Alig múltam negyvenéves, amikor - Van valami hézag nyanya? -  kérdéssel találtam magam szemben a sétálóutcánkban mellettem  motorral elsüvítő, a tinikor elejét taposó kiskamasz jóvoltából, miután motoros útvonalát kifogásoltam. Egy pillanatra elállt a lélegzetem a nyanya szó hallatán, és minthogy tojáshéjjal még a fenekén tovasuhant az ifjonc, mosolyogva konstatáltam magamban, hogy oké, ezt is megértem. Kuncogva, frissen, üdén lépdeltem tovább, úticélomhoz érve el is felejtettem a történteket

Most, huszonnyolc évvel később villant fel emlékeimben ez az eset, amikor az eltelt időn morfondíroztam. Az itt fáj-ott fáj, a vérnyomáscsökkentő és némi ránc ellenére lelkemben még fiatalnak, vagy mondjuk  fiatalosnak érzem magam. Olyannyira, hogy sokszor saját magamat kell „rendre utasítani”, hogy ne kapjak már bele olyan dolgokba, amelyeket már azért mégsem bírom olyan lazán, könnyedén, oly tempóban véghezvinni, vagy egyáltalán nem bírom, mint anno, évtizedekkel ezelőtt. Az a tény, hogy eljárt az idő a fejem felett, nem jár azzal, hogy öregként, öregasszonyként tekintsek magamra.

Ám, az utóbbi időben figyelmeztető jelek érkeztek felém, kívülállóktól, mint ez a megjegyzés: „Egy öregasszony él abban a házban a fiával”. Egy  regény olvasása közben ezen a mondaton akadt meg, (akadt ki) a szemem: „Egy hatvanéves öregasszony is felszállt a vonatra” Ilyenek…. Valójában most is tele vagyok tervekkel és sokféle elfoglaltsággal, az efféle be- és elszólásokat lepörgetem, az eszemmel azért tudom,  alapja van a dolognak. 

Internetes szörfözés során, egy cikk elolvasása révén kerültem  a Régiségeknek blog facebook oldalára. Ami elsőre és azonnal a szemem elé tárult, az a mottó: „Idősnek lenni jó!”. Meghökkentem. Igen, meghökkentem, tátva maradt a szám „Szent Habakuk”-ra gondolván rögvest. Szemezgetve az oly fiatalosan kisugárzó, múltat idéző posztokat, jelenben élő, hetvenes éveiket taposó, világot járó, merész, hegyen-völgyön túrázókról hírt adó írásokat, egyre közelebb jutottam a mottó létjogosultságát illetően. Igaz, nincs egyetlen másik korosztály sem, amely kihangsúlyozná, hogy, mondjuk, de jó kamasznak, középkorúnak lenni, így hát nekünk sem kellene ha… Ha mi, a nyugdíjas éveinket taposók nem állnánk tétován abban az „útkereszteződésben” amit a huszadik -  huszonegyedik század állított elénk.  

A régmúltban szokott volt, visszahúzódó, csendes, szürke-fekete öltözetes, kötögetős, esetleg sopánkodós, elmúlást váró öregedést, vagy a mai plasztikázó-botoxoló negyvenes kinézetre vágyó időskort válasszuk?  Úgy gondolom, se ezt-se azt, inkább, ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit. Tudjuk utódainknak a „stafétabotot” átadva, önmagunk életét élni, lehetőségeinkhez mérten. Tudjunk elfoglaltságot találni, ami elfeledteti az apró-cseprő dolgokon való zsörtölődő rágódást, az ittfáj-ottfáj érzetet is, némi kis kozmetikummal ápoltnak lenni, színesebb (nem harsány) ruhákat, nadrágot viselni…

Idősnek lenni nem mindig jó, persze, a kor velejárói sokszor lehangolnak, de kérdem én: Gyereknek, kamasznak, középkorúnak lenni mindig jó?  Örömök, bánatok, betegségek, tragédiák minden korosztályt érnek, érhetnek. Idősnek lenni is akkor jó, amikor örömet találunk  magunk körül, elfoglaltságainkban, a természetben... Nos, a Régiségeknek blog és facebookos oldala ezt célozza kifejezni, meghökkentve, elgondolkodtatva, hogy találjuk meg a szépséget, a jót, az értelmet, a célt a mindennapjainkban, egyéniségünkhöz, körülményeinkhez mérten. Mindegy mi az, ha örömöt, feltöltődést ad!

Habitusunknak  megfelelően vagy tovább csodálkozunk a mottón, vagy széppé tesszük amit  még lehet, ami jó érzéssel tölt el bennünket nap mint nap.

     Izzy