságba kerültem a fakanállal, úgy készítettem egyre többféle, mindaddig számomra elképzelhetetlenül bonyolultnak, vagy időt igénylőnek tartott ételt. A meglett kor küszöbén  kezdtem „rákapni” a főzőcskézés ízére, és egyre szívesebben, egyre gyakrabban kapom a kezembe azt a fakanalat. Mikor magunkra maradtunk kisebbik fiammal, meg kellett (volna) változtatnom főzési szokásaimat,  a mennyiséget illetően. Természetesen elég hamar rájöttem, hogy kettőnkre nem lehet oly ízesen főzni, mint amikor még együtt volt a család. Arra viszont sose gondoltam, hogy  ha már csak ketten vagyunk, nem is érdemes ezt se, azt se főzni. Jutott eszembe egyszer, egy utcáról behallatszó csilingelős dallam hallatán, amikor a mélyhűtött árukat szállító teherautó arra járt, hogy, hát  persze, főzöm a szokásos adagot, talán még kicsit többet is, és lefagyasztom.

Ötleten kapva, némi fejszámolás után belevágtam a dolgok közepébe. Eleinte biztosra mentem, pörköltféleségeket rakosgattam műanyag tálkákba, kettőnknek egy ebédre valót (esetleg vacsorára is hagyva). Majd a kis veteményesem bőkezű  sóska áldása okozott fejtörést, mitévő legyek ennyi terméssel. Koppintottam. Hiper-szupermarketekben, de kisebb boltokban is láttam dobozkában, fagyasztott spenótot. Miért ne lehetne sóska is imigyen? Lett. És van. Méghozzá sok dobozzal. Hogyan készítem?  A leszedett, nem kevés, inkább kettő, mint egy vajdling sóskát megtisztítva a szárától egy nagy edénybe rakom. Magában, nagyon kicsi lángon,  jó puhára párolom, langyosra hűlve turmixolom, majd teljes lehűlés után dobozokba rakom, és irány a  fagyasztószekrény. Ez folyamatos munka, ahogy kora tavasztól, késő őszig szedem a sóskát. Egy ebédre valót elkészítek belőle, a többit fagyasztom.

 Azért nyárutón van olyan, hogy „eddig, eddig vagyok” a sóska-és egyebek eltevésével, de ez csak múló „fejfájás”. Megfizethetetlen, hogy bármikor  előkapom,  és csak sózni, cukrozni és behabarni kell. Bundáskenyértől tükörtojáson át, sült oldalasig minden megy hozzá. Mostanában minden főzelékfélét (kivéve a krumplit), teljesen készen,  olyan mennyiségben készítem, hogy maradjon a fagyasztóba is. Ezek után vérszemet kaptam. Mert a sülteket is lefagyasztom, mindenfélét, oldalastól kezdve  a pulykaszárnyig, bármit.

Ugye még hiányzik valami? Hát persze, a vasárnapi ételünk, a rántott husi. Amikor  rántott húsnak valót vásárolok, akár egy étkezésre, akár kicsit többet is, hazaérve nekiállok ezeket bepanírozni. Egyesével fagyasztom,  tálcán vagy kis fadeszkákon. Amikor megfagytak, beteszem nejlon zacskóba hármasával, vagy négyesével. Hasonlóan készítek bármilyen panírozott húst, panírozott májat,  sőt karfiolt is. A fasírozott vagy begyúrva, vagy már kisütve várja , hogy a „hidegleléstől” megszabadulva kisütve, vagy felmelegítve csillapítsa éhségünket.

Amikre kifejezetten büszke vagyok, azok a szilvás gombócaim. Így szilvaérés idején, ráhangolódva a gombóckészítésre, negyven- ötven gombócot begyúrok (amiből természetesen frissen kifőzve is belakmározunk), és lefagyasztom nyolcasával, tízesével. A krumplis-tésztához való krumpli is kiskertem termése.

A karácsonyi ünnepek mára valóban ünnep a számomra is, hiszen a töltött káposztától a zserbóig, a beiglikig minden készen áll, lefagyasztva. Nem fáradok el az összerogyásig december  24-én, mire hazaérnek a nagyfiamék. Ők meglehetősen ínyencek,  és még szó nem érte házam elejét ízhatásilag, hogy  fagyasztott „áruval”, előre előkészített  élelemmel etetem őket.

Természetesen, a felsoroltak közül nem mind egyszerre, és nem mindig vannak a fagyasztómban, mert gyorsan forognak, egy-két, maximum három hét alatt elfogynak. Folyamatosan esszük és folyamatosan pótolom, mikor, mit vásárolok, készítek. Mindig van legalább három - négyféle kész ételem, és amikor nincs időm főzőcskézni, vagy netán nyűgös napom  van, nagyon nagy segítségemre vannak.

 Izzy