Kőbevésett hagyaték: "Szeretetben éljetek!"
Vissza a gyökereinkhez!
Most, amikor eljött a szüleimre való emlékezés ideje, minden akadályt legyőzve ott állok az ő sírhantjaik fölött. Rokonaim, családtagjaim, szomszédjaim mind körülvesznek. Reájuk emlékezem, midőn a szeretet virágait, koszorúit elhelyezem kőbe vésett nevük fölé. Gondolatban társalgok velük. Visszaemlékszem régi életünk eseményeire, melyek gyakran vidámságot is közvetítenek az elmúlások közepette.
Úgy hiszem, hogy az emberiség kis százaléka mondhatja magáról, hogy „itt születtem, itt éltem, és örök álomra is szülőföldemen hajtom a fejemet.”
A többség, kerüljön kissé, vagy nagyon távol a szülőföldtől, más hazában, más ég alatt, bármilyen jó anyagi körülményeket is élvezzen, egy idő után vágyakkal telve igényli szülőföldjének látását. Ha az a hely elérhető távon belül van és nincsenek súlyosbító körülmények, mint háború, járvány, a határok lezárása, vagy súlyosan rossz fizikai állapot, akkor megvalósulhat a szülőföld és az ott élők meglátogatása. Ám azok, kiket tengerek, óceánok választanak el gyökereiktől, gyakorta be kell érjék a szülőföld emlékeivel, vagy a mai elektronikus világunkban az internet nyújtotta lehetőségekkel, melyek pótolják, de kielégíteni egészen nem képesek e vágyakat.
Szerencsémre a sors szekere nem szállított oly távoli helyekre, hogy kontinensek válasszanak el szülőföldemtől, csupán néhány száz kilométer szárazföld, ennek ellenére mégis ritkábban tehetek eleget eme óhajomnak. Nehezítő körülmények mindig akadnak. Mostanság a még mindig jelenlevő világjárvány, valamint az időskor velejárói gátolnak elhatározásomban. Ilyenkor előszedem régi akaraterőmet, kitartásomat, mindent-vállalásomat, melyek segítségemre sietnek, hogy lábaim lelassult léptekkel hazataláljanak.
Ma, a megváltozott körülményeim és a megváltozott lakhelyem azokhoz az ősökhöz vonzanak, kik örök álmukat a temetőben alusszák, így csak lélekben, gondolatban élhetem át azt a kapcsolatot, mely annak idején akkora jelentőséggel bírt életemben.
kép forrása: Pixabay
Szüleim azok közé a halandók közé tartoztak, kik teljes életüket azon a helyen élték, ahol születtek, miközben átélték a háborúkat, határválságokat, változó társadalmi viszonyokat, kisebbségi háttérbe szorításokat, igazi küzdelmeket, ám olyan erős gyökereket örököltek, hogy semmi ki nem mozdította őket szülőhelyükből. Ők kitartottak. Sokunknak példával szolgáltak, mégis mi, utódaik, már engedtünk a sors irányításának, eltávoztunk attól a felejthetetlen drága helyről, mely gyökereinket jelentette.
Már nem sírok. Tudom, hogy az élet véges, a világmindenség végtelen. Emlékezem arra is, amikor embertársaim felé segítő kezet nyújtottam, vagy én kaptam tőlük segítséget. Az élet változó forgatagában gyökereinket soha nem feledem. Gondolatban is képes vagyok feltöltődni azok emlékeivel, kik megmaradtak saját szülőföldjükön.
Mielőtt mi is kikötnénk abban a földben, mely a végtelenbe vezet, gondoljunk elhagyott gyökereinkre, azokra, kik nyugalmas túlvilági életüket élik ott, ahol már nincs olyan küzdés, szenvedés, mint egykori szülőföldjükön volt!
Sírjukon ott az utolsó, kőbevésett hagyaték: Szeretetben éljetek!
saját felvételek
Zsazsa
