Kedvenc retro ruháink
Családtagjaink varrták legszebb ruhadarabjainkat
Hárman voltunk lánytestvérek, így természetes volt, hogy a kinőtt ruhát mindig a kisebb örökölte. Én voltam a harmadik gyerek. Az iskolában kötelező volt a köpeny, így legalább nem látszódott a szerényebb öltözetünk. A sors úgy hozta, hogy a férjem is tudott szabni - varrni, nagyon jó érzéke volt megállapítani, hogy kinek mi áll jól, mai szóval élve stylist lehetett volna, de csak hobbiból űzte. Ezeket a ruhákat a 70 - 80 - 90 -es években készítette, de talán még a mai időkben is lehetne viselni. A mostani divat és ruhaipar szerény véleményem szerint nem kedvez a mi korosztályunknak.
Ezt a kétrészes, tojáshéj színű ruhát szívesen viseltem. Vékonyabb anyagból készült, lehetett pulóverrel vagy anélkül is hordani.
Az első képen a szoknya és mellény zöldes-barna szövetből készült, a blúz pedig barna és fehér kockás vékony szövetből. Jól ki tudtam használni, mert pulóverrel is viseltem.
Ez a felvétel már a 90-es években készült. Akkor jöttek divatba ezek a csillogó anyagok, kellemes viselet volt. A szoknya hossza az akkor divatos midi volt. Sokat jártunk bálba és egyéb rendezvényre. Ez a kép egy szilveszteri mulatságon készült.
Mint említettem, a férjemnek köszönhettem ezeket a számomra kedves ruhákat. Az iskolában, ahova járt, egykori apácák is tanítottak és egyiküktől tanulta el a szabás-varrás tudományát. Értett az anyagokhoz is, nekem csak annyi dolgom volt, hogy felpróbáljam és viseljem, megbízhattam az ízlésében.
Sári
Kedveltem az élénk színű, mintás ruhákat
Családom nőtagjai szerettek varrni és kézimunkázni, kezük alól sok, szépséges ruhadarab került ki. Nagymamám pulóvert, mellényt, sapkát, sálat, kötött és horgolt, Anyukám pedig megvarrta, vagy átalakította a család számára szükséges ruhadarabokat.
A képen látható nyári kötényt anyukám varrta, textil része világoskék színű volt, a fehér, madeira csipkebetétet nagymamám hímezte. Gyönyörű darab volt. Gyerekkoromban a hátulgombolós kötény népszerű ruhadarab volt, egyrészt alá lehetett venni kinőtt blúzt, pulóvert is, de egy szebb ruhára is fel lehetett venni, hogy megvédje azt. A legtöbb ruhát miután kinőttem, szüleim elajándékozták rokon gyerekeknek, ezt a köténykét azonban eltették, és a mai napig őrzöm, mint legkedvesebb ruhadarabomat.
Ezt a télikabátot 1970-től viseltem sok-sok télen át, amíg ki nem híztam. Vatelinos kabát volt, vastag, mégis nagyon könnyű anyagból, sötétbarna és drapp színű, halszálka-mintás. Kapucnija és mandzsettája sötétbarna műszőrmével volt díszítve, műbőr öv is tartozott hozzá. Barna, fényes gumicsizmával hordtam, és egy nagymama által kötött hosszú sállal. Nagyon jól éreztem magam benne. A képet férjem fényképezte a mézesheteink idején, Dobogókőn.
Horvátországi nyaralásunk alatt készült ez a két kép. A virágos, nagy virágmintás ruha konfekció termék volt, hasonló ruhám volt piros és fekete alapon is. Kényelmes viselet volt, este kézzel kimostam, reggelre megszáradt, műszálas volt és nem igényelt vasalást.
Divat volt a hatvanas-hetvenes években és még később is a nagyon színes, nagy mintás ruhaféle. A későbbi évtizedek minták nélküli, visszafogott színű ruhadarabok divatját nem kedveltem. Örömmel látom, hogy most újra divatos a színpompás, virágos, mintás anyag. Hiába, divatban nincs új a nap alatt.
Cecilia
Minit és testhezálló fazont is megengedhettem magamnak
Édesanyám varrónő volt, így ruháim testre szabottak voltak. Azokban hibát a legkritikusabb műértő sem találhatott. Akkoriban konfekció nem létezett számomra, tökéletesen megbíztam anyukám tehetségében, stílusérzékében.
Huszonévesen a mini volt a legnagyobb divat, és úgy hiszem, akkor még bátran mutogathattam a térdemet, sőt egy kicsit többet is. Akkoriban megengedhettem magamnak a testhezálló fazonokat. Ma már csak olyan darabjaim vannak, melyek ápolnak és eltakarnak. Az is változott, hogy csakis készen vásárolt ruhákat hordok, mert ellenőriznem kell, hogy jól áll-e egyáltalán, amit kinéztem.
Három legkedvesebb ruhadarabomat fotó is megörökítette.
Az egyik az akkor divatos szilon anyagból készült, és nagyon szerettem liláskékes árnyalatát. Szívesen vittem utazásokra, mert nem gyűrődött, mosás után nem kellett vasalni. Ujjatlan, felül passzent, csípő alatt kifelé bővülő, mint akkoriban szinte minden ruhám. A fotón épp Firenzében pózolok szilon ruhámban Neptun kútjánál, a tenger Istenének popója előtt.
A másik egy kockás vászon kánikularuha, mely deréktól bővült. Anyukám nagy gondot fordított a „kockák” találkozására. Ez, a vállamat szabadon hagyó nyakba akasztós ruha rendkívül kellemes viselet volt nagy melegben. Hátránya, hogy vászon anyaga miatt vasalni kellett.
Harmadik kollekcióm egy sportosabb farmerkosztüm, amiben épp Assziszi Szent Ferenccel barátkozom Pécsett. Nagyon szerettem, mert több módon lehetett variálni az időjárásnak megfelelően. A kabátja alá blúzokat, szükség szerint még pulóvert is fel tudtam venni. Tehát a réteges öltözködést jól szolgálta.
Elképzelem, milyen boldog lenne édesanyám, ha látná, hogy a lánya megosztja nyilvánosan az alkotásait. Bátran kimondom, hogy alkotás volt az a tömérdek ruha, amit úgy öntött a hölgyekre, mint ahogy a szobrász a formát.
Annaróza
