Talán még a kincskeresők unokái is látni fogják a régi ereklyét.

-Kata, te nem unatkozol? Mert én igen!

A hatéves Pisti, egyre zavarja nővérét, aki már negyedikes, ő pedig még csak most lépte át az iskola küszöbét.

-Mit akarsz Pisti, nem látod, hogy olvasok?

-Látom, de én most játszani szeretnék. Tudod mire gondoltam? Kincskeresősdire!

-Hol akarsz te kincset találni, ott ahol mindent ismersz? Kár volt annyi filmet nézned!

Ezzel Pisti elviharzik és anyjától kér engedélyt a padlás felkutatásához.

Megkapja az engedélyt és nővérét ráncigálva, már a padlás feljáróját nyomják felfele, miközben Pisti elkiáltja magát: „Szezám tárulj!” No, látod? Szabad az út!

Végig néznek a szobák feletti padlás részein, majd az épület oldalsó szárnya feletti részen kezdik meg a kincskeresést. Némi pókhálót eltávolítanak, majd a rég nem használt üvegeket vizsgálják át, de semmi érdekeset nem találnak rajtuk. Tovább „vizslatnak”, mint a Bodri kutya. Pisti egy hosszúnyakú üveg segítségével kotorja elő a kis cement darabkákat, elseperve a port róluk. Hátha mégis sikerül aranyat találniuk.

Kata az, aki hívja öcsikéjét, hogy ő lát egy dobozkát, de képtelen megmoccantani. Pisti máris kész a műveletre. Siker! Kezükben a dobozka, melyet azonnal bontogatnak. Benne egy aranyszállal átszőtt papírból, kis kerek tárgy bukkan elő. Ugye mondtam, hogy találunk valamit!- örvendez a kis kincskereső. Forgatják, tapogatják. Alakja hordóhoz hasonlít, fényezett, fából készült, csak a belsejében van valami hengeres rész, ami forog, ha a felső kis gombos fogantyút forgatják. -De édes! Ez egy daráló lehet! Gyere, vigyük anyucihoz, ő majd tudni fogja mire való  -mondja Kata

Véget ér a kincs vadászat, mert már megtalálták az aznapi kincset. Mutatják anyukájuknak, aki valóban elcsodálkozik a kis borsdaráló láttán.  Még ő sem találkozott hasonlóval a családi tárgyak között. Gondolkodik, vajon kié lehetett. Nagymamáé? Neki akkor kellett volna látnia! Dédmamáé? Lakásuk öröklődött dédszüleiken át egészen a mai napig. Némi átalakítással, de az alapok maradtak. A két kincskereső rögtön megsaccolja a kis darálót. Biztosan az ókorból való!- okoskodik a kis Pisti.

-No, nem-, mondja az anyuka. -Ilyet az ókorban még nem készíthettek. Ennek már fémből van a felső része, a fogantyú és a hengeres rész. Ez legfeljebb 100 vagy 150 éves lehet. Dédszüleiteké, vagy ük-szüleiteké lehetett. -Ugye ez egy igazi kincs? -kérdezi a kis Pisti, örömtől csillogó szemekkel. Anyuka megnyugtatja, hogy valóban, ma igazi sikerrel zárult a kincskereső napjuk.

A kis borsdaráló ezentúl, a konyhaszekrény üveges részét fogja díszíteni, hogy mindenki észrevegye, s ha vigyáznak reá, talán még a kincskeresők unokái is láthatják ezt az érdekes, régi kis ereklyét, ami családjuk tulajdona volt  akkor is, amikor még nem is tudtak róla.

 Az írás szerzője: Zsazsa