Régi idők éléskamrája
Emlékeim nagymamám spájzáról
Sokszor magam is meglepődöm: milyen élesen, pontosan villannak be gyermekkori képek, helyszínek, illatok, hangulatok, színek, amelyeknek semmi jelentősége sem volt, amikor ténylegesen megtörténtek, mára pedig meghatározó emlékképekké nemesedtek.
Forrás: Nagymányok, Német Nemzetiségi Tájház
Egy ilyen korai, pontos emlékképem éppen nagymamám kamrájáról maradt meg bennem. 3 éves voltam, amikor kistestvérem született, nagy volt az öröm a családban, én is nagyon vártam őt. Amikor szóltak, hogy hozzájuk utaznak a kórházba, mit üzenek nekik, én nem puszit küldtem, hanem nagymamámat kézen fogva a spájzba húztam, és a szép sorban lógó kolbászokra mutattam: vigyenek abból a kistestvéremnek! Hiszen az volt a legfinomabb! Ha jó voltam, hetente egyszer-kétszer kaptam is belőle néhány karikányit.
Az én spájzom csak halvány utánzata annak a rendszernek, amit nagymamám tartott a sajátjában. Fotó: Lantos Petra
Nagymamám kamrája a klasszikus falusi éléstár volt, évente frissen kimeszelve, jól szellőztetve szolgálta a családunkat. A fal mentén stelázsik álltak, szépen hímzett, vasalt-keményített vászoncsíkokkal díszítve, a mennyezetről rudak lógtak alá, rajtuk sorban a füstölt oldalasok, tábla szalonnák, sonka és sódar, kolbászok, hurkák, és a fő kedvenc: a „katakönyöke”. Ez utóbbit hivatalosan ’kúlen’-nek hívják, egy vastagbélbe töltött kolbászféle, aminek legalább májusig-júniusig érlelődnie kellett, csak azután lehetett megkezdeni. Addig pedig ábrándozhattam róla, vágyakoztam, hogy majd milyen finom lesz, friss zöldhagymával, retekkel, puha kenyérrel…
Forrás: Nagymányok, Német Nemzetiségi Tájház
A kamra ’főszereplői’ a bödönök voltak: a legnagyobb a zsírosbödön, mellette kisebb bödönök a lesütött disznóhúsnak, liba- és kacsacomboknak, amiket zsírjában tartósítva tároltunk. Egy külön padon állt a tojástartó (szalmából font, szép formájú, fedeles, öblös kosár, amelybe naponta óvatosan kellett berakni a tojásokat, miután mindegyikre ceruzával ráírtam a dátumot). A stelázsikon sorakoztak a befőttek, lekvárok, a mézes, a paradicsomos és szörpök üvegek, a savanyúságok. A felső polcokon a kisebbek, legalul a 8 literes savanyúságos üvegek álltak. A falra szerelt kampókon függtek a ritkábban használt eszközök: a különböző méretű sziták, a rosta, szűrők és lapátok, a gyúródeszka, a kuglóf-formák, a kenyérsütéskor vagy disznóvágáskor használt eszközök, stb. Magas lábakon állt a lisztesláda: külön rekeszben tárolta nagymamám a búzalisztet, a cukornak is volt külön része. (A kockacukorból néha mi, unokák is kaptunk egy-egy szemet…) Persze az egerektől védeni kellett nem csak ezt a ládát, hanem az egész éléskamrát: cirmos cicánknak időnként szabad volt a spájzban vadászni, de a biztonság kedvéért mindig ’élesre’ voltak állítva az egérfogók is.
Herger Mátyásné (született Hoffmann Katalin) mindentudó konyhájában - Nagymányok, Német Nemzetiségi Tájház
A kamra mellett fontos szerepe volt a pincének is: nem csak a néhány boroshordó fért el, hanem a káposztás dézsa, a krumpli és sárgarépa-zöldség téli tárolására alkalmas ládák, kosarak az alma, a téli körte, a naspolya eltartására. Az érett spárgatök héját mésszel lefestették: még decemberben is friss (vagy frissnek tűnő) tökfőzeléket ehettünk. Hűtőszekrény híján egy szúnyoghálós ajtóval ellátott kisebb szekrény szolgált a pincében a hűvös helyen tárolandó élelmiszerek részére: ide kerültek a másnap is melegíthető ételek, csuprokban, köcsögökben hűsölt az aludttej, kis szilkékben a tejföl, a vaj, a túró.
Forrás: Nagymányok, Német Nemzetiségi Tájház
Óvni kellett az élelmiszereket a legyektől is: a füstölt sonkát pl. vászonzacskóba vagy gézbe kötve, felfüggesztve kellett szellős, de légymentes helyen tárolni. Milyen finom volt a nyers, füstölt sonka friss salátával! A szárított gyógynövényeket, szárazbabot, mákot a padláson tároltuk, vászonzacskókba szortírozva, felakasztva, az aszalt gyümölcsöket és gombákat szintén.
A régi tejesköcsög mára funkciót váltott a konyhámban Fotó:Lantos Petra
Mindez nagy gyakorlatot, előrelátást, jó szervezést és bizony sok-sok munkát is jelentett a háziasszony számára. Egy népes család egész évi táplálása, a megtermelt élelmiszer szakszerű tárolása, beosztása – mai szemmel nézve – szinte művészet volt. A veteményeskert beültetése, gondozása, az idénynövények okos felhasználása, a lehetőségekhez mért változatos menü összeállítása nem kis feladat volt nagymamáink és kortársaik számára. Hálával gondolok rájuk.
Nyitó kép forrása: Fortepan
Fodor Anna
