2012. sze 27.

FELEDÉKENYSÉG

írta: Adam G. Steve
FELEDÉKENYSÉG

 
Három nemzedék - az idő múlása...
 
Azt hiszem többé-kevésbé mindannyian küzdünk vele – mi, Régiségek. Bosszantó és kellemetlen. Kellemetlen, ha beszéd közben nem jut eszünkbe valami – főként a nevekkel vagyunk bajban – bosszantó akkor is, ha az ember csak gondolatban szeretne felidézni valamit és nem ugrik be annak a valaminek, vagy valakinek a neve, de események lezajlásának módja és ideje  is gyakran elmosódik, elhalványul az emlékezetünkben.  Ha nem valami komoly betegségről van szó, a feledékenység nem hirtelen, hanem szép lassan következik be, van időnk megszokni, megbarátkozni vele. Közben ki-ki kialakíthatja saját taktikáját, amivel megpróbálja a folyamatot  lassítani, illetve  kezelni.
 
Vannak az öregedésnek szalonképes és nem szalonképes velejárói. Arra gondolok, hogy bizonyos jelenségekről, mint például a feledékenységről,  nem ciki, nem illetlen dolog beszélni, más, sokfajta dologról nagyonis az - holott sokszor jól esne kibeszélni a dolgokat. No de maradjunk csak a témánál. Szóval a feledékenységünket – bár szégyelljük - gyakran kitárgyaljuk, összevetjük, akár tippeket is adunk egymásnak. Éva unokahúgom azt meséli, hogy egymás után több dologba belekezd, és az előzőeket rendre elfelejti befejezni. Ezt felismerve, elhatározta, hogy megpróbálja magát rákényszeríteni, hogy amikor az egyik be nem fejezett  tevékenységből a másikba akar belekapni, visszavezénylje magát az előzőhöz.
 
Szomszédunk gyakran felejti égve a villanyt, hagyja bekapcsolva a televíziót, ha elmegy otthonról. Emiatt  állandóan szorongott és alig várta, hogy hazaérjen és megbizonyosodjon róla, elzárt-e mindent. Most azt találta ki, hogy villanyt, gázt központilag kikakapcsol, mielőtt kilép a lakásból és azóta teljesen nyugodt, megszűntek a szorongásai. A listákat gyártó, vekkert felhúzó módszerek közismerten eredményesek – hacsak nem veszítjük el a listát és nem felejtjük el, miért is állítottuk be a vekkert :-)). Az elfeledett nevekkel kapcsolatban én azt a taktikát próbálom alkalmazni, hogy mielőtt elkezdek valamiről/valakiről beszélni, megpróbálom a gondolat törtrésze alatt felidézni a nevet. Ha nem jut eszembe, inkább nem is kezdek el beszélni róla. Így megspórolok egy „leégést”. Aztán később magamban próbálom előcsalogatni a nevet, ha nem sikerül azonnal, naponta többször visszatérek rá gondolatban. 
 
Kivel nem fordul elő, hogy megesküdne rá, párja/ gyereke/ testvére valamit NEM mondott meg neki, míg a másik állítja : DE IGEN, csak te nem emlékszel rá. A feledékenység velejárója a gyakori ingerültség is, amivel a körülöttünk élők és magunk is viszonyulunk  a jelenséghez. Pedig  bosszankodás helyett sokkal jobban tennénk (mondom olykor magamnak is), ha jót derülnénk  rajta és környezetünket is ráhangolnánk, hogy némi elnéző mosollyal kezelje ezt. A kiindulópont, hogy mi magunk derűs lazasággal  tekintsünk  mások feledékenységére.   
 
Jaj! Miközben ezt írtam teljesen szétfőtt a tészta a konyhában. De azért ezt nem lehet a feledékenység számlájára írni. Egyszerűen csak belemerültem az írásba. Ez a fiatalokkal is előfordul, igaz?
 
 
Cecilia
Facebook Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá
Facebook Pinterest Tetszik
0