2022. ápr 18.

Vigyünk tavaszt az otthonunkba!

írta: S. Cecilia
Vigyünk tavaszt az otthonunkba!

Tavaszi ágak, vadvirágok vázában

feher_virag.jpg

Tavaszonként megismétlődő csoda, ahogy a fák, bokrok, virágok éledeznek, a rügyekből, bimbókból levelek és virágok lesznek.   Kedvenc időtöltésem, hogy vadvirágot szedek és a bokrokról és fákról egy-egy kis hajtást lecsípek, beviszek, így szinte becsempészem a tavaszt a lakásba.  Kreatív tevékenység  a növényeknek a legmegfelelőbb vázát megtalálni és a lakásban oda helyezni, ahol a legjobban érvényesülnek. Ősszel ez a fajta virágrendezés még látványosabb a sok, színes termés miatt.

Idén tavasszal lefényképeztem mit, mibe és hová tettem. A képmontázs két képéből az egyiken az látszik, hogyan néz ki a tavaszi kompozíció és a másikon lefényképeztem a környezetét, hogy  milyen volt  előtte.  

A szűk nyakú, zöld színű üvegvázába, (melyben eredetileg olivaolaj volt), borostyán hajtásokat   tettem, szépek a szív alakú levelei. Hogy feldobjam egy kicsit, tettem közé egy szál kék színű művirágot.
m_kredenc.jpg

Ősszel színesebb volt  a komód asztallapja:

oszi_kredenc.jpg

A nappali dohányzóasztalán lévő virágtartó helyébe egy hasonló alakú vázába olyan faágakat tettem, melyek még nem nyíltak ki teljesen, így vízbe téve tanúja leszek a növekedésüknek. Sárgás-pirosas "őszi" faleveles művirág ágat is tettem a vázába, így még érdekesebb lett a kompozíció.

m_nappali_asztal.jpg

Ugyanez az asztal ősszel így nézett ki: oszi_nappali_asztal.jpgA nappaliban az ablak előtti kis asztalkán lévő apró pozsgás növény helyébe vadvirágokkal teli üvegvázát tettem. A sárga és a lila virágok üde hangulatot varázsolnak. 

m_arany_asztal.jpg A  mozaik asztalka bádog virágtartójában több, mint egy éve remekül érzi magát két összeültetett növény. Helyébe egy olyan vázát raktam, melyben bambusz és kecskerágó hajtások üde zöld színben pompáznak.

m_mozaik.jpg

A konyhai polc  japán szakés, kerámia pohárkájába sárga vadvirágokat tettem.m_polc.jpg

A  konyhaasztal  forgótálcájára a palackzöld, magas, vékony vázába  (ez is olivaolajos üveg volt eredetileg) bimbózó gyöngyvessző ágacskákat raktam. Remélem, hogy tanúja leszek majd a virágok megjelenésének.

m_konyaasztal_uj.jpg

Ősszel ilyen színpompás volt a konyhaasztal:

oszi_konyha.jpgA hálószoba sarokszekrényére egy öblös üvegvázát  helyeztem leveles ágakkal tele, a szín kedvéért ezeket is művirág őszi falevelekkel dobtam fel.m_halo_1.jpg

 Így festett ugyanez ősszel:

oszi_halo.jpg

Nehéz időkben különösen jó időtöltés a virágrendezés.

 Cecilia

 

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

Szólj hozzá

tavasz természet lakás virág növény Cecilia virágrendezés