2017. nov 12.

Így tárold a zoknikat! - videóval

írta: Adam G. Steve
Így tárold a zoknikat! - videóval

 

Tippek, trükkök zoknik praktikus tárolására - csináld magad!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nálam a zoknik mindig összegabalyodnak, sehogy sem sikerül rendezetten tárolnom azokat. Már régóta készülök egy nagy fiók és polc rendezésre, és  most hírtelen elhatározástól vezérelve kiemeltem a zoknis fiókot a szekrényből, kiborítottam az összes zoknit  a kanapéra és hozzá láttam egy nagy selejtezésnek.

Nálatok is van egy zokninyűvő szörny a mosógépben? Nálunk van, bár mostanában lényegesen kevesebbet fogyaszt, mint amikor még a gyerekeink színes  zoknijait is mostuk. Na meg rá is jöttem nagyjából, hogyan lesz a sok páros zokniból megannyi páratlan. Ezért mostanság már nagyon figyelek rá, hogy a zoknik páronként összetekerve kerüljenek a szennyesbe és kibontva, de egyszerre a mosógépbe. Így, együtt mosva, egyformán színeződnek el és nyúlnak ki (ha éppen ahhoz van kedvük) és nagyon kevés az egymásra már nemigen hasonlító, azaz páratlan zokni. Zokninyűvő szörnyünk talán már át is költözött egy másik mosógépbe!  ;)

 

Szóval, a selejtezésnél sok zoknit kidobtam, mert vagy kinyúlt, vagy fel volt rajta szaladva a szem, vagy elszíneződött, vagy páratlan volt. Csak a kifogástalan állapotúakat tartottam meg és azon törtem a fejemet, hogyan lehetne valami átlátható módon elhelyezni azokat a fiókban. Jött egy jó ötletem, és odamentem ahhoz a szekrényhez, ahol a hobbi cuccokat tárolom. Itt gyűjtögetem a kisebb-nagyobb „valamiremégjó lesz” dobozokat is.

 

Találtam is két kisebbet és rögvest kipróbáltam, hogyan férnek el a fiókban. A két dobozból és az egyiknek a kisebbre vágott tetejéből a fiókot négy részre osztottam, és ezekben helyeztem el a zoknikat. Külön tettem a pamutzoknikat, külön a nejlon boka- és térdzoknikat és a még dobozban/zacskóban lévő, új zoknikat. Így már prímán áttekinthető lett az egész, ha kihúzom a fiókat, csak odanyúlok és kutakodás nélkül kiveszem, amire szükségem van. A zoknijaimat a cikk végén ajánlott módszerrel hajtogattam össze.

 

A harisnyákat és harisnyanadrágokat egy-egy másik fiókban tartom, azok nagyobb darabok és nem csúsznak össze olyan könnyen, mint a kis zoknik.

Rémlik, hogy ilyen polc elosztókat készen is lehet kapni, de nekem ez a „csináld magad” megoldás nagyon bejött. Ugyanezt meg lehet csinálni nagyobb dobozokkal, vagy kis kosarakkal  a polcokon elhelyezett más cuccokkal is. A lényeg, hogy a belerakott holmik egymástól el legyenek választva és a válaszfalak által megtámaszthatók legyenek, hogy ne csússzanak egymásra.

 

 

Megnéztem a neten, milyen egyéb megoldásokat ajánlanak a háztartás szervezők a zoknik tárolására és találtam több jó ötletet is. Az egyik kézenfekvő megoldás egy olyan akasztható tároló (fenti kép) , amelyen sok kis zseb van. Ha a zsebek átlátszó anyagból készülnek, jól áttekinthető, hogy hol, mi van és szekrénybe akasztva kis helyen sok zokni elfér- ez különösen kisméretű baba- és gyerek zokniknak ajánlatos.

 

Másik jó ötlet, hogy készítsünk fiókba való elosztót. Ez ugyan munkásabb, mint pár dobozt elhelyezni a fiókban, de rendezettebb képet kapunk általa. A fenti képen látható, hogyan lehet papírdobozokat úgy elvágni csíkokra, hogy azokat összeillesztve sok-sok kis  zseb jöjjön létre a zokniknak.

 

Egy videó egy másik megoldást ajánl arra, hogyan lehet textil  lapokból ragasztóval elosztót készíteni, melyben igen praktikusan helyezhetők el a zoknik, vagy más fehérnemű.

 

https://www.youtube.com/watch?v=5kfpOWaM4Ww

 

Végül még egy nagyon hasznos videó arról, hogyan hajtogassuk össze a zoknikat úgy, hogy szebben nézzenek ki és a tárolásuk ezáltal is egyszerűbb legyen.

 

https://www.youtube.com/watch?v=CW_9iwzhAjk

Remélem mindenki, aki kedvet kapott a zoknik tárolásának megreformálására, talált valami jó megoldást a fentiek között. Jó selejtezést, sok türelmet és  jó munkát kívánok!

Cecilia

 

Szólj hozzá