Első repüléseim a MALÉV és a zene szárnyán
A kórusélet szép korszaka volt az életemnek
Huszonévesen szerencsém volt megtapasztalni a tőlünk többezer kilóméterre lévő országokba való párórás utazást két kórusnak köszönhetően. Nekik köszönhetem első repülőutaimat a 70-es, 80-as években. Dalos és néptáncegyüttesek népszerűsítették kis hazánkat szerte a világban, a zene és tánc nemzetközi nyelvén. Akkoriban komoly anyagi forrásokat szántak erre. Unokahúgom gyerekként még Kanadába is eljutott a néptánc-csoporttal.
Legelső repülésem a 70-es évek közepén történt Angliába, Mihálka Gyuri bácsi acapella Munkáskórusával, egy nemzetközi kórusfesztiválra. A kórus összetétele nagyon vegyes volt: az épp érettségiző diákoktól, egyetemistáktól kezdve tanult zenészeken át, a negyvenes, ötvenes éveiket taposó dolgozókig, munkásokig, akik közül néhányan még a kottát sem ismerték, de jó fülük volt, és karvezetőinknek köszönhetően ugyanolyan örömmel szárnyalhatott hangjuk, mint képzettebb társaiknak. Imádott énekkari titkárunknak, a nagypapakorú Bandi bácsinak is szerepe volt abban, hogy mi egy nagy család voltunk.
Angliában a londoni reptérről busz vitt bennünket Északkelet-Anglia városába, Middlesbroughba, amely az Északi-tenger partjához közel helyezkedik el. Kedves családok fogadtak bennünket, szállást és étkezést biztosítva. Egy „idős” házaspár vendégszeretetét élvezhettem, akik akkor fiatalabbak voltak, mint most én. Mindnyájan készültünk ajándékkal, én az akkori hobbimnak megfelelően kalocsai hímzésű terítőt vittem. Legnagyobb meglepetésemre ők is adtak nekem ajándékot, egy nagyon szép kávészettet, kiöntővel, cukortartóval. Náluk láttam először igazi kandallót, és ebben a kis városban tapasztaltam meg először az este 10 órai világosságot fekvésének köszönhetően. Beszélgetni nem tudtunk, a mosoly volt a közös nyelvünk.
Angol vendéglátóimmal házuk előtt
A kórusverseny nagy sikerrel végződött, a női karunk 1. díjat, a vegyeskar 3. díjat nyert.
Visszafelé a repülőnk indulásáig csak annyi időnk volt, hogy busszal körbevittek bennünket London nevezetességeit és az emeletes piros buszokat megcsodálni. Ki gondolta volna, hogy 35 év elteltével London második otthonom lesz lányom jóvoltából, aki ott alapít családot, élvezhetem e 8 milliós, színes népességű nyüzsgő város miliőjét. A Westminster hídon nem csak átsuhanok egy busszal, mint anno, hanem sétálgathatok az elegáns cityben, vagy a hatalmas parkokban, aminek örömét fokozza a családom idegenvezetése, legtöbbször unokámmal édeskettesben való kirándulásaink.
Huszonéves lányként mit sem sejthettem jövőm alakulásáról. A sors gazdag fantáziával töltötte meg életem könyvének lapjait.
Kórusmúltam következő repülője 1980-ban Svájcba repített bennünket, 1 óra 40 perc alatt Montreux városába, a Genfi-tó partjára. Az újabb kórusfesztivál ismét 1. díjjal, bónuszként a havas alpesi hegyek és az előterükben nyiladozó, színpompás tavaszi virágok látványával ajándékozott meg bennünket. Számunkra csodaszámba ment az is, hogy a Genfi tó francia partszakaszán könnyedén átsétálhattunk útlevélellenőrzés nélkül.
A reptéren Bandi bácsival
Drezdába másik kórusommal, a Zenebarátok oratóriumkórussal repülhettem 50 perc alatt. Nekünk akkor még szenzáció volt ilyen rövid idők alatt eljutni külföldre. Az Elba-parti város is megannyi látnivalóval kecsegtetett: a Zwinger gyönyörű épületében a gazdag festmény- és porcelángyűjtemény, a Kultúrpalota, ahol Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendáját énekeltük nagy sikerrel. Szomorú látványt nyújtott azonban az értelmetlenül lebombázott városban égbekiáltó mementóként meghagyott Freuenkirche romja.
Olvastam, hogy a 2000-es évek elején elkezdték a felújítását, és 2005-ben adták át az új templomot.
Ennek a kórusnak is sokat köszönhetek: az oratóriumirodalom, valamint operák gyöngyszemeinek megismerése és előadása mellett egy másik jó közösséget, ami a közel 100-as létszáma miatt talán nem volt annyira családias, de némelyikükkel nagyon baráti volt a viszonyunk, és a mai napig a virtuális világban, de néha személyesen is találkozunk.
Acapella kórusunk: a Munkáskórus Mihálka György karmesterrel
A repülőutak mellett hosszú, akár 24-25 órás buszozások is tarkították kóruséletünket. Így jutottunk el Bulgáriába a tengerpartra, és Kielbe, az akkori NSZK távoli kikötővárosába. Ott is, és Darmstadtban, testvérvárosunkban is felléptünk oratórium-kórusunkkal, ahol a helyi szimfonikus zenekarok kísértek bennünket. A kieli karmester feleségével, és néhány kedves zenebaráttal kalauzolt bennünket egy tengeri hajókiránduláson, este pedig fogadást adtak a tiszteletünkre. Akkoriban leginkább a német volt a világnyelv, így középiskolai tanulmányainkból megmaradt szegényes szókincsünkkel még „társalgásra” is futotta.
Ezek a fiatalkori repülések és buszos utak fogékonnyá, kíváncsivá tettek más országok, népek, kultúrák megismerésére, és ha tehettem, utazgattam belföldön, külföldön egyaránt, barátokkal, vagy családommal. Ameddig lehetőségem lesz, szeretném ezt tenni továbbra is, mert számomra a család mellett a világlátás élménye az igazi érték.
Ferihegy Kép forrása: Pixabay
A kórusélet szép korszaka volt az életemnek 30 éven keresztül, szívesen emlékszem vissza a közös kalandokra, és azokra a kedves társakra, akik közül sajnos sokan már az égi kórusban énekelnek.
1. kép: angliai fellépésünk előtt a Munkáskórussal
A képek saját felvételek
Annaróza
