Kiskertem őszi évadzárója

A letört diófaág

A felkelő nap sugarai udvarom lombos, árnyékot adó, vén diófájának ébredező lakóit füttyös jókedvre, szorgalmas kopácsolásra, avagy a verebeket hangos civakodására készteti. Miközben félálmosan a konyhába csoszogok kávét készíteni, füleimnek zengő, trillázó madárzene kísér a nyitott ablakon át. Már tizenéve nem tudok betelni vele.

A diófa még szépsége teljében

Tizenéve sem tudtam betelni vele. Sajnos, múlt időben. Most csendben készítem a kávémat. Morfondírozva számítgatom diófám éveinek számát szomszédságom előzetes „infóit” begyűjtve. Hatvan-nyolcvan évre saccolom. Nem, nem vágtuk ki. „Csak” az ágait vágták le. De azt mind.

A diófa ágak nélkül

Egy augusztusi, közepes erősségű szélben leszakadt az öreg fa egyik hatalmas főága. Tudtuk, hogy az ág végigrepedt párja sem bírja sokáig, ezért azt nekünk kell levágatni, ha nem akarunk nagy bajt, akár emberi életben, akár a házra omlás formájában. Elérkezett a nap amikor szakemberek jelentek meg és rövid konzultáció során megállapodtunk, hogy a menthetetlenül elkorhadt, üregesnek tűnő ágakat szedjék le. Mind odalett. A nyári hőség elől árnyékot adó lombok, kismadaraimnak otthont adó ágak, a harkály kopácsolásának hangja….  Hiányzik.

Fiam ülve tördeli az ágakat

Lett volna lehetőségünk a nem tudom hány mázsányi ágak, gallyak elszállíttatására.  A ránk háruló vékonyabb ágak letördelése és a vastagabb ágak, rönkök helyére való vitelének időt igénylő, fáradságos munkáit is tudván, határoztam úgy, hogy marad itthon ez a faanyag. A kicsit hűvös, ámde napsütéses másnapon kis székeinkkel „felvértezve” nekikezdtünk fiammal a rőzsetördelő munkálatnak.

Az üreges diófa rönkök

Hetvenkedő fizikummal, negyvenkedő habitussal, fiam segédletével négy délelőtt egyharmadnyi mennyiségét tudtunk összetördelni „kályhakészre”, szortírozni négy csoportba. Már a fáskamrában várnak meleget adó sorsukra. De az esős idő véget vetett napsütésben megkezdett dolgunknak. Időjárásfüggő, hogy még idén, vagy jövő tavasszal tudjuk folytatni, befejezni a fa maradványainak rendbetételét, amit azért a bejáratunk elől a fáskamra közelébe hordtunk.

Mogyorótermés

A mogyoró bokor kosárnyi, szép, egészséges termése némi vigasz a diófúrólégy által tönkretett többládányi dió miatt. Már csak fel kell törögetni. Lehet, hogy a karácsonyi zserbóm dió híján mogyorókrémből készül (nem az én ötletem, netes hírforrás).

Mogyoró bokor terméssel

Kiskertem zsugorodik, ahogy a fejem felett telnek az évek. Mégis csinálom, mert a hasznos tevékenység párosul a levegőn való mozgással. Azért a tavalyi áttelelő zöldborsóból idén télre is maradt, ami fagyasztóban várja sorra kerülését. A szamócából is eszegettünk valamennyit, a málnából sokat, a sárgabarack viszont elfagyott, 2 azaz kettő darab volt a fán, ezek beértek, de ugye lekvárfőzésre  nem éppen ideális mennyiség.

Sóska levelek

A nélkülözhetetlen petrezselyem idén kárpótolt az előző évek gyér terméséért egészséges és bőséges „ellátmánnyal”.  A sóska is hozta a zöld leveleit rendesen.  Paradicsomot sem kellett vennünk a nyár folyamán, habár nem hozott annyi termést, amennyit vártam, hogy télire is elrakjak belőle. A paprikámnak nem tetszett az új helye, ezt egyértelműen kinyilvánította a nem terméssel. Pedig virág volt rajta, nem is kevés.  

Gyümölcstermés

Summa summárum: volt már jobb termés is az ideinél, valahogy nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, de azért minden nap jutott valami vegyszermentes termés az asztalra. Fájó szívvel gondolok a diófára, és reménykedem, hogy némi oldalhajtást talán még enged magának. Egyelőre a törzsét nem bántom, marad így, ahogy van.

A fényképek saját felvételek

       Izzy