2014. aug 06.

Szünidei gyermekprogram ötletek : bringóhintó, kisállatkert

írta: Adam G. Steve
Szünidei gyermekprogram ötletek : bringóhintó, kisállatkert

blog7

Még majdnem egy hónap a nyári szünidő, van még idő jó programokat csinálni. Nem kell több száz kilométerre utaznunk ahhoz, hogy egy élményekkel teli délutánt töltsünk el  a gyerekekkel.  Az alábbiakban két nagymama unokás margitszigeti programjáról olvashatunk.

Egyik kellemes nyári délután a Margitszigetet fedeztük fel – „bringóhintón” tekerve. Egy órára béreltük ki ezt a közlekedési alkalmatosságot 3.500 forintért. Van belőle 2-3 és 4 személyes, pedálos és elektromos-meghajtású, ovisoknak, nagyobb gyerekeknek, vagy felnőtteknek való is.

Mi egy kétpedálost néztünk ki (az ülésen hárman is elfértünk volna). Hagytam, hogy a 11 éves unokám válasszon a különböző fantázianevekkel ellátott bringók közül. A „Csipkerózsika”, „Mirr-Murr” és „Sólyomszem” nevűek között válogatott, én inkább azt figyeltem, melyiken érné el a lába a pedált biztonságosan.

„Sólyomszem” lett az igazi! Egykettőre felvettük a helyes ritmust és vidáman pedálozva kanyarodtunk a főúttal párhuzamos sétaútra. Mindketten tekertünk, a bal oldalon ülő kormányozott. Kellett is, hiszen az utak burkolata sok helyen töredezett, egyenetlen, tócsákat is kerülgetni kellett. Nagyokat nevetve iparkodtunk minél kisebb zökkenőkkel-suttyanásokkal előre jutni. A szállodák közeléből indultunk és elértünk a zenélő szökőkúthoz. Pihentünk egy kicsit, közben figyeltük a víz ritmusos játékát, a kellemes dallamokat, Halász Judit énekét. Aztán egycsapásra véget ért a varázslat, mindannyian vártunk valamilyen jelre vagy folytatásra, de csak a szökőkút szokványos mozgása tudatta, hogy a következő „adásig” bizony várni kell.

blog

Elindultunk hát visszafelé – most már egy kavicsos mellékúton. A bringóhintó fedele alatt a sziget térképét láthattuk, minden sétautat, nevezetességet bejelöltek rajta. Együtt „olvastuk” a térképet, tájékozódni tanultunk és felfedeztük a valóságban is azt, amit a térképen lerajzolva állt. Unokám vette át a kormányzást, a kis állatkert felé indultunk: a madarak, őzek látványa újabb pihenőre késztetett minket. No és a szépen gondozott, sokszínű virágoskertek mellett is meg kellett állnunk.

Unokám kormányozott akkor is, amikor hirtelen – szüleitől elszaladva – egy kétéves-forma kisfiú futott ki elénk az útra. Idejében fékezett és meg tudtunk állni, nem borultunk fel és senkinek sem lett baja. Ez a kis epizód legalább annyira tanulságos volt mindkettőnk számára, mint a sziget szépségeinek felfedezése.

Emlékezetes délután volt: kellemesen elfáradtunk, volt mit mesélni este, nem csak a munkától fáradt szülőknek, hanem a bringózás helyett inkább a számítógépet nyomkodó nagyobb testvérnek is. Egyértelmű volt, hogy ki szórakozott jobban!

Fodor Anna

blog3

Nyolc éves Lilla unokámmal a Margit híd felől közelítettük meg a szigetet, célunk a Kisállatkert meglátogatása volt. A nagy melegben üdítő látvány volt a sziget elején lévő „táncoló” szökőkút, ahogy Lilla nevezte el a zenélő szökőkutat. Rögtön le is horgonyoztunk a kútnál és követtük sokak példáját a hűsítő víz fölé tartva lábunkat. Közben élveztük az éppen akkor Strauss keringő ütemére táncot járó vízsugarak balettjét. A jobboldali sétányon haladva kb. félóra alatt értük el a Kisállatkertet, igaz közben egy jégrémet is elnyaltunk. Az állatkerti állatok nagy része – dámvadak, nyulak, vízimadarak és különleges madárfajok kerítésen kívülről is láthatóak, de be is lehet menni a szépen rendben tartott területre belépődíj nélkül.

blog6

Kerítésen belül vannak a pónilovak ( lovagolni is lehet – 500 Ft egy kör). A pónik barátságosan fogadják a látogatókat, megsimogatni is hagyják magukat. Mi éppenséggel nem keveredtünk közeli barátságba velük, mert az egyik póni amint felé közeledtem rögtön nekiesett a szalmatáskámnak, hogy lakmározzon belőle :-). Visszafelé sétálva meséltem unokámnak a sziget történetéről, tetszett neki, hogy a fogadalomból kolostorba zárt Margit hercegnőről kapta a nevét, és hogy valamikor a nyulak szigete volt. Elhatároztuk, hogy legközelebb pléddel és uzsonnával felszerelkezve megyünk a Szigetre, hogy kövessük az évszázados fák árnyékában, a zöld pázsiton pihenő-piknikező családok példáját.

Cecilia

folyt. köv.

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Szólj hozzá

gyermek nagyszülők unoka gyerekprogram Anna Cecilia szünidei program