2023. aug 13.

Keleti Éva fotográfus kiállítása az Aranytíz Kultúrházban

írta: Miranda47
Keleti Éva fotográfus kiállítása az Aranytíz Kultúrházban

„A fotográfia a pillanat művészete...”
1_37.jpg

Szeptember 10-ig tekinthető meg az Amit még nem láttatok... című, nagy ívű kiállítás, ami felöleli a művész 70 éves életpályáját, egészen a kezdetektől, 1954-től. A 94 kép nagy részét korábban még senki sem látta. Nagy várakozással mentem el a tárlatra, egyrészt, mert néhai férjem is fotóriporter volt és mellette szert tettem némi jártasságra a műfajban. Másrészt, mert valamennyire ismerem Keleti Éva munkásságát, pár évvel ezelőtt láttam a Műcsarnokban megrendezett kiállítását. Harmadrészt pedig azért, mert  fotóin az a kor köszön vissza, amiben én is éltem.

keleti_eva.jpg

Keleti Éva fotográfus

A legkorábbi riportok, életképek szereplőin  kívül csupa-csupa ismerős arc a falakon. El sem kell olvasnom a feliratokat, anélkül is tudom, kit ábrázolnak. Itt Gábor Miklós, ott Ruttkai Éva. Emitt Lakatos Gabriella, amott Zsolnai Hédi. Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Kálmán György, Páger Antal, Bitskey Tibor, Básti Lajos, Bessenyei György – ifjúkorom bálványai, a színészóriások, akiket filmekben láttam, némelyiküket pedig volt szerencsém élőben, színpadon is megismerni.

reszleges_napfogyatkozas_1954.jpg

Részleges napfogyatkozás  1954

Keleti Éva olyan eseményeket is megörökített, amelyeket átéltem, személyes élményem fűződik hozzájuk.  Például az 1954-es részleges napfogyatkozást. Máig emlékszem, ahogy kormozott üvegen keresztül, szüleimmel együtt figyeltük az égi jelenséget. Vagy az 1961-es SZUR (színészek-újságírók rangadója), amiről az újságokban olvashattunk, a tévében láthattuk. Vagy az 1966-os, első táncdalfesztivál, amit végigszurkoltunk, végigizgultunk, dalait pedig kívülről fújtuk. Takács Marika, mindannyiunk kedvenc tévé-bemondónője... Valóságos időutazás ez a kiállítás, emlékek áradata, benyomások, amik után kell pár nap, hogy lecsillapodjanak, leülepedjenek bennünk.

2_37.jpg

Egy nagyméretű képernyőn maga a fotográfia nagyasszonya szól hozzánk, beszél életéről, pályafutásáról. Ezt a kifejezést ugyan – nagyasszony – határozottan elutasítja. „Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki... Nekem az a célom, hogy nem hogy engem szeressenek, hanem a munkámat szeressék... És ha most telefonálok, hogy szeretnék rólad képet csinálni, és akkor azt mondják,  megtiszteltetés – hát mennyivel többet ér, mint a nagyasszony... Úgyhogy nem, Keleti Éva fotóriporter vagyok.”

ruttkai_eva_latinovits_zoltan_1.jpg

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán

Gyermekkorában balerina szeretett volna lenni. Egy év után tanára azt mondta édesanyjának: nagyon szeretjük ezt a kislányt, ne akarjon neki rosszat. Nem lesz belőle soha balerina.

Szülei nagyon nem örültek annak, hogy fotóriporter lett. Az ő polgári létükbe nem illett bele ez a foglalkozás. Bohémnek tekintették. El fogsz zülleni – hangoztatták. Apja egy évig nem is állt szóba vele.

extazis_judith_jamison_amerikai_tancmuvesz.jpg

Extázis - Judith Jamison amerikai táncművész

Ám a tánc, a színpad iránti vonzódása sem múlt el. Amikor eldőlt, hogy színészeket, táncosokat fog fotózni, beiratkozott a balett-intézetbe, nem azért, hogy megtanuljon táncolni, hanem, hogy TUDJA A TÁNCOT. Egész pályafutása alatt jelen volt a magyar színházművészetben. Nem tudom, de talán nincs is olyan híres magyar színész és táncos, akiről ne készült volna képe. Sokan engedték őt egészen közel magukhoz. Béres Ilona máig a legjobb barátnője. Minden délelőtt felhívják egymást, megbeszélik, ki hogy aludt, mije fáj.

torocsik_mari_pap_vera.jpg

         Törőcsik Mari és Pap Vera

Törőcsik Marit akkor ismerte meg, amikor a Körhinta próbafelvételén vett részt. Úgy mutatták be neki, hogy ő lesz Magyarország legnagyobb színésze. S jött egy kislány, akiről mindent el lehetett képzelni, csak azt nem, hogy színésznő. De belőle lett A TÖRŐCSIK. Olyan arca volt, hogy egyszerűen nem lehetett róla rossz képet csinálni. Életének utolsó felvételeit is Keleti Éva készítette.

Melegen emlékezik meg Darvas Ivánról. Nagyon művelt, kulturált, családszerető ember volt, meghatározó személyiség.

takacs_mari_az_i_tancdalfesztival_epulo_diszleteben_1966.jpg

Takács Mari az első Tándalfesztivál épülő díszletében - 1966

Psota Irénben azt találta meg, ami saját magából hiányzik: felszabadultság, gátlástalanság. Talán róla készültek a legjobb fotói, mert mindent megengedett neki.

Tolnay Klári lakása szemben volt a Veres Pálné gimnáziummal, ahova Keleti Éva járt. Az ablakokból ráláttak a színésznő lakására. Az egész osztály követte a Darvas Ivánnal kibontakozó kapcsolatukat. Később elmesélte ezt a művésznőnek, aki jót nevetett rajta.

darvas_ivan.jpg

Darvas Iván

Első fényképezőgépe egy Rolleiflex volt, amit a kiállításon láthatunk is. Saját bevallása szerint nagyon ellenezte a digitális fotózást, de végül elfogadta. Fekete-fehérben fotografál, mert szerinte a színes rögtön pozitívvá teszi a képet, nem engedi meg a fotósnak, hogy az érzelmeket ő döntse el.

szakmai_ut.jpg

Tetszik, hogy végig úgy mondja: fotográfia, fotográfus. Ő nem fotóz, nem fényképez: fotografál. De azt nagyon jól csinálja. „A mestereim azt verték belém puha kalapáccsal, hogy szeresd az embert... és az emberen belül keresd meg azt, ami szeretetre méltó...” Sikerült neki, kiváló tanítvány. A képei beszélnek helyette. A kiállításra a belépés díjtalan.

Indító fotó: Első fényképezőgépe egy Rolleiflex volt

A fotók saját felvételek

Miranda

 

Szerzői jogvédelem

Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!

 

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

Szólj hozzá

fotó fényképész kiállítás fotográfus Miranda Keleti Éva