A barátság kedélyessége, meghittsége, izgalma a neten is átjön, felvidít és boldoggá tesz.

Ötéves kis unokámtól kérdezem a minap, hogy milyen volt a szülinap, amire meg volt hívva.  - Nem olyan jó, mert kevés barátom volt ott – válaszolja. Kit tartasz barátodnak, Pannikám? – kérdezek vissza. – Hát akivel szeretek játszani, és akit meghívok a szülinapomra. Elgondolkodtam ezeken a mondatokon és megállapítottam, hogy hatvanon túl is valahogy így működnek a barátságok, az ember akkor jön össze egy barátnőjével, ha jól érzi magát vele.

Azt szokták mondani, hogy a rokonokat nem, de a barátokat maga választja az ember. Első kis barátnőm Jucóka volt, akivel egyfelé laktunk és minden nap együtt mentünk haza az oviból. A barátkozás tehát a közösen  hazajáráson alapult, de az is igaz, hogy többen laktunk egyfelé, mégis csak vele lett belőle barátság. És sorolhatnám még a hasonló példákat az iskolából, munkahelyről, szomszédságból, ahol a sok, véletlenül mellém került emberből kiválasztottam azt (kiválasztottuk egymást), akiből barátnő lett.

Sok barátság a mai napig megmaradt. Persze nem véletlenül, ahogy mondják, ápolni kell a barátságot is, mint a növényeket. Valami szálra felfűzni, valamihez kötni, valami apropót találni a személyes, vagy akár távolsági kapcsolattartásra. Van, akivel évente csak egy-kétszer találkozunk, mégis barátnőnek merem nevezni, másokkal gyakrabban, egy-egy esemény kapcsán, az igazán közeli barátnők a „holnap mit csinálsz?” gyakoriságával vannak jelen életemben. A legtartósabb barátságok azok lesznek, amelyek kibírják az élet viharait, sőt a viharban erősödnek csak meg igazán.

Vannak barátnők, akik szép lassan eltűntek, de szinte észre sem vettem, nem hiányoznak. De van kettő, akik fájó űrt hagytak maguk után. Az egyiket megbántottam, a másik csak úgy elmaradt, „nem mentem utána az élet egyre sűrűbb erdejében”- a költő szavaival élve. Néha álmodom velük. Talán meg tudnám találni őket, csak bátorságot kellene gyűjtenem.

Néha van úgy barátnők között is, hogy valamiben nem értünk egyet, megbántjuk egymást, rossz szájíz marad valami után. Ilyenkor ha lehet, legjobb tisztába tenni a dolgokat, vagy fátylat borítani a nézeteltérésre és elfelejteni. Ha nem tesszük,  a kis seb is elmérgesedik, a barátság megromlik, és nem lehet többé helyrehozni. Nálam legalábbis így működnek a dolgok.

Az iwiw, facebook, a társasági fórumok fantasztikus perspektívát nyitottak a régi barátnők felkutatására. Nagy elánnal vetettem bele magamat a keresésbe. Katicával az általánosban voltunk sok évig jó barátnők, aztán évtizedekig nem is hallottunk egymásról. Megtaláltam az iwiwen, nagyon vágytam látni őt és találkoztunk. Beszélgettünk egy jót, de nem tudtuk áthidalni a több évtizedes kihagyást, nem sikerült feléleszteni a barátságot, pedig mindketten akartuk.

Az a jó, ha az ember idős korára is meg tudja őrizni a nyitottságát az új kapcsolatok létesítésére. Nekem a blog hozott ilyen új barátságokat, virtuálisakat, mert a legtöbbel még személyesen nem is találkoztunk. Csodás ez a netvilág, ahol olyan könnyű hasonló gondolkodású, érdeklődésű, és nem feltétlenül egykorú ismerősöket szerezni, s e kapcsolatokból akár barátság is lehet. A barátság kedélyessége, meghittsége, izgalma a neten is átjön, felvidít és boldoggá tesz.

Cecilia