Anyák napjának közeledtével egyre többször gondolok édesanyámra.

Gyakran olyan emlékek bukkannak elém, melyek rég szunnyadnak memóriám tárházának legalján.

Fehér hajkoronával a fejemen, egészen másként értékelek bizonyos történéseket, mint ahogy azt valaha, gyermeki elmével felfogtam, megértettem.

Az is érdekes, hogy ezek a felbukkanó, megtörtént események legtöbbször azokat a szűkös körülményeket idézik, melyek a háború alatt, majd utána kényszerítettek bennünket azokat átélni. A közös sors közlékenyebbé tett bennünket. A próbálkozások sikerei ismertté váltak, mások is átvették, tovább próbálkoztak, főleg, ha a család egészének elnyerte tetszését.  Egyik ilyen példás próbálkozás volt a zöld hagymaszár felhasználása levesként.

A család élelemmel való ellátásához, a túléléshez, csodákra, varázslatokra volt szükség, ami csakis az édesanyák közreműködésével válhatott valóra.

Az ismeretlen ételeket édesanyám külön nevekkel látta el, miközben azt családjának feltálalta. Olyanok voltak, mint „mosolygó tökfőzelék”- „árokparti, madárlátta sóska”- „gyöngyről szedett ribizke”- „nagymama csiperkéje” és a „zöldike” névre hallgató, zöldhagyma szárból készült leves is.

Kép forrása: Pixabay

Addig nem árulta el édesanyám a leves kilétét, azaz, hogy miből készült, amíg találgatva, kíváncsiságtól hajtva el nem fogyott a tányérról. A burgonyából készült második fogás után került sor arra, hogy megismerjük  a zöldikének az eredetét. Bizony sok mindent ki kellett találni akkoriban, hogy inkább a kíváncsiság uralja a kedélyeket, és ne a nincstelenség bánata.

Az édesanyák, mint a család lelkei, családjukért a lehetetlennel is megpróbálkoztak.

A táplálékon kívül, még számos más hiány pótlásáról is ők gondoskodtak. Példa erre a nehezen beszerezhető tűzifa kérdése. A  legelőn összeszedett, megszáradt marhatrágya igen jó tüzelőnek bizonyult. Másik, fűtésre alkalmas anyag a kóró volt, azaz a kukorica száráról lelegelt, levelek nélküli száraz törzs, amit kévékbe kötöttek. Kenyérsütésnél a kemence fűtéséhez volt igazán alkalmas. Még ennél is magasabb fűtő értékű tüzelő volt a napraforgó szára és a virág-tányérja, amelyről a magvakat rég lefejtették.

Nos, ezek képezték elődeink „környezetvédő” tevékenységét, amit senki nem tukmált rájuk, mert maguktól cselekedtek. Igyekezetek minden lehetőt felhasználni, főleg azokban az időkben, amikor a férj és apa távol családjától éppen a harcmezőn teljesítette kilátástalan kötelességét.

Mindez olyan régen volt, szinte magamnak is hihetetlennek tűnik, ám édesanyám hagymaszárból készített levesének kellemes ízét még ma is érezni vélem a számban.

                  Szüleim és testvéreim, én pólyásként Édesanyám karjaiban, 1939-ben

Megpróbáltam ugyan magam is elkészíteni a „zöldike” levest (a hozzávalók bőségéből válogatva), ám az én zöldikémnek teljesen más íze van. Olyan finomat csak ő, édesanyám tudott készíteni. Maradt az emlék, amikor már csupán gondolataimban foglal helyet édesanyám, hiába biztosítok számára is helyet asztalomnál.

Itt élsz örökké mellettem, te, a világ legdrágább édesanyja!

  1. kép:  Búbos kemence - Jónás T. festménye

Zsazsa