2024. jan 24.

Magyar menyasszonyok a Nemzeti Múzeumban  

írta: Miranda47
Magyar menyasszonyok a Nemzeti Múzeumban   

Esküvői ruhák, női sorsok egy fél évezred magyar történelmének tükrében
1_8.jpg

 Valljuk be őszintén: szinte minden nőnek dédelgetett álma, életének egyik legnagyobb élménye a fényes esküvő. Tegyük a szívünkre a kezünket: ki nem szeretne legalább egyetlen napra hercegnővé változni, bámulatos ruhakölteményben tündökölni, hogy aznap minden csak róla szóljon, csak őt bámulják, őt csodálják, ő legyen a középpontban.  Ilyen gondolatok motoszkáltak a fejemben, amikor elindultam a Nemzeti Múzeumba, ahol valamivel több, mint egy hónapja nyílt meg a Magyar Menyasszony című kiállítás. Dr. Simonovics Ildikó divattörténész-muzeológus az esemény fő kurátora, megálmodója. Szavai szerint ez nem egy esküvőtörténeti, az esküvői szokások változását bemutató, hanem annál komplexebb, egy nőtörténeti kiállítás.

3_9.jpg

 A Magyar Nemzeti Múzeum

A tárlatra egy „szalagerdőn” keresztül lehet bejutni. A szalagokon 100, az esküvővel és házassággal kapcsolatos szó és annak magyarázata szerepel magyar és angol nyelven. Beljebb lépve, a falakon 50 híres, kevéssé ismert vagy éppen ismeretlen pár megismerkedésének, szerelmének, házasságkötésének történetéről olvashatunk, és pár szóban megtudhatjuk azt is, hogyan alakult további sorsuk: szerencsésen vagy éppen tragikusan. Olyan ismerős nevek köszönnek vissza, mint Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, Zrínyi Ilona és Thököly Imre, Brandenburgi Katalin és Bethlen Gábor és sorolhatnám. Megtudhatjuk, kiért epedezett Széchenyi István, milyen hozománnyal rendelkezett Alexandra Pavlovna Romanova, Habsburg József Antal, ismertebb nevén József nádor első felesége,  milyen közeli rokonságban állt egymással a még gyermekkorukban összeadott Esterházy Pál és Esterházy Orsolya. 

alekszandra_pavlovna_hozomanya.jpg

  Alexandra Pavlovna Romanova hozománya

Női sorsok, 50 nő, 50 sors – szerelmi vagy elrendezett, politikai céllal vagy számításból kötött házasság, esküvő a halál árnyékában, közel a frontvonalhoz, sárga csillag a jegyespár ruháján... Királynék, főúri dámák, előkelőségek és egyszerű polgárok, színésznő, szegény sorsú nő, cselédlány, holokauszt-túlélő és egy roma pár is szerepel a listában.

A vitrinekben, polcokon, tárlókban tárgyi emlékek sorakoznak. Fátylak, koszorúk, fejdíszek, cipellők, táskák, ékszerek, hozományba kapott porcelán étkészlet, ezüst piperekészlet. Szerelmes levelek, naplórészletek... Mellettük (ha ismert) az eredeti tulajdonos fényképe. Egy hatalmas, álló henger palástját 77, keretbe foglalt fejdísz és párta ékesíti (77 - mint a népmesékben). Valóságos ikonosztáz.

partak_fejdiszek.jpg

Párták, fejdíszek

Utoljára hagytam a ruhákat, de természetesen ezek állnak a központi helyen. Suhogó selymek, fényes damasztok, légies tüllök, puhán omló bársonyok, bágyadt-fehér gyöngyök, szikrázó drágakövek... Abroncsosok, uszályosak, testhezállók, hosszúak és rövidek, kiskosztümök és habos-fodros csodák. Klasszikus fehérek, elefántcsont-színűek és a hagyományokra fittyet hányó,  merész-dacos színesek. Menyecskeruhák, alkalmi öltözékek, örömanya-toalettek. Az egyik fal mentén a különböző  tájegységek menyasszonyi  viseleteit állították ki: van itt kalotaszegi, matyó, sárközi, rimóci, kalocsai stb., stb. Ezek többsége színes, az adott vidék jellemző hímzéseivel, motívumaival.

tajegysegek_menyasszonyi_viselete_2.jpg

Tájegységek menyasszonyi viselete

Három ruhát emelnék ki, ami különösen megfogott: az első a kiállítás legrégebbi darabja, II. Lajos király feleségének, Habsburg Máriának a mennyegzői viselete több, mint 500 éves.  A második  a háború utolsó évében, 1945-ben készült. Ami különleges benne, hogy egy katonai ejtőernyő selyméből varrták. Ezzel a címmel állították ki: Égből pottyant menyasszonyi ruha. A harmadik pedig Almássy Zsuzsa műkorcsolyázónőnk édesanyjának az esküvőjén viselt öltözete. Ennek a csipkéjét használták fel Zsuzsa híres, magyaros kűrruhájához, amiben Brahms Magyar táncok c. darabjára csárdást táncolt a jégen.

almassy_zsuzsa_szulei_es_kurruhaja.jpg

Almássy Zsuzsa kürruhája, szüleinek fényképe és édesanyjának esküvői  öltözete

A tárlat vége felé egy hatalmas lakodalmas asztal áll. A hátterére, illetve a rajta álló tányérokra, tálakra,  poharakra vetített videofelvételeket látva-hallva egycsapásra egy virtuális lagzi vendégének érezhetjük magunkat.

Végül megemlítem, hogy mielőtt elhagynánk a termet, módunkban áll felpróbálni néhány gyönyörű fejdíszt, koszorút, s felidézni saját menyasszonyságunkat.

felprobalhato_fejdiszek.jpg

Felpróbálható fejdíszek

Volna még mit mesélnem, de azt gondolom, beszéljenek helyettem a képek. Mindenkinek ajánlom, hogy menjen el és nézze meg ezt a gazdag, látványos kiállítást, amely augusztus 25-éig lesz nyitva.

Első kép: Ízelítő a kiállításból a múzeum előcsarnokában. 

A képek saját felvételek

Miranda

Szólj hozzá