Mit tesz két szem gyógyszer hiánya 83 évesen?

​Rossz a kedvem és zavar az is, hogy még a nap se kelt fel. Persze hajnal 4 óra van. Tök sötét, a csend is nyomaszt. Miért nem tudok  aludni legalább reggel hat óráig?

Nemszeretem, nehéz napnak nézek elébe. Igaz tegnap sem voltam vidám, rohanás, ügyintézés egyik közintézményből a másikba. Jól agyamba vésték, nem könnyű és irigylésre méltó a helyzetem és akár évekig is elhúzódhat.

Amikor rossz a kedvem gondolataim is szürkék, feketék. Napok óta nem tudok aludni. Félek valamitől, mert ismeretlen számomra, nem tudom, mire számítsak. Döntenem kell első számú hozzátartozóm, édesanyám sorsáról, akinek egy szem gyermeke vagyok.

Padlón vagyok. Gondolataimat a telefonom csörgése zavarja meg. A sötétben és a néma csendben mintha százszor olyan hangosnak tűnne. Tudom, érzem, baj van. Látom a telefonom képernyőjén anyukám hív, ezekkel a szavakkal:

Drága gyermekem, gyere azonnal, ha nem segítsz, beveszem az összes gyógyszert, én ezt már nem bírom!

Anyukámat napok óta gyötri a zúgás a fejében. Nem először. Ő úgy gondolja, nem a fejében van, hanem az egy külső zaj, amit gonosz emberek, főleg a szomszédja, direkt neki okoz. Én tudom, hogy nincs igaza, de nem hisz nekem. Gyakran panaszkodik, hogy bejárnak a lakásába, elvisznek cukrot, száraztésztát és keresik a megtakarított pénzét. Motoszkálnak a padláson, mert onnan akarnak bejutni a lakásába.

Ezzel a ténnyel és állapottal már évek óta próbálom felvenni  a harcot és segíteni, amennyire tudok.

Ahogy a betegség elhatalmasodott rajta, anyám már engem is ellenségnek tekintett, sőt megtagadta az orvosi segítséget, és ellenőrizhetetlenné vált, hogy szedi-e a gyógyszereit rendesen.

Egyébként önállóan élt kis lakásában, ellátta magát, kívülálló nem vett rajta észre semmi elváltozást. Ellenben a szomszéd család életét megkeserítette.

Indultam hozzá, amilyen gyorsan csak tudtam. Nem gondoltam semmire, hajtott, hogy segítenem kell. Odaérve, bejutni lakásába nem volt egyszerű, mert nem hallotta meg a csengőt, mert nagyot hall. A hét lakattal bezárt ajtó nem volt nyitva, csak a kapuhoz volt kulcsom. Eszeveszett dörömbölés, téglatörmelékkel való ablakdobálás meghozta az eredményt. Anyukám kinyitotta az ajtót és ott állt előttem, elgyötörten, kimerülve, feladva a harcot, mindennel és mindenkivel. Engem ez azonnali cselekvésre motivált. Aki nem hallja meg a csengőt, az hogyan hallja azt, hogy a szomszédja motoszkál, egész éjjel?

Ezek után nem volt könyörgés, közös megbeszélés, rábeszélés, hogy anyukám, neked orvosi segítségre van szükséged, csak rideg tényközlés: Anyukám, most azonnal  orvoshoz megyünk!

Könyörtelen és kemény voltam, de muszáj volt.

Anyukám bekerült a kórházba, most folynak a vizsgálatok, amelyek eldöntik azt is, hogyan tovább.

Látogatásaim során meggyőződtem róla és tapasztalom, hogy az orvosi segítség és a két szem gyógyszer, amit erre a betegségre kap, mentálisan pozitívan megváltoztatta életünket.

   Vica