Vannak tárgyak körülöttem, melyek üzeneteket hoznak a múltból – ezeket nevezem  időkapszuláknak. Több ilyen is van a birtokomban, néha el-el tűnnek a szemem elől, vagy ott vannak, de nem figyelek rájuk, azután egyszer csak  előtolakodnak, és új üzenetük van számomra.

A fekete selyemsál  anyai Dédnagymamámé volt, ő maga  készítette. A finom, vékony anyag  szélein hosszú, fekete, fényes rojtok lógnak.  Csodálatos darab, lánykorom óta hordom. Néha ráunok, akár egy évtizedig is valamelyik fiók mélyén lapul, majd eszembe jut,  és boldogan veszem elő. Pár napja került megint a kezembe, végigsimítottam, éreztem a selyem hűvösségét, simaságát.

A fennmaradt fényképen Dédnagymama Dédnagyapával együtt van lefényképezve. Szorosan állnak egymás mellett, derűsen néznek a fényképezőgép lencséjébe.

 - Légy türelmes, légy szelíd – mondja a sál, amikor  a nyakam köré tekerem.

                                       +++++

A Nagyapáról  készült  festmény  végigkíséri életemet. Ott volt  a szobában a falon, amikor megszületésem után szüleim  hazavittek a klinikáról. A kép sokszor költözött, először Anyukámmal, azután, hogy ő elment, én cipeltem tovább városról városra, lakásról lakásra. Most is itt van velem, Nagyapa tekintete kísér, ha a nappaliban teszek-veszek. Egy festő katona társa festette a képet, amikor az első világháborúban az olasz fronton együtt szolgáltak. Gyerekként  féltem Nagyapa szigorú tekintetétől, nem értettem, hogy lehet, hogy ő már nem él, de a képe még ott van.  Aztán szép lassan hozzáöregedtem, szemét ma már barátságosan csillogónak  látom.

 – Mi háborúkat éltünk túl, a kis bánatok majd elmúlnak - üzeni, ahogy kezemmel végigsímitok a képen.

                                        +++++

A magas, keretezett állótükrön szaporodnak a foltok, újra kellene foncsoroztatni, vagy kidobni - de ezt nem bírom megtenni. Gyerekkoromban, a politúrozott bútorok fénykorában, egy alsó toalett szekrényen állt, aztán a szekrény elsüllyedt valahol a múlt tengerében.  Ahogy most a tükörbe nézek, mintha látnám Anyukámat, ahogy  megáll előtte, megfésüli  dús, barna haját, feltűzi ünnepi ruhájára a gyík alakú kis brosstűt, egyenesre igazítja nylonharisnyáján a csíkot – indulnak Apuval egy munkahelyi rendezvényre. Én a Nagyival maradok otthon.   

Mindannyian elmentek már, csak az élettelen tükör maradt itt velem.

 - Szerettek téged – suttogja  a tükör, amint egy puha ronggyal  fényesítem – szeress te is!                                                                                         

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!