...avagy: így neveltem a gyerekeimet

A nevelés egyike azon témáknak, amelyekhez mindenki ért egy kicsit.  A témában több bloggerünk fog megszólalni. Elsőként Izzy írását olvashatjuk.

-Amíg apád kenyerét eszed, addig anyád parancsol – hangzott el a határozott, megfellebbezhetetlen atyai intelem kamasz fiúnk felé. Hirtelen megrökönyödésünket  bujkáló mosolyunk  váltotta fel,  hiszen tudták  a fiaim is, és én is, mennyire is gondolta komolyan a férjem  ezt a mondatát.

Papi és Gábri

 A  derültségünk oka volt, hogy Apa, tőle szokatlan szigorú hangnemben szólalt meg. Nálunk Apa volt az elnéző(bb), engedékenyebb, én meg a határozottabb, szigorúbb.  E tény kialakulásának oka, hogy  férjem kora reggeltől, késő estig dolgozott, én GYES-en voltam a kicsikkel. Amikor először szembesültem megoldandó nevelési feladattal, döbbentem rá, hogy akkor és ott kell döntenem, helyretenni,  kialakítani a viselkedési szabályokat.   Ha nem, akkor estig kell várnom Apára. Ami  még hagyján, de mindeközben az én” fejemen fog táncolni” az egy, majd a két  gyerek, egész nap. Mosnom, főznöm, takarítanom is kellett,  segítség pedig sehol a láthatáron, hogy míg teszem a dolgom, vigyázzon a gyerekekre, hiszen a nagymamák akkoriban még dolgoztak, és főleg távol laktak tőlünk.  

Az első, és ma is úgy gondolom, a legfontosabb,  megtanulni nemet mondani a kicsinyeinknek,  és  nekik megtanulni, hogy  van NEM , és „nem szabad” dolog is az íratlan házirendben.

Ez a NEM szócska pedig legyen nyugodt hangnemben,  határozott és ehhez mérten komoly. Ez az általam kimondott NEM, nem játék, nem vicces, vegye is komolyan, későbbi időkre is vonatkozóan. Ezzel egyúttal kialakul a jó, kevésbé jó és rossz dolog megértése, tartalma, értelmezése a kicsiny buksijában.

Gábri, mint kutyás rendőr

Nézem a facebookon a nap „legcukibb” videóját. Anyuka rakosgatja a fiókba a kis ruhákat, a kicsi meg szedegeti és dobálja ki azokat. Jó móka. A kicsinek.  Anyuka meg tuti kiborul estére ha ilyeténképpen halad előre a napi dolgaival… Így is lehet. Meg úgyis, hogy kellő határozottsággal nemet mondunk az ilyen ténykedésre. 

 A másik  lényeges dolog  amire  nagyon odafigyeltem, az életkori sajátosságaiknak megfelelő játékok, könyvek, elfoglaltságok. Nagyon fontos játszani megtanítani, majd  játszani hagyni a gyerekünket! Magában, egyedül, belemélyedve.

„Tanítsd játszani ten gyermekedet”,  mert ahogyan az  ókori bölcsesség mondja, és igazság van benne:  „Ahogyan játszik a gyermek, úgy tanul és majdan úgy fog dolgozni”.

 A játékukban teszik meg első lépésüket az önállóság, felelősségtudat  kialakulása felé, saját maguk, erejük,  képességeik megismerésében. Felejthetetlen élményeim a gyerekeim magukban való játékai. Többnyire „kijátszották” magukból legóépítés, kisautóikkal  való játék, stb közben a bennük lévő gondolataikat.

Lehet, közhelynek hangzik, de a valóságban él és virul az oly sokszor emlegetett példamutatás. A kicsi, a  nagyobb és a nagy gyerek: másol. Akár kedves, akár dörgedelmes szavakkal igyekezünk „jobb” belátásra bírni  utódainkat, ha az ellenkezőjét látja anyától-apától, családi kapcsolatban, falra hányt borsó marad. Nem olvas a tini. Nem is fog, ha nem látta kiskorától, és nem látja nagy korában, hogy  anya, apa olvas…. tisztelet a ritka kivételnek.

Péter lego-versenyen

 Sok-sok tízezer lépés, tizennyolc  - harminc év is lehet, amely során magzatunk „gyümölccsé” érik. Mindenképpen a mi „érlelésünk” során válik azzá. Nagyon időigényes, sok türelem kell hozzá  és fárasztó is olykor, sokszor. Tudnunk kell, hogy a gyermekvállalással új korszak nyílik életünkben,  bizonyos dolgokról  le kell tudni mondani  (a gyakori szórakozásról,   társasági életről  stb…). Ám megnyílik egy másik csodálatos világ,  amelyben, és  ahogyan  egy kicsi teremtmény  felfedezi a körülötte levő világot, megtanul benne  lépkedni,  a mi irányításunkkal, segítségünkkel élni, és próbálgatja rajtunk a  „lehetőségeit” . Mindaddig  nincs, nem lehet baj, míg apa (anya) kenyerét eszi, aki(k)nek felelősséggel tartozik, aki(k)hez  alkalmazkodni kell.  A baj, akkor és ott kezdődik, amikor  senki nincs,  aki(k)nek felelősséggel tartozunk,  aki(k)hez alkalmazkodjunk! Míg a világ, világ, mindigis az „parancsol”, azaz ahhoz kell alkalmazkodni,  aki „kenyeret” ad (szülő, munkaadó stb…). És  gond, ha ezt Jani nem tanulja meg, mert akkor János sem fogja tudni…  minél később jön rá, minél később tanulja meg, annál nehezebb lesz emberkénknek.

Fiókáim felnőttek, túl vannak az első szárnypróbálgatáson, fészekrakáson,  a „stafétabotot” lassan átadom,  mert ez világban már ők segítenek nekem.

Ugyanolyan türelmesen vezetgetnek be a világháló rejtelmeibe, a mobiltelefon, digitális fényképezőgép használatába, tanítanak számomra ismeretlen dolgokat, mint valamikor én őket  a körülöttük lévő világ megismerését.

         Izzy