esküvői divat az 1950-es évekből
forrás:www.fashion-era.com

Az esküvő régen is, és ma is, a nők életében az egyik legszebb, legfontosabb esemény. A Házasság hete kapcsán hallhatunk-olvashatunk különböző gondolatokat, riportokat, beszélgetéseket a héten. Nekem varrónő édesanyám jár az eszemben, akinek kiemelten szép feladata volt a lányok esküvői ruhájának megvarrása.

Nem is volt az olyan régen, hogy a nagy napon a menyasszony saját ruhájában, saját maga által hímzett fátyolban ment az esküvőjére. A mi vidékünkön, a Dél-Alföldön a menyasszonyi ruha anyagát hárman választották ki: a menyasszony és a vőlegény édesanyja, és maga a menyasszony. A ruha anyagát a leendő anyós ajándékozta a menyének. Közösen vitték el a varrónőhöz és beszélték meg: milyen legyen a ruha fazonja, díszítése, stb. Mindez titokban maradt mindenki más előtt, egészen az esküvő napjáig.

menyasszony az 1960-as évekből
forrás: www.fashion-era.com

A menyasszonyi ruha varrásakor Édesanyám mindig nagyon korán kelt, akkor szabta ki az anyagot a hajnali ihletett csöndben, csak a lényegre koncentrálva. Legalább négyszer próbálták a ruhát, apránként igazítva, gondosan kialakítva a végleges fazont. A próbák alkalmával a műhely ajtaját is kulcsra zárta, senki és semmi nem zavarhatta az áhitatot. Hiszen a fiatal lányok életében gyakran ez volt az első hosszú, elegáns ruha, amit viselni is meg kellett tanulni. Apránként, lépésről lépésre kellett hozzászoknia, hogy a nagy napon ő áll a figyelem középpontjában, nem csak járni, mozogni, hanem órákon át táncolnia is kell majd a hosszú ruhában. A lányos álmokat (uszály, fodrok, szalagok, egyebek) a földi valósághoz kellett igazítani. A soványka, csontos vállú leánykát ügyesen meg kellett győzni, hogy jobban áll, szebben mutat és elegánsabb is a zártabb, stílusosan díszített ruha, a ducibb alkatút viszont el kellett téríteni a sokfodros szoknyától, a széles krinolintól vagy a nagyon szűk felsőrésztől. Édesanyám mindezt a próbatükör előtt, szépen, fokozatosan bemutatta, tapintatosan elmagyarázta és többféle megoldási javaslatot is adott. Anyák és lányok egyaránt hálásak voltak érte, tisztelték szaktudását, elfogadták tanácsait, jobbító javaslatait.

esküvői ruha a hatvanas évekből
forrás: www. pinterest.com

A harmadik és negyedik próbán már az alsószoknyát és a cipőt is viselni kellett, külön gyakorolták a szép tartást, egyenes járást, a biztonságos közlekedést lépcsőn föl és le. A kész ruhát csak az esküvő előtti napon estefelé vihette haza az izgatott menyasszony, hófehér lepedőbe csomagolva, kíváncsi tekintetek elől elrejtve. Az esküvő napján, kora délután Édesanyám kis táskájával, varrószerszámaival elindult a lányos házhoz, hogy az öltöztetésnél jelen legyen s igazítson a ruhán, ha szükséges. Ritkán kellett bármit is igazítani, de a menyasszony számára megnyugtató volt a jelenléte, biztató, okos szavai, objektív ítélete. Mindig megható volt, ahogyan az édesanya a leánya fejére helyezte a koszorút, fátylat. Az elválásnak, a gyermek útjára bocsátásának meghitt, szép pillanatai voltak ezek.

Miközben édesanyám egykori házában a fiókban talált köszönő sorokat és a sok-sok esküvői fotót nézegetem, fekete-fehérben és színesben is ugyanazt a közös vonást vélem felfedezni: nem jelmezként, divat-kellékként viselték az ifjú arák a ruhájukat, hanem sajátjukként! Éltek benne! Együtt élték át a nagy pillanatot, szép eseményt, vidám lakodalmat vőlegény és menyasszony, illő és szép öltözékben, magától értetődő természetességgel, igazi, tiszta örömmel.

Egy kis falusi varrónő munkája tovatűnt a divatok változásával, de talán megmaradt az ízlés, a jó arányérzék és mérték kialakításának képessége a hajdani menyasszonyokban, mai felnőtt, okos nőkben.

Fodor Anna