Szeretünk vendégeskedni. Régebben a vendégvárás előkészületei nem okoztak nagy gondot, néhány órás takarítás elég volt ahhoz, hogy a lakás csili-vili legyen és készen álljon a  vendégek fogadására. De amióta nyugdíjas vagyok, valahogy nem mennek olyan gyorsan a dolgok, no meg időből is több van, így az előkészületekre több időt szánok, több napra elosztva azokat, hogy ne nyelvlógatva, lestrapáltan kelljen fogadni  a vendégeket. Mert a színvonalból azért nem engedünk!

Igyekszem úgy beosztani az előkészületeket, hogy a takarítást a vendégség előtti napra teszem, így a vendégség napján már csak a kisebb dolgokkal kell törődni és nem is merülök ki annyira. (A konyhai/főzési munkálatokra ebben az írásban nem térek ki.)

A takarítást mindig az elrakással kezdem, minden tárgynak a helyére kell kerülnie – a fogason gyülekező ruhák, éjjeliszekrényen felgyűlt könyvek, íróasztalon kidobásra való papírok, mind el kell, hogy tűnjenek egy szekrényben, vagy, ha nincs rá szükség, a szemétben. Mint mindig, a portörléssel indítok, az ablakpárkányokat, ajtókat, kilincset, porcelánokat vizes ruhával, a bútorokat szárazzal  törlöm le. Ezt követi a padló porszívózása, majd a felmosása, illetve a bútorok kárpitozott részének kiporszívózása. Ilyenkor, minden könnyen mozdítható bútort, virágcserepet, kimozdítok a helyéről, sőt még a hálóban és a dolgozószobában is becsületesen kitakarítok, pedig oda nem valószínű, hogy betévednek a vendégek. De sose lehet tudni.  Egy alkalommal  egy vendégség során férjem bevitte a dolgozószobába a vendégeket, hogy valamit lejátsszon nekik a számítógépem, nem tudván, hogy én az íróasztal alá dobáltam be mindenféle útban lévő cuccot, ahelyett, hogy a helyére raktam volna azokat.  Nagyon égtem.

A vendégség napján, attól függően, hogy ebéd, vacsora, vagy délutáni uzsonna-vendégek, netán szállóvendégek várhatók, változik a rendelkezésre álló órák száma. Ha ebédvendégről van szó, már korán reggel nekilátok, ha később jönnek a vendégek, lehet kicsit komótosabban hozzáfogni. Erre a fél napra időzítem a tükrök, szekrényüveg, üveges asztalok megpucolását, és ha már nagyon csúnyák, a réz küszöbök kifényesítését.  A terítést megelőzi a nappali átrendezése, nagy asztalunk ugyanis csak a konyhában van, és azt kell a nappaliban felállítani. Bár manapság az új lakásokban igencsak egy térben van a nappali és  konyha, engem frusztrál, ha látszik a sok mosatlan, ami az étkezés során felgyülemlik, és semmi kedvem közben még mosogatni is.

 Az asztalterítő kiválasztását már előző nap megejtem, miután néhányszor megjártam: terítéskor fedeztem fel, hogy foltos a terítő, vagy éppenséggel vasalást igényelt. Ilyenkor a legjobb trükk, hogy  valamivel – mondjuk tányérral, vagy tányéralátéttel -  eltakarom a foltot. A terítésre nagy gondot fordítok, szeretem, ha szépen van megterítve, az evőeszközöket és a poharakat megnézegetem, és ha foltosak, áttörlöm. Az ünnepinek kikiáltott, szép, színes papírszalvétákat is előző nap ellenőrzöm, hogy van-e elég belőlük, vagy éppenséggel nem gyűröttek-e. Velem már megesett (veletek biztos nem), hogy  az utolsó pillanatban derült ki, hogy nincs elég a vendégváró szalvétából, így  vékony „hétköznapi” szalvétával kellett terítenem nagy bosszúságomra.    

Bár sütés-főzés közben elmosogatok, még a vendégek érkezése előtt egy utolsó mosogatást és konyhai padlófelmosást beiktatok. Nagyon kényes vagyok a WC tisztaságára,  ezért – bár előző nap alapos tisztításon esett át – még egy gyors WC-csésze tisztításra kell, hogy maradjon két percem.

A legeslegvégére marad, hogy magamat rendbe szedjem, erre 15 perc elég. Ebbe belefér egy  gyors zuhanyozás,  fésülködés, sminkelés és persze ruhacsere.  Persze ez az utolsó pillanatban való „átvedlés” veszélyeket is rejt magában. Egyszer, még fiatalabb korunkban, férjem számomra még ismeretlen kollégáit hívtuk meg, akik negyed órával a megbeszélt idő előtt állítottak be, és mi ott álltunk csapzottan, otthoni ruhában - a csili-vili lakásban. Nem volt mit tenni, magukra hagytuk őket, és elvonultunk átvedleni. Ha minden terv szerint ment, és a vendégek (jól nevelten) késnek egy kicsit, még marad pár percem arra, hogy leüljek és a csöngetésig szusszanjak egyet.

A vendégség legkellemesebb része (ne vessetek rám követ kedves rokonaim, barátaim!), amikor a vendégek után becsuktuk az ajtót és megkönnyebbülve rogyunk  le egy kis pihenésre és nem törődünk a ránk váró mosatlan halmazzal és a vendégeskedés utáni újratakarítással sem.  Ezt az érzést szerintem mindenki ismeri, ilyenkor az emberről legördül az a könnyű kis stressz, ami megelőzi a vendégeskedést és helyére lép az a fajta kellemes megelégedettség, amelyre az emberi kapcsolatok ápolása révén tesz szert az ember.

A vendégség után azt is konstatálom, mennyi egyéb haszna is volt a rákészülésnek. Régóta halogatott  dolgok kerülnek ilyenkor elrendezésre. Mert hogy néz ki, hogy lóg egy kilincs már hetek óta (férj veszi szerszámokat – hát persze, hogy meg tudja csinálni), vagy mióta halogatom, hogy megvarrom az ünnepi asztalterítőt (kiderül, hogy párperces munka az egész).   

Hogy a vendégségeknek  nyoma maradjon, van egy vendégkönyvünk, amelybe – ha el nem felejtjük – beírjuk a vendégség dátumát, a menüt, amivel a vendéget traktáltuk, egy, a helyszínen készült fényképet, és a vendéget felkérjük egy kommentre. Ez a fajta emlékkönyv nem csak szép emlék, de hasznos is, mert meg lehet nézni, mivel kínáltuk őket, hogy a legközelebbi vendégségkor  ne ugyanazzal a kajával traktáljuk majd vendégeinket.  

Cecilia