Élvezzük a pillanatot teljesítménykényszer nélkül!

Mikor elérkezünk életünknek ebbe a szakaszába, már igencsak túl vagyunk életünk meghatározó, nagy örömein. Eljön az apró örömök a megszerzésének és  felfedezésének ideje.  Ezek a kis örömök sokszor karnyújtásnyira vannak, sőt olykor még a kezünket sem kell kinyújtanunk, csak a szemünket kinyitnunk, vagy éppen becsuknunk és átadnunk magunkat a pillanat varázsának.

Az ilyen kis pillanatok lépten-nyomon ott várnak ránk, ha nyitott szívvel, kíváncsi szemmel és lélekkel tudjuk megragadni őket. Egy eső utáni séta során, beszívva a vizes föld és a növények illatát, meglesve egy levélen ülő, fényt visszatükröző esőcseppet, időtlen szépséget és jó érzést szívhatunk magunkba.  Aztán feltöltekezve léphetünk tovább hétköznapi teendőink színterére.

Minden nap tartogat örömre alkalmas pillanatokat. Nem kell messze tájakra utazni, hogy új, szemnek tetsző, vagy izgalmas dolgokat fedezzünk fel. Szálljunk fel a buszra, villamosra és szálljunk le  egy olyan helyen, ahol nem szoktunk járni. Vagy még ki se kell szállnunk, menjünk egy olyan vonalon, ami nem a szokásos útvonalunk és figyeljük, hol járunk, bámészkodjunk a járművön ülve. Ez a kíváncsiság, nyitottság az egyik kulcsa a kellemes percek megszerzésének.

Ahányan vagyunk, annyifélék a örömeink is. Egy  barátunk hangversenyeket hallgat a neten élőben, melyet  a világ másik részen játszanak éppen. Olyan izgalommal készül ezekre az előre meghírdetett hangversenyekre, mintha személyesen is részt venne az eseményen. Egy szomszédasszonyom a minap egy nagyon régi, tintával, dőlt betűs kézírással írt levelet mutatott, mely egy fiók mélyéről került elő. Megható volt, ahogy nemcsak ujjaival, de szemével is simogatta a levelet, amint kivette a borítékból és elém tette. Mesélt a nagymamájáról, akitől a levél származott. Engem is jóleső érzéssel töltött el a levél és a hozzá kapcsolódó emlékek.

Aztán vannak azok a kis spontán, nem tervezhető örömök. Egy cukrászda teraszán ülve lettem figyelmes egy idősebb úrra, aki  nagy élvezettel  etetett egy kis verebet sütije morzsáival.  A madár minden morzsával elszállt valahova, majd  visszajött, és várta az újabb morzsát. Aztán a süti elfogyott és az idős férfi sajnálattal tárta szét a karját a madárka felé, magyarázatként, hogy nem tud több finom falatot adni.

Unokáimmal járva egy  játszótéren  a múlt nyáron felfigyeltem egy idős hölgyre, aki délutánonként többször megjelent, és csak úgy magában  leült egy árnyas fa alá és nézte a gyerekeket, majd senkihez sem szólva távozott. Egyszer úgy adódott, hogy szóba elegyedtem vele. Elmesélte, hogy azért szokott lejönni a játszótérre, hogy gyerekek között lehessen és hallgassa a gyerekzsivajt, mert nagy öröme telik ebben. Nincs gyerek a családban és így szerez magának kellemes órákat. 

Van egy barátnőm, akivel, ha találkozunk, végeláthatatlanul sorolja, mi mindent csinált, amióta nem találkoztunk. Ilyenkor mindig  feszengek és próbálom összeszedni magam, hogy hasonló hiper aktivitásról tudjak beszámolni, holott már régóta tudom, hogy a harmóniának, jókedvnek nem egyedüli forrása a teljesítmény. Aktív dolgozó korunkban belénk rögződött, hogy reggeltől estig teljesítenünk kellett, főként nekünk nőknek volt szükségünk bűvészmutatványokra, hogy hogyan tudjuk a munka mellett ellátni a családot, a háztartást, - nem is sorolom, mindannyian átéltük. Az aktivitás megőrzésére nagy szükségünk van nyugdíjas éveinkben is,  a sikerélményeink milyenségét azonban át kell értékelnünk. Ne csak akkor legyünk elégedettek magunkkal, ha megfőztünk egy ebédet, kitakarítottuk a lakást, vagy egy nagy utazást tettünk. Ne csak ezektől a kézzelfogható eredményt szülő eseményektől érezzük jól magunkat!  Hanem  attól is, ha átadtuk magunkat egy  fotelben ücsörgős, könyvolvasós délutánnak, vagy egy céltalan, kellemes  sétának, esetleg egy  hangulatos kávézásnak a párunkkal.  Ezek életünk apró luxusai.

Úgy is mondhatnám: élvezzük a pillanatot teljesítménykényszer nélkül! Nekünk már ez is jár.  

Cecilia