2014. már 28.

Húsvéti lakásdekorációs ötletek

írta: S. Cecilia
Húsvéti lakásdekorációs ötletek

 picknyuszi.jpg

A sok finom étel  mellett a Húsvét  hangulatát azzal is fokozhatjuk, ha lakásunkat, és az ünnepi asztalt különlegesen dekoráljuk. Ehhez nem szükséges drága dolgokat vennünk. Festett tojásokkal, virágokkal, színes szalvétákkal és egyéb, a háztartásban meglévő dolgokkal csodás kompozíciókat hozhatunk létre.  Csokorba gyűjtöttem néhány ötletet.

PicMonkey asztal

Az ünnepi asztal legyen nagyon színes!  Szép, ha van rajta virág, ha van helyünk, tegyünk az asztal közepére színes csokrot vázában. Ha nincs helyünk, szórjunk szét a terítőn színes virágszirmokat. A tojástartóba tett festett tojás a tányér közepére kerülhet. Egy mintás terítő, és színben hozzáillő szalvéta és poharak nagyon dekoratív hatást keltenek (baloldali kép). A  jobboldali képen látható  asztalt a virágmintás  tányérok, az élénksárga szalvéta, és a színes virágszirmok dobják fel.Pickszalv__ta.jpgKis ügyességgel mókás nyuszikat varázsolhatunk  szalvétából. A zöld papírszalvétát vékony csíkba hajtva egy tojás köré hajtották, majd a tojás fölött kis szalaggal összekötötték és tojástartóba tették. A piros, fehér pöttyös textilszalvétát is összehajtva,  végeit kihúzkodva kötötték össze nyusziformára.  A klasszikus, fehér damaszt szalvéta nyusziságát egy papír nyuszifejnek köszönheti, mely név felirattal ellátva ültető  kártyaként is szolgál.

picktoj2

A festett, vagy festetlen tojásokból színes virágokkal csodás kompozíciókat alkothatunk nagyon egyszerűen. Ilyenkor a virágok színe és  a tálak formájának kiválasztása  a fő feladat. A baloldali képen szép, fehér tojásokat helyeztek el egy nagy fehér tálra. A tojásra helyezett rózsaszín virág és a halványzöld apró levelek légiesen könnyű dekorációt alkotnak. A jobboldali képen a halvány pasztellszínekre festett tojásokat talpas üvegtálba helyezték. A tojások közé hasonló színárnyalatú apró mezei és kerti virágokat szórtak úgy, hogy a virágok szára vízbe érjen.  Az elhervadt virágokat célszerű naponta frissekre cserélni.

Pictoj4

A búzafű élénkzöldje nagyon jól kiemeli a festett tojások  színét és tökéletes formáját. Az üvegtálba helyezett cserepes búzafüvet pöttyös, masnira kötött szalaggal kötötték át, és  a pasztellszínű tojásokat köréje helyezték (baloldali kép). Búzafüvet olcsón vásárolhatunk kisállat boltokban (többek között a cicák kedvence), de magunk is csíráztathatunk magokból. A jobboldali képen látható, foltosra festett, színes tojásokat széles cseréptálba helyezték, alá körbe, harsány-zöld fűszálakat raktak. Egy színes tollú kismadár valószínűleg épp most bújt ki valamelyik tojásból :-).

picktoj6

A virágokat és a tojásokat ügyesen kombinálhatjuk a fenti képen látható módon. Egy magas, széles szájú üveg közepére helyezzünk egy vízzel teli keskenyebb szájú, magas üveget. Ez szolgál vázaként, ebbe rakhatjuk a virágokat.  A két üveg közti területet tölthetjük meg az óvatosan egymásra helyezett, színes tojásokkal. A kompozíció attól olyan harmonikus, hogy  a tojások és a virágok színárnyalata  hasonló.

Pictoj3

A talpas, fehér tortatálra ültetett pettyes tojások köré fehér, tömött fejecskéjű százszorszépeket raktak, szorosan egymás mellé. Milyen egyszerű és nagyszerű kompozíció! (baloldali kép).  A jobboldali képen maga a kifújt tojáshéj szolgál vázaként. A lyukon keresztül vízzel megtöltött tojásokba egy-egy szál színes virágot helyeztek. A tojáshéj színű tojástartókban még néhány  zöld fűszál  is virít.

picktoj

Tavaszias hangulatot varázsolhatunk a lakásba, ha a kifújt húsvéti tojásokba szalagot fűzünk és annak segítségével egy bimbózó ágra akasztjuk azokat (baloldali kép).  Egy másik remek ötlet, hogy helyezzük a csillámporral bevont tojásokat  különböző formájú  üveg gyertyatartókba égő gyertyák társaságában (jobb oldali kép). Szerintem fém, vagy kerámia gyertyatartókban is jól mutathatnak a festett tojások, ha színük harmonizál a gyertyatartó színével.

picknyuszi

Ha szép virágaink vannak cserépben, vagy ládában, azokat is felhasználhatjuk a húsvéti hangulat megteremtéséhez. A csoki nyuszik jól festenek az árvácskák közé ültetve, ha csomagolásuk nem túl tarkabarka, hanem egyszínű, mint a baloldali képen.  A jácintokkal és tulipánokkal beültetett ládába Húsvétkor bátran rakhatunk tojásokat, a stampedlis poharakba pedig színes drazsékat (jobboldali kép).

pickterasz

A kertbe, vagy a teraszra kültéri kompozíciókat készíthetünk. A szebb napokat megélt, emeletes gyümölcsös állványra egy madaras csendéletet varázsoltak madáretetővel, tojásokkal, fészekkel és a megszólalásig élőnek kinéző kismadárral (baloldali kép). Az ágakból font  koszorúra a műmadarak mellé talán igaziak is odaszállnak majd, ha a koszorút egy már szépen zöldellő növényre akasztjuk (jobboldali kép).

A képek forrása: Pinterest

Cecilia

 

 

Szólj hozzá

tavasz ünnep növény lakberendezés kreativitás újrafelhasználás Húsvét Cecilia virágrendezés