Időkapszuláim - üzenetek a múltból
Vannak tárgyak körülöttem, melyek üzeneteket hoznak a múltból – ezeket nevezem időkapszuláknak. Több ilyen is van a birtokomban, néha el-el tűnnek a szemem elől, vagy ott vannak, de nem figyelek rájuk, azután egyszer csak előtolakodnak, és új üzenetük van számomra.
A fekete selyemsál anyai Dédnagymamámé volt, ő maga készítette. A finom, vékony anyag szélein hosszú, fekete, fényes rojtok lógnak. Csodálatos darab, lánykorom óta hordom. Néha ráunok, akár egy évtizedig is valamelyik fiók mélyén lapul, majd eszembe jut, és boldogan veszem elő. Pár napja került megint a kezembe, végigsimítottam, éreztem a selyem hűvösségét, simaságát.
A fennmaradt fényképen Dédnagymama Dédnagyapával együtt van lefényképezve. Szorosan állnak egymás mellett, derűsen néznek a fényképezőgép lencséjébe.
- Légy türelmes, légy szelíd – mondja a sál, amikor a nyakam köré tekerem.
A Nagyapáról készült festmény végigkíséri életemet. Ott volt a szobában a falon, amikor megszületésem után szüleim hazavittek a klinikáról. A kép sokszor költözött, először Anyukámmal, azután, hogy ő elment, én cipeltem tovább városról városra, lakásról lakásra. Most is itt van velem, Nagyapa tekintete kísér, ha a nappaliban teszek-veszek. Egy festő katona társa festette a képet, amikor az első világháborúban az olasz fronton együtt szolgáltak. Gyerekként féltem Nagyapa szigorú tekintetétől, nem értettem, hogy lehet, hogy ő már nem él, de a képe még ott van. Aztán szép lassan hozzáöregedtem, szemét ma már barátságosan csillogónak látom.
– Mi háborúkat éltünk túl, a kis bánatok majd elmúlnak - üzeni, ahogy kezemmel végigsimítok a képen.
A magas, keretezett állótükrön szaporodnak a foltok, újra kellene foncsoroztatni, vagy kidobni - de ezt nem bírom megtenni. Gyerekkoromban, a politúrozott bútorok fénykorában, egy alsó toalett szekrényen állt, aztán a szekrény elsüllyedt valahol a múlt tengerében. Ahogy most a tükörbe nézek, mintha látnám Anyukámat, ahogy megáll előtte, megfésüli dús, barna haját, feltűzi ünnepi ruhájára a gyík alakú kis brosstűt, egyenesre igazítja nylonharisnyáján a csíkot – indulnak Apuval egy munkahelyi rendezvényre. Én a Nagyival maradok otthon. Mindannyian elmentek már, csak az élettelen tükör maradt itt velem.
- Szerettek téged – suttogja a tükör, amint egy puha ronggyal fényesítem – szeress te is!
.
Cecilia
Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy
Fodor Anna 2016.01.03. 09:51:21
Cecilia 2016.01.03. 21:34:11