Két film, amelyek megnevettetnek és megríkatnak.

Mintha nekünk, rólunk, Régiségekről (idősekről), készítették volna e filmeket! Legutóbbi kulturális örömforrásom volt a Keleti Nyugalom – második Marigold Hotel című filmalkotás, melynek előzményét, az első Keleti Nyugalom - Marigold Hotelt (2011-ben készült alkotás) nagy örömömre a TV-ben láthattam. A téma összecseng a blogunkban mostanában gyakran hangoztatott gondolatokkal a felszabadultan, kellemesen töltendő időskorról. A képen látható szereplőgárda eleve sikergyanússá teszi a filmet. Az alaptörténet a következő: nyugdíjukból a saját hazájukban megélni nem tudó brit idősek egy indiai fiatalember hirdetésére egy új élet reményében útra kelnek Indiába, egy képekről jól ismert szálloda felé, ahol olcsóbban élhetik meg addig megszokott kényelmüket. De a szállodáról kiderül, hogy közel sem olyan lakájos, mint a fotók ígérték, és az indiai kultúra is homlokegyenest különbözik szokásaiktól, tradíciójuktól.

A filmet nemcsak a különböző egyéniségű és élethelyzetű emberek komikus beilleszkedése, vagy épp ellenállása, a humor és az önirónia eszköze gazdagítja, hanem egy-egy pillanat költőisége is. A csodás képi megfogalmazások, az indiai zenevilág, a tánckultúra, az ott élő emberek szelíd mosolya, feltétel nélküli őszinte szeretetük az idegenek iránt is, az utcákon a szent teheneket ördögien kerülgető tuk-tukok mind kiváló adalékok. Ez a film egyszerre megnevettet és megríkat.

Összegezve a történetet: Az utazásra egy házaspár kivételével (Penelope Wilton és Bill Nigh játsszák) mindenki egyedül érkezik. Van köztük agglegény (Ronald Pickup), aki már rég lemondott a hódításról, de megpillantva egy kívánatos 70 körüli hölgyet, akinél viszonzásra találnak bontakozó érzelmei, egy pirulával rásegítve újból feléled szexuális vágya. (Kedves Régiségek! Soha nem késő!)

Maggie Smith egy műtét előtt álló, lábfájós, zsörtölődős öreglányt alakít, aki kezdetben enyhén lekezeli a hozzá kedvesen közeledő indiaiakat. Végül ő megy át a legnagyobb változáson, és ő lesz a motorja, gazdasági igazgatója a meghirdetett "romhotelnek", és ezáltal jobbkeze a kissé irreálisan álmodozó hoteligazgatónak. Ezt a szerepet Dev Patel alakítja, az Oscar díjas Gettómilliomos című film címszereplője.

A Celia Imrie által játszott hölgy milliomosférj-vadászattal próbálja kiegészíteni csekély nyugdíját, míg a Judi Dench alakította szerény, intelligens, őzikeszemű özvegyasszony sikeresen keres és talál munkát.  A társaság egyedüli házaspárjának Indiáig kell utaznia, hogy végre rájöjjön, nem illenek egymáshoz. Jóllehet ezt már évtizedek óta tudják, végül megváltozott körülményeik pukkasztják ki a hazugságbuborékot.

A másság elfogadására remek példa a társaság viszonyulása egy homoszexuális hatvanas férfihoz (Tom Wilkinson alakítása). Ő kivételesen nem a szűkös anyagiak miatt érkezett oda, hanem fiatalkori indiai barátja felkutatására indult, és ebben új barátai, lakótársai is segítik. A film számomra legmeghatóbb pillanata, amikor az amerikai férfi visszatérvén a vágyott találkozóról a szállodába, annak teraszán békés mosollyal az arcán örökre elalszik. Nem is tudtam megálljt parancsolni kibuggyanó könnyeimnek...

Nem hagyhatom szó nélkül az idős és az unokakorú generáció példamutató kapcsolatát sem, amire ez a film mintát szolgáltat. Az indiai fiú lelkesedése, az időseket megértő őszinte szeretete nyomán vált ez a heterogén társaság kezdetben egymást elviselő, majd toleráló és végül megkedvelő igazi közösséggé. A szeretet visszahatásaként az idősek kitartása, hite, bizalma vezette az álmodozó fiatalembert a siker útjára, élükön a kezdetben zsörtölődő Maggie Smithszel.

Érthető módon kíváncsian vártam a nemrég beharangozott "Keleti nyugalom - a második Marigold Hotel"-t. John Madden rendező most is káprázatos filmet alkotott, amelyet immár a blogger Annaróza szemével néztem. Hozzájuk hasonlóan én is új örömöket várok és keresek életem "harmadik felvonásában".

A film második részéről csak röviden írok, inkább megtekintésére ösztönzöm az olvasókat. A történet ugyanott, ugyanazokkal a szereplőkkel folytatódik azzal a különbséggel, hogy a gazdasági igazgató (Maggie Smith) hatékony segítségével olyan jól sikerült az első Marigold hotel fellendítése, hogy ez további álmodozásra készteti a fiatal igazgatót. Idős jobbkezével Abu Dhabiba utaznak, hogy befektetőt szerezzenek egy újabb "romhotel" megvásárlására.

A történet kibővül egy régi barát megjelenésével, akit Sonny, a főhős vetélytársként él meg úgy a szerelemben, mint az üzleti életben. A barát ugyanis már megvette a kiszemelt épületet. Gyönyörű menyasszonyát és közelgő esküvőjüket is veszélyeztetve érzi, persze alaptalanul. Az esemény egy szállodaellenőrnek hitt férfi (Richard Gere) és egy ugyancsak szállodaellenőr nő megjelenésével bonyolódik. (Vajon melyik az igazi?!) A sharmos férfi érzelmi húrokat is penget... Az új érzelmektől félő őzikeszemű özvegy, és az első részben magára maradt férj végül megtalálja a közös boldogságot. A milliomosvadász hölgy esete csattanós befejezést nyer. És végül a szállodaigazgató üzleti vállalkozása is megoldódik.

Egy majdnem veszélybe került esküvő színes forgataga az egzotikus szépségű menyasszonnyal és vőlegénnyel, valamint a vidám vendégsereg közös táncával méltó befejezése a filmnek.

A filmnek, és egyben nekünk, Régiségeknek is a mottónk lehetne a   Judi Dench által alakított idős hölgy kérdése: "Hány új életünk lehet?" Judi meg is válaszolja saját kérdését: "Amennyit akarunk!"

Annaróza