Ragaszkodunk saját otthonunkhoz

Sorozatunkban most Brigitta fejti ki véleményét az „idősotthon vagy otthon ápolás?” témában.

Fiatalabb koromban a barátnőimmel azt mondogattuk, ha megöregszünk és egyedül maradunk, be fogunk költözni a nemrég városunkban épült, nagyon szép, emelt szintű idősek otthonába, ahol kiszolgálnak minket és semmire semmi gondunk nem lesz. Van orvosi felügyelet, gondozók, az ebédlőben csak asztalhoz kell ülni, kiszolgálnak... szóval nagyon megtetszett nekünk ez a lehetőség. Ahogy teltek az évek, még mindig tetszett ez az ötlet, de már nem emlegettük annyiszor, tudtuk, eldöntöttük, majd egyszer oda beköltözünk. De most, hogy túljutottunk a hetvenen, itt fáj, amott sajog, a laboreredményeken sok a magasabb érték a kívánatosnál, a járáshoz bot segítsége kell, netán járókeret - valahogy nem kívánkozunk beköltözni... Ragaszkodunk saját otthonunkhoz, a körülményesebb eljutáshoz az orvosig, a teljesebb kinti élethez. Ezt az érzésünket még jobban megerősíti az a tapasztalás, amelyet egy idősotthonban szereztem.

Barátaimmal egy cukrászda teraszán - saját kép

Előre kell bocsátanom, hogy nem szereztem rossz tapasztalatokat, sőt! A nevét az otthonnak nem írom le, csak a benyomásaimat. Egy ismerős által kerültem oda, szerettem volna a bent lakóknak - akik már esetleg nem tudnak olvasni sem - felolvasni, beszélgetni velük, egy kis eseményt vinni a hétköznapjaikba. Kedvesen fogadtak és ámulva láttam a tisztaságot, a gondozottak iránti kedvességet, figyelmességet. Az épületben több lift is működik, három emeleten vannak a lakók elhelyezve szép és tiszta szobákban. Saját konyhát működtetnek tágas ebédlővel, külön kultúrszobával, ahol programokat szerveznek a fentjáró, esetleg tolókocsis lakóknak. Készültünk a karácsonyi műsorra, énekeket próbáltunk, közben a gondozónők citromos teát kínáltak körbe többször is, ügyelve hogy mindenki igyon eleget. Tehát a benyomásaim a lehető legpozitívabbak voltak.

De mégis... ami furcsa volt és először nem is értettem az okát... valahogy hiányérzetem volt... csak öregek voltak körülöttem. Életük utolsó szakaszában lévő kis öregek, akik a családtagjaik nélkül, fiatalok, kisgyerekek nélkül morzsolgatták lassan fogyó napjaikat... Ez bizony szíven ütött! Tízemeletes házban lakom, itt is sok a magányos öreg - velem együtt-, de vannak fiatalok, kisgyerekek, babák, zajlik az élet, néha zajonganak, zenélnek, élet van! 

Már nem akarok otthonba költözni! Biztosan lesz olyan történés is az életemben, ami miatt ezt az elvem fel kell adnom, de most nagyon erősen ezt gondolom. Zajongjanak a fiatalok, trappoljanak a folyosón, a babák kiabáljanak, mi öregek beszélgessünk a lépcsőházban vagy a ház előtt, örüljünk egymásnak, a kutyájukat sétáltató szomszédoknak, örüljünk az életnek! Annak hogy vagyunk. Még. Igyekezzünk, hogy sokáig legyünk!

                                    Képek forrása: Pixabay

Brigitta