Kertbe hívogató, Zsuzsanna napi pacsirtaszó
A tavaszi újjáéledés új reményekkel tölt el
Idén ugyan nem hallottam pacsirta hangját Zsuzsanna napján, de az elkövetkező napok tavaszias időjárása kimozdított téli komfortzónámból, kicsalt a jó meleg szobából a szabad levegőre.
Kertem, udvarom nem kastélyparkhoz hasonlító giz-gazmentes, dizájnos terület, inkább olyan barátságos, „izzymamis” kinézetű. Nem is annyira megtervezett, hiszen kertépítési terveim többnyire dugába dőltek, mert számtalan virágpalántám, magom egyszerűen ki sem hajtott. Birtokom földje dacosan kivetette magából az általam elképzelt virágképet alakítandó magvakat. Helyettük a természet ereje, a szél járásával telepített virágokat, növényeket , amelyek barátságossá teszik az udvart (hóvirág, ibolya, gyöngyvirág, kígyóvirág, azaz fürtös gyöngyike sok négyzetméteren).
Természetesen vannak saját ültetésű tavaszi virágaim is, ahol mégiscsak megvetették lábukat, azaz hagymáikat, gyökereiket, és vannak fák, bokrok amelyeket én ültettem, nevelgettem. Veteményeskertem mára többnyire a magaságyásokból áll. Hetvenkedős léptekkel számot kellett vetni, mennyi az annyi, amit még elbírok. Persze ez a számvetés még mindig több a teherbírásomnál, birkózom is a rendben tartásukkal amikor betör a tavasz, a jó idő.
A tavaszias napsütésben kint termettem az udvaron, és végigpásztázva a terepet azt sem tudtam, hol kezdjem a munkát. A magaságyásban örömmel fedeztem fel az ősszel elduggatott zöldhagymák előbújását. Így hát a magaságyás gazmentesítésével, előkészítésével indítottam az idei évadot. A vetés, ültetés, palántázás még várat magára.
A rózsák metszése lehet korai volt még, de elkezdtem, mert van még más helyen is rózsás kertem, és sok, egyéb metszésre váró bokrom, és ismerem már magam, nem végzek szeptemberig sem, ha nem kezdek időben. A hét X-em napi 1,5-2 órát bír megerőltetés nélkül, jóleső elfáradással. Ez a pár rózsabokor metszése is eltartott 2 óra hosszat, ami után már nem maradt erőm a környezetét rendbetenni. A szalmatakarót kicsit megtépázta az időjárás, de egyelőre hagyom így, mert, hogy a télutó csak mutogatja még egy-két fehér fogát.
Másnap az írisznek „estem neki”. Az elszáradt levelektől, száraktól szabadítottam meg az egyik bokrot (még van 5 hasonló terjedelmű ilyen íriszem). Most lehet, hogy fázik kicsit a kitakarított virág, de bízom benne, hogy bírja a „gyűrődést” és tavasszal sok, szép virággal lep meg.
Az őszi fokhagymáim már hónapok óta zöldellnek, időjárási viszontagságok ide vagy oda. Az őszi, téli hónapok alatt ezeket sem kímélték a gazféleségek. Következő lépés a fokhagyma-közök kicsipedése lesz. Csipedésről jut eszembe: a napsütéses időben előmerészkedtek hívatlan vendégeim, a japánbirs bokrom friss rügyhajtásait az utolsó cseppig befaló verebek klánja. Az eddigi praktikáimnak fittyet hányva jönnek évről évre hangos csiviteléssel, összeveszve egy-egy hajtáson, hatalmas bokromat rügyeitől megszabadítva.
A tavaszi újjáéledés új reményekkel tölt el, a kertben szép virágokkal, a veteményesben jó terméssel.
A fényképek saját fotók. A virágok fényképe korábbi évekből való.
Izzy
