Halottak napi gondolatok

Kevés az a földi halandó, kinek ne volna rokona, ismerőse, ki már a nagy Végtelenben jár.

Miközben az emlékezés virágait helyezzük az elköltözött sírhantjára, gondolatban velük vagyunk. Ilyenkor, mintha élőben jelennének meg előttünk, akár egy diafilm kockáin, cselekvés közben, saját hangjukat hallatva. Így már megjelenítve, hallva őket, kitörölhetetlenül bennünk élnek.

Azok a hátra maradt emlékezők, kiknek nem adatott meg az a lehetőség, hogy a szeretett lény sírhelye fölött emlékezhessenek, mert akár hősi halottként ismeretlen föld fogadta be őket, vagy a vizek hullámai sodorták tova hamvaikat, vagy éppen a távolság akadálya a jelenlét.

Ők, csak gondolataik szárnyán szállhatnak volt szeretteikhez, miközben végigélik a szép és terhekkel megrakott időket, élethűen, mint egykoron.

Az is természetes, hogy hasonló emlékképek felbukkanásához nem szükséges kivárni a halottak napi emlékezést, mert azok a pillanatok bármely időben, bármely körülmények közepette elénk tolakodhatnak. Gyakoriságuk, a hozzánk közel állók kapcsolata, saját belső lelkiállapotunk függvénye. Az kevésbé meghatározó, hogy időben mikor távozott tőlünk a szeretett lény, hiánya mindenkor él.

Az idő relatív tulajdonsága érvényesül, főleg az idős korosztály esetében, kik ugyanabban a percben átélve a múlt emlékeit, a jelenben gondolkodva a jövőjüket is fontolgatják. Összehasonlítják saját jelenüket az elköltőzöttével és találgatják utolsó percük módját, valamint  ismeretlen túlvilági életüket.

Hiszem, hogy az eltávozottak tekintetében bármelyik emlékezés fogadtatásra talál, különbözőségük ellenére is.

Azt tapasztaltam, hogy azok, kik bármely egyházi felekezethez tartozva, vagy azoktól függetlenül, de hisznek az örök élet rejtelmeiben, könnyebben távoznak földi életükből.

Próbáljuk meg mi is hinni azt, hogy földi életünk nem volt hiábavaló és van a nagy Végtelen, benne az Örök élet!

 Zsazsa