Nem, most nem a filmbéli dr. Emmet Brown professzor időgépére gondolok. Most a saját „időgépem” dolgozik, valahol  itt bennem, a természetesen tárolt, megőrzött élményeimet előhívva.

- Tanár úr! Tanár úr! Én, én, én…én szeretnék felelni – nyújtom fel, képzeletben a kezem, … már mind a két kezem … már félig felemelkedve a padról ….

Gondolataimba mélyedve pergetem vissza az időt, hogy jó lenne, de jó lenne felelni, elmondani, elmesélni a „jövőt” a Tanár úrnak, annak a Tanár úrnak, aki oly szeretettel, lelkesedéssel, türelemmel tanított, és örökre meghatározó lett a könyv, az olvasás, a filmek iránti fogékonyságunk kialakulásában.

Időgép a múltban - a Vissza a jövőbe c. filmből

Még nem kapcsolom vissza az „időgépemet”,  maradok a múltban és „felelek” a jövőről. 2016. április 24. vasárnap. Arra ébredek, már igencsak „védett korban”, régiségnek számítva, hogy évtizedek óta nem érzett nyugtalanság, izgatottság vesz erőt rajtam. Izgulok. Pontosan ugyanúgy, ahogyan gimis koromban felelés előtt. Pedig „készültem”. Mégis. Nehezen telik a délután. Már 3 órakor a számítógépem előtt ülök, várom a ½ 5-re megbeszélt Skype hívást.

Ahogy megbeszéltük, jelez a Skype-om. A Skype beszélgetés számunkra már megszokott dolog, a hétköznapi életünkhöz tartozik, de az a formája, ami e pillanatokban velem történik, határtalan örömmel tölt el. Először hallom, látom egy színvonalas, internetes oldalon megismert ismerőseimet, akikkel sok hónappal ezelőtt virtuális barátságot kötöttem. A megismerkedés lázát tetézi az a  nem mindennapi  körülmény is, hogy  egy konferencia-beszélgetés-szerű hívásra  kerül sor. Virtuális ismerőseim Budapesten élnek, személyes baráti kapcsolatban vannak egymással, egyetemi társak voltak, anno. Könyvszerető emberek lévén  baráti-könyvklub összejöveteleket tartanak, felváltva, egymás otthonában. Nemcsak találkoznak, hanem értelmesen, tartalmasan töltik el ezeket a délutánokat. Egy ilyen összejövetelre kaptam virtuális meghívást, én, aki az ország másik végében, egy kicsiny faluban élek, távol a nagyvárosi intellektuális rendezvényektől, rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől.

A Skype kapcsolattal  lépek be hozzájuk, izgatott-zavart örömmel.  Még hetekkel ezelőtt, „levelező” klubtagnak fogadtak be, el is olvastam az általuk ajánlott könyvet (Umberto Eco emlékére gondolták elolvasni világhírű regényét, a Rózsa nevét).  Rövid ismerkedés után az ún. „könyvanya”, aki az elolvasandó könyvet ajánlotta, ismertetőt ad az íróról, az olvasottakról.  Közben is lehet kérdezni, beleszólni, majd utána beszélgetés folyik  az adott műről.  Végezetül  a baráti kör egy másik tagja ajánl egy általa kedvelt, szívesen olvasott könyvet a többieknek, ezzel ő válik „könyvanyává”, akinek a legközelebbi találkozáskor ismertetni kell az adott művet.

Umberto Eco: A rózsa neve

Az olvasás öröme, az olvasás nyújtotta ismeretek a jövőben is egyik legfontosabb, legértékesebb szabad idős elfoglaltságunk maradt. A technika segítségével olyan távolságokból találunk egymásra, mi, könyvszerető, olvasó  emberek, hogy erről, itt a múltban még álmodni se merünk.

Visszatérek gondolataimból a jelenbe. Régiségnek számítok már, de most valami olyan érzés tölt el, mint amikor a doki (Emmet Brown) kiáltotta : Sikerüüüüült! Sikerült, és sikerül csodálatos emberek között  tartalmasan élni, és eltölteni az időt már őszülő hajjal.

Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!