Milyen idősnek lenni most?

  A minap megtartottuk éves blogtalálkozónkat, 12 főből 10 társunk részvételével. Mivel más-más városban élünk, sűrűbben nincs módunk találkozni, de az ilyen alkalmakkor nagyon örülünk egymásnak. Röviden arról is beszámolunk, hogy mi történt velünk az elmúlt évben. Utána megbeszéljük a bloggal kapcsolatos észrevételeinket, terveinket.

Visszatekintve a kezdetekre, 12 évvel ezelőtt a mi életünk is egyszerűbb volt, mert fittebbek voltunk, kevesebb gyógyszert szedtünk, könnyebben mozogtunk.

Írásainkból legtöbbször tükröződő lelkesedésünket, pozitív szemléletünket  azonban a  mai válságos időkben is megőriztük. Természetesen a problémák, legyenek azok anyagiak, vagy egészségiek, bennünket sem kerülnek el. A blogtalálkozó résztvevője volt egy 84 éves bloggertársunk is, aki szívesen vállalta az utazás fáradalmait, hogy részese legyen egy vidám, tartalmas délutánnak jó társaságban, sőt a találkozó előtt is velünk tartott a Szépművészeti Múzeum kiállításán. Úgy gondolom, hogy a blogunk egyik célja, hogy írásainkkal bizonyítsuk, panaszkodás, kesergés helyett tudunk olyan örömforrásokat találni, akár a családi együttléteken kívül is, amelyek feledtetni tudják bajainkat. Bloggereink magatartása is azt igazolja, hogy írásaink őszinte, szívből jövő gondolatokat tükröznek, amelyek nem nélkülözik olykor a humort, öniróniát sem.

Most, 12 évvel idősebben olykor leleménnyel, segédeszközökkel segítünk magunkon. Például 2. emeleten lévő lakásomhoz cipelés helyett egy korlátra erősített kötél segítségével húzom fel a csomagomat. Csodálkozott is az 1. emeleten épp kilépő lakó, amikor meglátta a felfelé igyekvő szatyrot.

Az érdeklődésünk, kíváncsiságunk nem csökkent korunk előrehaladtával sem a természet, sem a kultúra iránt. Ráadásul épp a korunknak köszönhetően ingyen utazunk, kiállításokat látogatunk. Hosszabb kirándulásra pedig fájdalomcsillapító és túrabot nélkül nem indulok, de mindig jól érzem magam, akár a családommal, akár barátokkal túrázgatok.

Mindnyájunk helyzete egyedi, de épp a problémáink sarkallnak azok megoldására. A szerencsésebbek párjukkal karöltve próbálják a nehézségeket legyőzni, egymást kiegészítve, de az egyedül maradt többség sem hagyja magát legyűrni.

Az anyagi nehézségek, napi, heti szintű áremelkedések mindnyájunkat sújtanak. Korábban születtek olyan írásaink is, amelyek takarékossági tippeket adnak. De úgy gondolom, minden kortársamnak van elég gyakorlata a beosztásban. Soha ennyire nem figyeltük az akciókat, kuponokat, klubkártyás kedvezményeket, mint manapság.

Egyik blogtársunk, Izzy korábban fejtegette, hogy valóban jó-e idősnek lenni? Ő ugyanis a Facebookon találkozott először blogunkkal, és annak mottójával, ami elgondolkodtatta.

Szavai hűen tükrözik blogunk szemléletét, és mottónk létjogosultságát: „A Régiségeknek blog és facebookos oldala azt célozza kifejezni, meghökkentve, elgondolkodtatva, hogy találjuk meg a szépséget, a jót, az értelmet, a célt a mindennapjainkban, egyéniségünkhöz, körülményeinkhez mérten. Mindegy mi az, ha örömöt, feltöltődést ad.”

A végszóm pedig az, hogy életünk buktatói közt mindig a fényre törekedjünk, még akkor is, ha messze érezzük az alagút végén.

  Annaróza

A blog facebook csoportja jó találkozóhelye a régiségeknek

Kezünkben a válogatott írásainkat tartalmazó blogkönyv

Az évfordulók egy kicsit mindig visszatekintésre sarkallnak. Amikor 12 évvel ezelőtt létrehoztam ezt a blogot, még csak készültem a nyugdíjas évekre, un. fiatal idős voltam, tényleg úgy éreztem, hogy idősnek lenni jó. Azóta idős időssé lettem és olykor bizony érzem az idő vállamra nehezedő súlyát, jóllehet összességében még érvényesnek érzem a mottónkat.

Az internet megjelenése életünkben, mely lehetővé tette e blog létrehozását is, az egyik legjobb dolog, ami velünk idős korunkban történt. Facebook csoportunk, melynek több mint 13.570 követője van, jó kis fórum lett a mindennapos, virtuális találkozásra. Reggelente beköszönni egy netes kávézóba és cserébe egy mosolyt kapni, ismerős arcokkal találkozni, idős korban nagyon sokat jelenthet. Este is be lehet nézni hozzánk, ilyenkor hol könnyedebb (természet, zene, divat, utazás), hol fajsúlyosabb tartalmakat teszünk fel és vitatunk meg egymással. Együtt örülni és gondjainkat megosztani idős korban is jobb, mint egyedül örülni vagy búslakodni. Igaz, a netnek is lehetünk rabjai, van erre példa idős korban is.

Kultúránként eltérő módon, de nagyobb tisztelet járt az időseknek régen. A megélt évek és a megszerzett tapasztalat értéknek számított. Az öregek esetleg fizikailag már elesettebbek, gyengébbek voltak, de szavuk volt a családban és a kis közösségükben is, mert a tapasztalatot érdemes volt átadni és átvenni. Az utóbbi időkben e téren is nagyot változott a világ. Nincs túl nagy értéke a hétköznapi ember tapasztalatainak, mert az ifjabb nemzedék szerint annyit változott a világ, hogy nem hasznosíthatók a régi dolgok, és a régen történtek se túl érdekesek.  

Ebben is érzem az internet  és a mi kis blogunk szerepét, mert lehetővé teszi, hogy leírjuk, azaz publikussá tegyük gondolatainkat, megélt tapasztalatainkat. Mikroközösségeinkben, a családban, ismeretségi, szomszédi körben, egykori munkahelyen talán senkit se érdekelnek azok a gondolatok, tapasztalatok, melyeket az évek kikristályosítottak, az emlékek, amik összegződnek bizonyos életkort elérve. Szívesen beszélnénk ezekről személyesen, de nem szívesen traktáljuk meséinkkel a körülöttünk élőket, hacsak nem kérdeznek. Inkább „klaviatúrát ragadunk”, komputerünk, laptopunk, mobilunk betűit nyomkodva adjuk ki magunkból a köznek azt, ami kikívánkozik belőlünk. Lehet, mostanság nem is túl érdekes amit leírunk, elmesélünk, de hisszük, idővel mindez sokkal értékesebb lesz, megérnek az emlékeink, történeteink.

Történelmi lehetőség ez! Olyan kihívás, ami az időseknek sose adatott meg korábban (igaz, a fiatalabbaknak sem). A net által világgá kürtölhetjük nemcsak emlékeinket, hanem aktuális véleményünket is a világ kisebb-nagyobb dolgairól. A médiának – úgy általában – a mi korosztályunk nem kínál érdekes témákat, leginkább csak betegség, nyugdíj, vagy szegénység kapcsán beszélnek, írnak rólunk. Egy-egy idős színész, tudós vagy politikus ugyan villanófénybe kerül, de az idős ember, mint korosztály, nem témája sem a sajtónak, sem a televíziónak. Az, hogy a netnek hála hallathatjuk a hangunkat kérdezés nélkül is, nagy áttörés. 

Igyekszünk optimisták maradni, és reméljük hogy saját magunk, valamint a világ romló állapota nem szól közbe és blogunk ünnepelhet még jó néhány évfordulót.

A fotók saját felvételeink, melyek nagy része a blogtalálkozókon készült

  Cecilia

Látogass el közénk, blogunk

   facebook csoportjába,   

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!