Családom naplókönyve
A fotókkal és a jegyzetekkel újra utazom az emlékeimben
A minap blogunk facebook csoportjában, az esti posztban megjelent Zsazsa írása: „A napló megkopott memóriánk segédeszköze” címmel. Ennek kapcsán felmerült a kérdés, hogy szoktunk-e naplót írni a múltban és mostanság. Sajnálattal válaszoltam, hogy fiatalkoromban eszembe sem jutott, hogy lejegyezzem életem fontos, vagy akár kevésbé jelentős mozzanatait, vagy azokkal kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet. Pedig milyen érdekes lenne visszaolvasni, hogyan vélekedtem akkoriban a dolgokról, benyomásokról! Késő bánat, ebgondolat! – mondja a közmondás.
Lányom és unokám gyerekként - állatsimogatás a piacon
A napokban könyveim közt tallóztam (portörlés közben), és mintegy véletlenül a kezembe akadt egy évekkel ezelőtt vásárolt könyv: Családom naplója címmel. Akkoriban nagyon örültem ennek a könyvnek, ugyanis kérdéseivel segített felidézni a családommal kapcsolatos történéseket. A sok üres oldal lehetőséget ad az emlékek megfogalmazására, valamint a hozzájuk kapcsolódó fotók beragasztására.
Gyerekkorom
Márpedig fotóim bőven idézik elődeim és jelen saját családom múltját, és magukért beszélnek. Szinte újraélem a szép pillanatokat azokkal a szeretteimmel is, akik sajnos már eltávoztak, de sokáig részesei voltak az életemnek. Ilyenek pl. az anyai nagyszüleim, nevelőapám nagymarosi édesanyja és rokonsága, édesanyám nagynénjei, anyósom, és sajnos már édesanyám és férjem is.
Édesapámról és apai nagyszüleimről csak a fotók mesélnek, nem volt szerencsém megismerni őket.
Fellapozom a „Naplókönyvet”, amit a vásárláskor (kb. 6 éve) nagy buzgalommal kezdtem töltögetni és újra utazom az emlékeimben.
Az első oldalon Nagy-Magyarország térképén lehet bejelölni, hogy eleim honnan indultak Szegedre, vagy nevelőapám felvidéki rokonai közül kik maradtak Szlovákia területén, és kiknek lett pl. Nagymaros, vagy Soroksár a végső állomása. Édesapám szülei pedig Horgosról (a szerb határ melletti kisvárosból) indultak szegedi életükbe, és az ő ősi fészkük volt az a lakás, ahova születtem, és ahol néhány év kihagyással jelenleg is élek.
A következő oldal a családfám, amit nagyon könnyen ki tudtam tölteni családfakutató húgom közreműködésével.
Következik az Életem története című fejezet konkrét nevekkel, születési dátummal, majd születésem történetével.
A gyerekkorom alpontjai: lakóhelyem, lakásunk, házunk, gyerekkori barátaim, játékaim, hobbijaim, kedvenc időtöltésem, gyerekkori szerelmeim, családi ünnepek gyerekkoromban.
Emlékek egy emlékezetes születésnapról, karácsonyról, utazásról, majd történetek rólam és családomról.
Gyerekkori barátnőim, akikkel most is közeli barátok vagyunk
Külön kérdések emlékeztetnek az iskoláskoromra, kedvenc tantárgyaimra, tanáraimra, barátaimra. Érdekes és örömteli momentum, hogy az iskolai, majd gimnáziumi barátnőim a mai napig a legjobb és leghűségesebb barátaim. Havonta legalább egyszer összejövünk személyes tere-ferére egy kis süti és kávé mellett. A csoportos csetelésünk szinte mindennapos.
Gimnáziumi barátnőim
Barátaimat a diák- és felnőttkori szerelmeim (no nem volt túl sok) követik, majd a nagy Ő, a férjem. Ez a naplókönyv kíváncsi a megismerkedésünkre, eljegyzésünk, majd esküvőnk történetére is.
Szüleim és a saját esküvői képem
Helyet kapnak a könyvben munkahelyeim is, majd a „Saját családom” adatai, legfontosabb történései, természetesen a kedvenc fotóim illusztrálásával.
Ezután emlékezhettem édesanyám, édesapám, majd nagyszüleim történetére, és minden családtagomnál van egy olyan kérdés, hogyan láttam én őket. Ez a szubjektív kérdés nagyon tetszett, mert szembesített legbelső érzéseimmel, gondolataimmal a velük való kapcsolatomban. Ez egyben fontos önismereti lecke volt számomra.
Első és második unokámmal
Ahogy a régi és jelen fotókat nézegetem, a társas fotókban felfedezem, hogy családunkban régen is és a mai napig jellemző a családi kör mellett a vidám baráti társaság. Létezik, hogy genetikus a nyitottság a nekünk szimpatikus emberek felé, vagy pedig generációkon átívelő példa? Esetleg a foglalkozásunk predesztinált bennünket a barátságos attitűdre? Hiszen nagyapám kereskedő volt, édesanyám varrónő, édesapám cukrász, én óvónő, tehát eleve emberekkel foglalkoztunk.
Édesanyám kisgyereként és a strandon baráti társaságban
Mindenképp nagyon hasznosnak értékelem ezt a könyvet, amely szempontok adásával lehetővé tette, hogy végiggondoljam és mintegy filmszerűen lássam az életemet, megemlékezhessek eltávozott szeretteimről, és hálás lehessek, hogy folytatása van az életemnek gyermekem és unokáim személyében.
Annaróza
-
Szerzői jogvédelem
-
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
