Történet egy régi nyárról 

A konyhában mosogatott és közben az ablakkal szembeni madáretetőt bámulta, amiben a cinegék és a zöldikék egymással perlekedtek a magokért. És akkor felcsendült a rádióban az a dal. Sok évtizede hallotta utoljára. Ahogy a dallam akkordjait felismerte, úgy jöttek elő emlékeiből a képek arról  a nagyon régi nyárról.

Huszonegy éves volt, a napsütötte teraszon ült, egy hintaágyon. A narancssárga színű, hordozható kis lemezjátszóba újra és újra betette a kislemezt, már annyira elhasználta, hogy torzított Petty Pravo hangja. Úgy érezte, hogy neki írták, róla szól az a dal. A La bambola című számot énekelte. Jó volt hallgatni, fájdalmas és ugyanakkor vigasztaló volt. „ Tu mi butti giú” – Eldobsz. „No raggazzo, no, tu non mi metterai, fra le dieci bambole, che non ti piacciono piú. „   – Nem, fiú, nem fogsz a tíz baba közé berakni, akik már nem tetszenek neked!

Hiába volt a világ legszebb helyén, egy gazdag család vendégeként egy gyönyörű házban, a szomorúsága nem engedett fel. A nála pár évvel fiatalabb Marcella nem akart vele lemenni a tengerhez, inkább a szomszédos luxusszálloda uszodájában unatkozott naphosszat. Unokahúga kövér volt és lusta. Ő szeretett volna körülnézni, kirándulni, de egyedül nem akart elmenni.  Marcella szülei nem voltak velük a nyaralóban, hármasban voltak egy cseléddel. Így a teraszon ült, és a távcsőbe bámult. Egy olyan nagy-felbontású, lábakon álló, forgatható  távcső volt, amibe  ha belenézett, látta a távoli tengerparti strandon  fekvő, vagy úszó embereket,  a házak teraszán teregető cselédeket, az utcán szaladgáló gyerekeket. A ház a hegy tetején volt, alatta egész San Remo, a kanyargós kis utcákkal, és lenn a tengerrel.

Aztán mégis átment Marcella után az uszodába. Dögunalom volt a sok öreg és fiatal gazdag, akik csak ettek, ittak és fürödtek. Odaült a bárpulthoz és kért egy paradicsomlét. A jóképű pincérfiú  barátságos volt hozzá, ha kivitte az italokat és visszajött a pulthoz, mindig mondott neki valami kedveset. Végre jókedve lett, ki is feküdt egy kicsit napozni, hogy ne hófehéren menjen majd haza.

Jött a hétvége, és a kirándulás. Santina, a cseléd, megígérte, hogy a szabadnapján elmegy vele busszal  kirándulni. Olyan negyvenes lehetett, szicíliai, alacsony, görbelábú, fekete bajuszkája vidáman ugrált, ahogy gesztikulálva, hangosan beszélt. Szerette hallgatni Santinát, ahogy mesélt  családjáról, meg arról, hogy a pénz nagy részét, amit  keres, félrerakja, és majd vesz belőle egy házat a falujában.

Másnap megérkezett Gianni, Marcella unokatestvére Firenzéből. Húsz éves volt és nagyon szimpatikus. Hirtelen minden megváltozott. Az egész ház megtelt élettel, vidámsággal. Marcellát is mintha kicserélték volna, élénk lett és jókedvű. Együtt mentek le a tengerhez. Gianni magas volt, vicces és kedves. Minden érdekelte, faggatta, hogy milyen az élet Magyarországon. Csodálkozott, hogy ő ösztöndíjjal van egy hónapig Olaszországban, és közös rokonuk hívta meg pár napra a nyaralóba.

Együtt mentek úszni, persze hármasban.  Mikor kijöttek a vízből, érezte, hogy megcsípte valami, Gianni szerint, egy medúza.  A fiú a forró homokba ásott egy lyukat, azt mondta feküdjön bele, aztán betakarta a  homokkal. Ez meggyógyítja a csípést, csak így kell maradni, egy-két órát -  magyarázta. Miközben ott feküdt egy napernyő alatt és csak a feje látszott ki a homokból, Gianni odafeküdt  mellé.  Mindenféle vicces dolgokat mesélt, már nem emlékezett miről, de nagyokat kellett nevetnie. Még vizet is hozott, azon is annyit derültek, ahogy megitatta. 

Estére kutya baja sem volt már, és elmentek táncolni. Persze Marcellával, hármasban. A jukebox lemezjátszó automatába pénzérmét kellett dobni, és ki lehetett választani a lemezt, amit az ember meg akart hallgatni. Imádta a dallamos olasz számokat, együtt táncoltak mindannyian, nem párokban. Aztán jött egy szívet tépően szép, lassú Celentano szám és Gianni felkérte. Jó volt vele táncolni, szinte beleszédült, annyira jó volt. Ahogy vége lett a számnak, Marcella odajött és közölte, hogy megfájdult a lába, menjenek haza azonnal.

A teraszon ültek a hintaágyon, Giannival kettesben. Már sötét volt, nézték a csillagokat. Úgy érezte, olyan boldog, hogy repülni tudna. Csupasz karjuk összeért, ahogy egymás mellett ültek és a La  bambolát hallgatták. Marcella bentről kikiabált, hogy menjenek be, kezdődik a film a tévében. Úgy csináltak, mintha nem hallották volna, de aztán a lány kijött és berángatta őket.

Másnap hajnalban kellett kelnie, indult a vonata, a sofőr már lenn várta az autóban, hogy kivigye az állomásra. A bőröndjén egy cédulát talált, egy kis levél volt Giannitól. Azt írta benne, hogy szeretne vele még találkozni és megírta a címét. Évekig leveleztek, de soha többé nem találkoztak. Amikor legközelebb Olaszországban járt, Gianni már házas volt.

A számnak vége lett a rádióban, nem is vette észre, hogy közben a mosogatnivaló is elfogyott és a madarak is eltűntek az etetőből. Ránézett az órára, majdnem kifutott az időből, ideje volt indulni az unokájáért az oviba.

                                                                                                                                 Képek: Pixabay

     Cecilia