A mi generációnkat úgy nevelték, irányították, hogy lehetőleg egy helyen, egy cégnél dolgozzon huzamosabb ideig. A munkahelyeken igyekeztek családi légkört kialakítani. Sok közös program volt, a fiataloknak ott volt a KISZ, sportnapokat, közös társadalmi munkákat szerveztek. Nem egy olyan kollégám volt, aki egész életében ugyanannál a cégnél dolgozott. De segítették a továbbtanulást is, támogatták az egyetemi és főiskolai tanulást esti vagy levelező tagozaton, de a vállalat saját profiljának megfelelően is tovább képezte a dolgozóit.

Ezt a bevezetőt a fiatal olvasók kedvéért írom, habár szüleiktől vagy nagyszülőktől biztosan hallottak már erről. Így nyugdíjasan visszagondolva a régi időkre, és látva a mai helyzetet, szerény véleményem szerint nem volt rossz, biztonságot és kiszámíthatóságot jelentett a családoknak.

1965-ben, az érettségi után kezdtem el dolgozni. Tevékeny ember vagyok, szeretek dolgozni és főleg a végeredményt látni. Kedveltem a kihívásokat, a nehezebb feladatokat. Az utolsó két munkahelyen 20 évet töltöttem el, mint ügyfélszolgálatos. Az utolsó munkám egy bank, az előző pedig egy utazási iroda volt. Legkedvesebb munkahelyem a bank volt. Lehet, hogy most sokan elhúzzák a szájukat, de az akkori és mostani bankszemlélet között ég és föld a különbség.

 .

Egy nagy tudású igazgató volt a vezető, aki rendkívül odafigyelt a beosztottjaira. Köztiszteletben álló családból származott, sokan voltak testvérek, és soha nem felejtette el, honnan jött. A városban a bankunknak  nagyon jó híre volt (volt vagy 30 másik bank is). A legfontosabb az ügyfél megfelelő kiszolgálása, jobban mondva az ügyfél érdekének figyelembe vétele volt. Mintegy százan dolgoztunk a bankfiókban, én a negyvenes éveimmel szinte a legidősebb voltam köztük. Nagyon jó közösség alakult ki, szívesen mentünk reggel dolgozni, soha nem volt olyan, hogy összeszorult a gyomrom az idegességtől. Segítettük egymást, nagy volt az összetartás. Minden évben volt  egy háromnapos pünkösdi  kirándulás, az évek során az egész országot bejártuk, és még mostanság  is megrendezésre kerülnek a kirándulások, annak ellenére, hogy sajnos nagyon  szétszóródtunk. Az ügyfeleink is jó véleménnyel voltak rólunk, mindenkinek volt kedves ügyfele, és fordítva is.

Aztán jött egy szomorú időszak. Egy új tulajdonos megvette a bankunkat, drasztikus elbocsájtásokra került sor. Nagyon képzett munkatársak voltak a kollégáim, mi ügyfelesek is elismerten jól végeztük a munkánkat. Az új tulajdonos kifejtette, hogy neki olyan emberekre van szüksége, akik az utasításokat gondolkodás nélkül végrehajtják. Nincs szüksége okos, és önálló emberekre. Sok kolléganőm került ezért bajba. Nekem óriási szerencsém volt, mert azon a tavaszon elértem az öregségi nyugdíj korhatárt. Még pár hónapig dolgoznom kellett és sajnos végignéztem, ahogy szisztematikusan lerombolták azt, amit mi szeretettel és tudással létrehoztunk. Azt is megtapasztalhattam, hogy nem az ügyfél érdeke a lényeg, hanem csak a profit. Mindent el kellett adni, bármi áron -  80 éves idős embereknek életbiztosítást, előnytelen értékpapírokat. Ezt már nem bírtam gyomorral, volt amikor a régi kedves ügyfeleimet eltanácsoltam. Aztán végre eljött az utolsó nap, megkönnyebbülve befejeztem a munkát és elkezdtem nyugdíjas éveimet.

Ez a rohanó élet már nem az én világom. Közel 40 évet dolgoztam, kevés munkahelyem volt, voltak nehézségek is, de csak jó érzéssel tudok visszagondolni mindegyikre és mindenkire.

Sári