Esetem a banyataligával

Nem vagyok a háziasszonyok gyöngye, de baracklekvárt minden évben teszek el, mert a házi lekvár ízéhez semmi nem fogható. Ebből adódik másik motiváló tényezőm: ha már semmi édességet nem találok otthon, egy vajas-lekváros kenyér is boldogsághormonnal tölt fel.

Családom külföldön él, egymagamnak pedig elég az évi 5 kg-ból főzött gyönyörűség. A tavalyiból már csak negyedüvegnyi van, ezért a nagy meleg ellenére hajnali negyed 8-kor elindultam a közeli piacra beszerző körútra. Hogy a cipekedéstől megkíméljem magam, megragadtam kivénhedt „banyataligámat”, amit kimondottan a barack- és dinnyeszezonra tartok az előszobám sarkában. Ő a piacig engedelmesen gurult utánam, örülve a hosszú kényszerszabadsága utáni kiruccanásnak a szabadban.

Meg is töltöttem a kívánt barackmennyiséggel, no meg egyéb nehéz árukkal, ha már guríthatom. Az utolsó stációnál, a tojásvásárlásnál azonban – sértődötten a hosszú mellőzés miatt – kirúgta az egyik kerekét. Ijedt hangomra az árus azt hitte, hogy a tojást törtem el. Bár inkább az a veszteség ért volna! Kedvesen besegítette dacos kerekemet a helyére, és most már kíméletesebben húztam magam után az öreg harcost. Hazaúton még kétszer kibabrált velem, szerencsére nem a kocsiúton. A három gumicsere után (30 fokban) a kapunkon óvatosan beemeltem Őméltóságát, majd a lépcsőkön imát rebegve gördítettem felfelé.

Az első emeleten azonban -minden tapintatom ellenére - a tömött zsákot dobta le magáról (én meg őt fogom kidobni). Kénytelen voltam a zsák tartalmát kétfelé osztva külön-külön felvinni a 2. emeletre. Az állványt a lejáró kerékkel már fel sem hoztam a lakásba.  A kuka közelebb van. Érzékeny búcsút vettem tőle.

Anna bloggertársam nagyon precíz és alapos háziasszony, olvastam a befőzési technikáját. Az én módszerem csupán a megtöltött üvegek lefelé fordításában egyezik az övével. Máskülönben a baracklekvárom lustaasszony módra készül. A megmosott, kimagozott barackot lecukrozom két fazékba elosztva kilónként 30 dkg cukorral, (ez tetszés szerint csökkenthető), egy éjszakát én is állni hagyom, majd héjastól megfőzöm. Az ujjaim nem bírják a forró barackhéjat.  Kavargatom közben, és amikor elfőtte a habját, üvegekbe töltöm, a kupakkal jól lezárom, és az üvegeket fejre állítom. Régebben én is alkalmaztam a száraz dunsztot, de ez a fejreállított módszer nem igényli. Tavalyról egyetlen üvegben sem romlott meg a lekvárom.

Örömmel tudatom, hogy megtörtént az aktus két részletben, 2-2 óra munkával, mely a ragacsos felület letisztítását is magában foglalta. Kb. 5 liter baracklekvár (inkább dzsemnek mondanám) várja, hogy egy éven át palacsintát ízesítsen, vagy más módon fokozza elkészítője ízlelőbimbóinak gyönyörét.

Baracklekvárral teli üvegeim látványa dalszerzésre ösztönzött:

„Piacra indultam barackért, sej,

Banyataligám cserbenhagyott, haj,

Meg kell válnom tőle, sej-haj,

De van lekvárom, ihaj!”     

Képek forrása: saját felvételek

    Annaróza