Mexikó régészeti térképe

A múltkor egy társaságban véletlenül szóba került Mexikó, mint úticél. A többiek olyasmiket soroltak, némileg ijedten, mint a közbiztonság, a drogok stb. Mivel ezeknél sokkal érdekesebbek az ország kultúrtörténeti vonatkozásai, látnivalói, régészeti emlékei, úgy gondoltam, itt mesélek egy kicsit róluk.

38 évesen vitathatatlanul vállalkozóbb szellemű az ember, mint 70 fölött. Abban az időben egy „egzotikus” országba szóló repülőjegy nem volt megfizethetetlen, és amikor a Kubában dolgozó barátaink meghívtak minket, rögtön tudtuk, hogy át fogunk menni Mexikóba. A barátaink ajánlására elolvastuk a Világjárók sorozat Mexikóról szóló darabját, a Kukoricaisten gyermekeit. A Panoráma meg a Let’s Go útikönyvek segítségével részletes útitervet készítettünk, amit nagyrészt sikerült is megvalósítani. (A szerencsére megmaradt, nagyon gyenge minőségű, de emlékidézésre jó diaképeinken látszik is a kezemben a Let’s Go Mexico…) A híres és drága tengerparti szállodák strandjai helyett a néptelen, elképesztő régészeti ásatási helyszíneket látogattuk, a helyi lakossággal együtt használtuk az olcsó és bizony elég primitív, de megbízható és gyors tömegközlekedést.

Mexikónak köszönheti a világ a csokoládét: a kakaóbab terméséből az indián őslakosság készített először italt, amelyet szentnek tartottak, vágyfokozó és élénkítő hatást tulajdonítottak neki. Az arany és sok egyéb mellett a kakaó is a spanyol hódítás egyik tárgya lett, miután 1519. november 8-án az aztékok királya, Moctezuma ünnepélyesen fogadta és xocolatl-lal kínálta Hernán Cortés spanyol konkvisztádort. (Az aztékok nyelvét, a nahuatl-t – modern változatban - több mint másfél millióan beszélik ma is Mexikóban.) Az azték legendárium szerint ugyanis a szent ital az elhajózott, mindig visszavárt, istenként tisztelt Quetzalcoatl, a Tollaskígyó itala volt.

Ilyen kupából kínálhatta Moctezuma Cortést

Az istenséget - talán egy évszázadokkal korábban arra járt viking miatt - fehér bőrűnek és szakállasnak ábrázolták, ami ráillett a spanyol hódítóra, és az indián naptár éppen akkorra jósolta a Tollaskígyó visszatérését. Száz szónak is egy a vége, a csokoládéról gyakran eszembe jut, hogy Cortés szinte akadálytalanul rátehette a kezét az indiánok kincseire,  a martalócai, meg a behurcolt fertőző betegségek kórokozói fél évszázad alatt az őslakosság nagy többségét elpusztították.

Moctezuma és Cortés találkozásának emlékműve Mexikóvárosban

A spanyol hódítás kezdetének története belém vésődött az utazásra való felkészülés során, s amikor egy kollégám említette, hogy november 8-ra várják a kisbabájuk születését, én gratuláció helyett Cortés-ről meséltem neki. Elég jól fogadta, de hogy mit gondolt magában, az nem derült ki. Ha egyébként a quetzal madár tollaiból a 16. század elején készült indián királyi, törzsfőnöki fejdíszt akarunk látni, ahhoz nem kell olyan messzire menni: a bécsi Weltmuseumnak is féltett kincse, mivelhogy Mexikó a XIX. században pár évig a Habsburg-császársághoz tartozott.

Mexikóvárosban az ország zivataros történelmére is emlékeztető Három Kultúra Terén az azték szertartási központ romjai mellett egy 16. századi spanyol gyarmati templomot láthatunk, a tér oldalán pedig a Külügyminisztérium modern épülete áll. Maga a főváros (i.sz. 400-tól) az aztékok központja volt Tenochtitlán néven, és bár Tenochtitlánt a spanyolok a földig rombolták, az északkeleti Teotihuacán azték romváros ma is kb. 1 óra alatt elérhető a városközpontból, látványossága a Nap-piramis, a Hold-piramis és a fentemlített Quetzalcoatl, a Tollaskígyó temploma. 

 Teotihuacán piramis

A mexikóvárosi Antropológiai Múzeumban ízelítőt kaptunk a prekolumbián kultúrák sokféleségéből.

 Tlaloc, az esőisten szobra a múzeum előtt

A legrégebbi az időszámítás előtt kb. 1400-tól i.sz. kb. 200-ig fennállt olmék kultúra, az óriási fejszobrok Villahermosa szabadtéri múzeumában, eredeti környezetükben is láthatók, sűrű szubtrópusi növényzet között.

Olmék fej 

Szintén a Yucatan félszigeten vannak a maja kultúra (i.sz.300-tól) emlékei: a maja-tolték Chichén Itzá épületegyüttes,

Chichén Itzá 

illetve Palenque palotája és temploma a dzsungelben.

Palenque palota

Mexikó persze nemcsak ezekkel a fantasztikus helyekkel büszkélkedhet: felidézik az országot egészen mindennapi dolgok a környezetünkben, akár a konyhában is. Ha már semmilyen leves nem jut eszembe, a kukoricakonzerv még mindig ott várja a spájzpolcon, hogy 10 perc alatt finom levest adjon nekünk, egyben eszünkbe juttassa a kukorica hazáját, Mexikót. Lecsónk se lenne, ha nem ismerte volna meg a világ a paprikát meg a paradicsomot, ugyancsak Mexikóból.

A mesém végére maradt, pedig fontos: mexikói a világ legoptimistább embere, az a sovány, szakadt ruhás (akkor még) fiatalember, aki a 35 fokos hőségben képes volt a tökéletesen néptelen országút szélén órákig álldogálni a faragványaival, míg arra nem keveredett egy magyar pár, aki a Monte Albán-i, 1200 éves zapoték templomkörzet megnézése után – tévedésből – ott kereste a távolsági busz megállóját.

Monte Alban

Annyira megsajnáltuk a fiút, hogy alig alkudtunk, úgy vettük meg tőle fillérekért az onyx indiánt meg a párját.

Az első és az utolsó fotó saját felvétel, a többi fotó forrása: Wikimedia Commons

Lujza

Ha tetszett a bejegyzésünk, örülünk, ha írásainkat lájkolod és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Látogass el közénk, blogunk

 facebook csoportjába, 

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!