Gimnazisták a szántóföldeken

Fiatalkorunkban, a hatvanas években, rendszeresen jártunk társadalmi munkára. Középiskolásként, majd egyetemistaként is töltöttünk egy-egy napot, de volt, hogy akár egy hetet is társadalmi munkát végezve. A munka jellege mindig fizikai munka volt, hol könnyebb, hol nehezebb, általában adottságainkhoz méretezetten. Fizetség nem járt érte, a "társadalmi munkában" átvitt értelemben még évtizedekig azt jelentette, hogy ingyen van. A szocialista érában volt a társadalmi munkának valami kis mozgalmi felhangja, körülbelül annyit jelentett, hogy a társadalom számára végzett hasznos munka, de nincsenek emlékeim róla, hogy szocialista lózungok kísérték volna.

Inkább az volt kommunikálva, hogy a mezőgazdaságban nagy szükség van a munkánkra, mert kevés a munkaerő. Mi, iskolások, nem bántuk, hogy nem kell iskolába menni, sőt örültünk annak, ha az iskolapad helyett tavasszal vagy ősszel egy városunkhoz közeli TSz (fiatalok kedvéért: termelőszövetkezet) földjein kellett paradicsomot vagy krumplit szedni, esetleg fűzfa venyigézést végezni (ne kérdezzétek, hogy ez mi volt, egy régi fényképalbum így őrizte meg a munka nevét képfeliratként).

Fűzfa venyigézés - saját fotó

A fényképezésben jeleskedő osztálytárs barátnénak hála, a megmaradt fotókról kiderül, hogy szemlátomást jó kedvünk volt és a venyigéknek jó hasznát vettük a fényképezéskor.

Egy alkalommal a város konzervgyárában voltunk társadalmi munkán. Néhány egykori osztálytársat megkérdezve úgy rémlik, hogy maszatos, zsíros májkonzerv dobozokat törölgettünk tisztára. Van is egy fényképünk, ahol munkaköpenyben éppen fáradalmainkat pihenjük ki a gyárudvaron.

Konzervgyári pihenő - saját fotó

A földeken való hajolgatás paradicsomszedés közben nem nagyon tetszett akkor még ép derekunknak, a fiú osztálytársak paradicsomdobálással próbálták meg feldobni a hangulatot.

A földekre való kijutás traktoron vagy teherautón történt, fel- és lemászni akkor még nem volt gond, legfeljebb egy kicsit finnyáskodtunk a hulladékok és a szagok miatt.

Emlékezetesek maradtak azok a munkák, amikor messzebbre kellett elutaznunk és tábori körülmények között töltöttünk el néhány napot. Középiskolai osztálytársaimmal együtt voltunk Balatonszéplakon, és egy állami gazdaság gyümölcsösében dolgoztunk. Emlékeim szerint alacsony fákra mászva barackot szedtünk, mások paprikaszedésre emlékeznek. A közelben lévő Balatonban csak egyszer tudtunk megfürödni, és szinte mindannyiunknak ez volt az első találkozása a magyar tengerrel. A nyári melegben végzett izzasztó munka nem mondhatnám, hogy kellemes emlékeket hagyott, annál inkább az osztálytársakkal és más korunkbeliekkel való barátkozás, az éneklés az esti tábortűznél, és az együttlakásból adódó vidám élmények.

Fűzfa venyigézés - saját fotó

Jó emlék maradt meg arról az építőtáborról, melyben egyetemistaként dolgoztam Székkutason, egy nyáron. Ha emlékeim nem csalnak, talán kukorica címerezés volt a munka. Éles emlékek maradtak viszont egy munka utáni KiMitTud? programról, melyre csoporttársam az Una lacrima sul viso című Bobby Solo szám éneklésével nevezett be és aratott szép sikert, és egy jelmezversenyről, ahol párnákkal kitömve dámának öltöztem. Mi több, az építőtáborban NDK fiatalok is résztvettek (gondolom azért, hogy együtt erősítsük a békét), és itt volt alkalmam élőben először kipróbálni a gimnáziumban tanult német nyelv használatát.

Az egyetemi évek megkoronázásaként egy külföldi építőtáborba is eljutottam, méghozzá Poznanba (Lengyelország). Egy fennmaradt fénykép tanúsága szerint ástunk valamit. A táborban – horribile dictu – imperialista országokból (Anglia, Franciaország, Svédország) való diákokkal dolgoztunk együtt. Egy skót fiúval, aki ma már szintén 70+, máig tart a levelezés.

Kép forrása: Fortepan

Amint a megőrzött emlékek mutatják, soha nem a munka, hanem a munkával összefüggő társas élmények voltak a fontosak és maradtak emlékezetesek számunkra.

A társadalmi munkáról beszélgetve a minap családi körben megállapítottuk, hogy arra jó volt, hogy az iskolai körülményeket hátrahagyva, felszabadultan, egymást jobban és más oldaláról is megismerjük. Vejem szerint manapság ezt csapatépítő munkának hívják és ők például egy óvodát örvendeztettek meg a termek falainak kifestésével.

Eltűnődtem azon, hogy talán nincs új a nap alatt, csak a címkék változnak….

Első kép forrása:Fortepan

Cecilia

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!