2018. aug 29.

Náray festménykiállítás, Apáca show, ajándékkoncert

írta: Adam G. Steve
Náray festménykiállítás, Apáca show, ajándékkoncert

Szeged nyári kultúrprogramja - videóval

Városom nyári pezsgésének palettáját kiállítások, remek szabadtéri előadások is színesítik, melyek szemet, fület gyönyörködtetőek.

Szeged legszebb szecessziós épületében, a Reök palotában nyílt meg július közepén Náray Tamás divattervező festménykiállítása, amely sajnos csak szeptember 5-ig látható. Káprázatos képei újra sokoldalú tehetségét bizonyítják. Tudjuk róla, hogy rendkívül maximalista, elsősorban saját magával szemben. Számomra ez eddig csak ruhakölteményeiből derült ki. Nem véletlen, hogy a Szegedi Szabadtéri vezetősége az idei nyitóelőadás, Verdi: Rigolettó jelmezeinek tervezésével bízta meg a művészt. Tihanyi Ildikó díszlettervezővel társtervezőként létrehozták a több, mint kétszáz jelmez modern, de mégis korhű tervét. (Részletesebben: Verdi Rigolettójával nyíltak meg a Szegedi Szabadtéri Játékok c. írásban).

jelmezek2-600x425.jpg Rigoletto jelmezek


Szeged kivételes tisztelettel viszonyul Náray Tamáshoz, hiszen a Reök Palota kortárs képzőművészetek igazgatója, dr Nátyi Róbert felajánlotta, hogy egy „igazi” kiállítást rendezne e célra válogatott festményeiből. Mindez akkor történt, amikor Náray a Zarah című regényét írta. Azóta már megjelent ez a lebilincselő családregény, amelyet épp mostanában olvastam. A megnyitón dedikálásra, közös fotóra is nyílt lehetőség.

Július 13-án megnyílt a várva várt kiállítás mintegy hatvan festményéből, melynek a festő az Entree címet adta, hiszen belépőnek tartja a képzőművészetbe.

A 4 kiállítóterem mindegyike más címen mutatta be a képeket, azok tematikája szerint: 1. Aranykor 2. Vörös ajtók 3. Úton 4. Tükröződések.

A képeken nem a formák, hanem a színek kapnak hangsúlyt, mégis tudtam volna címet adni néhánynak, mert olyan kifejezők. Kettőt említenék ezek közül, amelyek különösen megragadtak az aranyat a fehér, kék, vörös, fekete színnel ízlésesen kombinált festmények közül: az egyiknek Fjord a címe, én jégtábláknak láttam, a másiknak a Tengeralattjáró címet adtam volna, a művész Atlantisznak gondolta. Ritkaság, hogy művész és néző gondolata ennyire találkozzon. Mindez azért volt lehetséges, mert nem  nyakatekert, sokszor érthetetlen absztraktot láthattunk. Minden alkotása mondanivalót hordoz.

1.-300x225.jpg Náray T. :Fjord


2.-300x225.jpg Náray T.: Atlantisz                                                                                  Egy videón saját maga beszél a kezdetekről, fejlődéséről. A közéletről véleményét oly kendőzetlenül nyilvánító művész alázattal viszonyul az alkotáshoz, és a szakma nagyjainak kritikájához. Erre csak az igazi tehetség képes. Megtudtuk az elbeszéléséből, hogy kezdetben lakásuk üres falaira festegetett, de a névjegyét „ciki” lett volna otthagyni – szerinte.  Több, mint 15 éve kezdett vászonra  festeni, akkoriban megmutatta munkáit a Műcsarnok neves művészettörténészének, Jerger Krisztinának, aki csak ennyit mondott: „Fessen, és jöjjön vissza 10 év múlva!” Ez megtörtént, és kivárva az idejét, sok-sok tanulással, türelemmel, végül megkapta a „szigorú szemű” művészettörténész elismerését. Végigjárva, ámulva a kiállítást, az utolsó terem fehér falán névjegyét láthatjuk, amit remélhetőleg most már büszkén kanyarított oda.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=GmZsH-SyLvA

Az élmény után betértünk az épület gyönyörűen felújított cukrászdájába, ahol egy fagyi mellett kellemesen elbeszélgettünk a látottakról.

Nemrég a Szabadtéri játékokon szerencsés hallgatója lehettem annak az ajándékkoncertnek, amellyel a szegedi szimfónikusok Paál Tamás vezényletével Mendelsohn, Bizet és Dvorzsák művekkel köszönték meg Szeged lakosainak azt a türelmet, toleranciát, amellyel a néha bizony zajos belvárosi rendezvényeket fogadják.  A zenészek ezen ajándéka 13 éves hagyomány. A 82 éves karmester korát meghazudtoló fizikummal, kotta nélkül vezényelte végig a két és félórás hangversenyt, közben szellemesen beszélve a művekről, alkotóikról.

Apácza-show-1.jpg Apáca show


Augusztus 20-án pedig az Apáca show musicalt, egyben a Szabadtéri játékok záróelőadását néztem meg, előtte a nézőtérről is jól látható ünnepi tűzijátékkal.

A darab alapja az 1992-ben nagy sikerrel bemutatott film Whoopi Goldberg főszereplésével. Kíváncsian vártam, hogy az ő egyedi karakterét Peller Anna hogyan tudja színre vinni Deloris, egy gyilkosság szemtanújaként a zárdában elbújtatott bárénekesnő szerepében. Külső megjelenésében nem, de zenei képességeivel, energikus lényével jól megoldotta az alakítást, és azt a nehéz feladatot, hogy a hamisan és ájtatatosan benedictust éneklő, de inkább vinnyogó apácákat muzikális kórussá alakítson, tisztán zengő rockosított zsoltárokra és ritmikus mozgásra, táncra tanítson. Unalmas életüket teljesen felborította, idős, fiatal, kövér, sovány apáca egyöntetűen élvezte az új zenei stílust, és a nézőket is magával ragadta megváltozott kedélyük, már-már világi jókedvük, életszeretetük. A rendező, a fiatal Szente Vajk kiváló érzékkel nyúlt a darabhoz, mozgalmas, látványos előadást alkotott, a nyolcszoros Oscar-díjas zeneszerző, Alan Menken vérpezsdítő soul és disco dallamaival. Fokozták a hatást a nézőtér legfelső lépcsőiről a színpadra táncoló fiatalok.

apáca-2.jpg Apáca show - főszerepben: Sári Éva


Peller Anna (a másik szereposztásban Sári Éva) mellett további kiváló  művészek szórakoztatták a a nézőket. Ohara tiszteletesként Csonka András, aki Deloris hatására reppelve hívja misére a híveket, és önfeledten diszkózik a szószéken.  Alföldi Róbertet a gengszter, Feke Pált az izzadós rendőrtiszt, Molnár Piroskát pedig a szigorú zárdafőnöknő szerepében láthattuk, aki következetesen ágál a zárda rendjét, nyugalmát megzavaró bárénekesnő és stílusa ellen. Végül azonban, amikor kiderül, hogy a templom a felpezsdült miséknek köszönheti a hívek visszaáradását, és ezáltal megmenekülését a bezárástól, így kiált fel: Deloris, téged az Isten küldött! A nézőknek pedig csillagos eget, felhőtlen szórakozást.

https://www.youtube.com/watch?v=lLHwIcYBs7s

Gyalog sétálva hazafelé a Klauzál téren egy látványosság zárta ezt a felejthetetlen estét: Máté Bence híres természetfotós kivilágított állatsziluettjei.

Lassan búcsúzik a nyár, búcsúzik Szeged kedves vendégeitől.

  Képek forrásai: Szegedi Szabadtéri Játékok: Dusha Béla,  delmagyar.hu, saját fotók

    Annaróza

Szólj hozzá