Madár migránsok kukkolása

Csodálatos látvány tárul elénk: sok-sok tízezer madár álldogál a vízben, szorosan egymás mellett, félig már bóbiskolva.

Kora délután van, kihalt a vidék, csak egy-egy kósza autó előzi meg a kisbuszt, amin haladunk a cél felé. Hirtelen dugóba kerülünk, sok-sok személykocsi araszol előttünk - mint pillanatokon belül kiderül - ugyanoda, ahová mi. A kocsikból kiszálló utasok fele kisgyerek; a mi kisbuszunk utasai, bizony, a korfa tetején, annak is a legcsúcsán ücsöröghetnének, azaz idős emberek.

Bandukolunk a lápos-zsombékosból kicsit kiemelkedő kocsiúton; kétoldalt a nád eltakarja a láthatárt. A délutáni égen csak itt-ott villan ki az ég kékje, a nap néha átdereng  a felhőkön. Közben messziről folyamatos, furcsa, halk, valamiféle fúvós hangszer hangjára emlékeztető zajt hallunk. Az út most már egy félig leeresztett halastó partján vezet; a halak nyüzsögve ficánkolnak a zsilipből zúduló friss víz közelében. Egyik-másik magasra "ugorva" próbál kiszabadulni a tömegből.

A récék csöndesen úszkálnak a vízben, egy-egy gém álldogál merengve. Hirtelen krúgatást, gyenge "trombitaszót" hallunk fentről: kezdenek gyülekezni a darvak. Először csak egy-egy kis csapat tűnik fel, és el is tűnik a túlparti zsombékosban. Fiatal, jól felkészült vezetőnk egy állványra szerelt távcsövet is hozott: azon át jól látjuk, hogyan ereszkednek le a madarak a sekély vízre: az éjszakai szálláshelyre.

Egyre erősebb a fentről jövő zaj, egyre több és nagyobb, egymásba fonódó-keveredő, ékalakú csapat jelenik meg az égen. Néha szinte az egész égboltot mozgó V-betűk,  hason kúszó ipszilonok, k-betűk borítják be, hisz közeledik az alkonyat. A darvak befejezték a napközbeni táplálkozást, a közeli szántókon-mezőkön végzett bogarászást-egerészést és a kukoricakombájnok után ottmaradt kukoricaszemek felcsipegetését:  éjszakai pihenőre gyülekeznek.

A nap már alacsonyan száll, a felhőkön át megvillan a fény a vizén, a partközeli vízben álldogáló madarak fekete sziluettje még a földhözragadt realistákat is lelkes "nézd, milyen gyönyörű!" kiáltozásra készteti. Aztán lassan ritkulnak a madárcsapatok az égen. A távcsőbe nézve viszont,  ha nem is csoda, de csodálatos látvány tárul elénk: sok-sok tízezer madár álldogál a vízben, szorosan egymás mellett, félig már bóbiskolva. Néha még fel-feltűnik egy-egy kisebb csapat, és leereszkedik a még szabad helyekre. Lassan vége a napnak, a krúgatás is elhalkul - eljött a darualvás ideje.

Azért mégis, mit keresnek a darvak a hortobágyi tavak közelében az ősz közepén? A magyarázat nagyon egyszerű: mint a többi, Északról Délre vonuló vándormadár, ők is pihenőhelyet, jó kis "wellness-szállót" keresnek a nagy út közben, ahol erőt, energiát gyűjthetnek a még hátralévő hosszú útra. A fiatalok már a "szülőkkel" együtt kelnek útra. Skandináviából, Észak-Oroszországból  Afrikába, esetleg Dél-Spanyolországba tartanak. (Az ornitológusok valószínűleg mély megvetéssel olvasnák ezt az elnagyolt leírást.) Kell hát egy kis lakomázás, dagonyázás valahol útközben az erőgyűjtésre. 

Na de mégis, akkor mi ezeknek a migránsoknak az igazi hazája? Hát... azt hiszem, ahol kibújtak a tojásból. A darvak, meg a többi vándormadár esetében a "haza" nyilvánvalóan a nyári lakhely: tehát az északi tájak.

Nekünk meg marad az öröm, hogy évente egyszer valami picit láthatunk a természet csodálatos működéséből.

Luca