Avagy: hogyan juthat az ember beutalóhoz?

Ez a történet több éve kezdődött a nőgyógyászati rákszűrésen. Az előző alkalommal, vagyis két és fél éve az orvos először kirúgott, merthogy kiderült, hogy 3 nap hiányzik az 1 évhez, aminek két vizsgálat között el kell telnie. Végül azután, második próbálkozásra sikerült elérni, hogy megvizsgáljon.

Tanulva a két és fél évvel azelőtti esetből előre beírtam a naptárba a következő vizsgálat időpontját, egy év múlva, rátartással. Ez az általam előre jelzett időpont tavaly novemberben következett be, amikor föl is tűntem az orvosnál. Indultam volna a fülkébe levetkőzni, de az orvos megállított, és elmagyarázta, hogy az én koromban, 70 év felé közeledve nem szükséges az évenkénti vizsgálat, többet ér a gyakori séta jó levegőn, majd kidobott.

Ezen azért elgondolkoztam. Az orvos nem mondta, én elfelejtettem megkérdezni, mennyit sétáljak, hogy kiderüljön: van-e rákom vagy nincs. És hogy derül ki? Akkor még nem műveltem ki magam kellőképpen, nem tudtam, hogy a TB igenis finanszíroz évente egy rákszűrést, és ha az ember netán „műsoron kívül” kér rákszűrést, akkor annak a teljes árát, 1600  forintot kell leszurkolni.

Igyekeztem sétálni, de hideg lett, és már két fagydaganat is van a lábamon.

Tudnivaló, hogy a férjem – aki nem orvos, de sok évig dolgozott a rákkórház laborjában – valami okból fontosnak tartja az évenkénti rákszűrést. Most is, ahogy hazakerültem a jóakarattal mérsékelt sikerűnek nevezhető orvosi vizitből, máris kérdezte az eredményt. Ő is meglepődött, ahogy én, de ő séta helyett azonnal utasított, hogy keressek másik orvost.

Így is történt. Most már nem bíztam magam a betegirányítóra: utánanéztem, melyik orvoshoz lenne tanácsos menni. A kapott időpontig a 2 hónap hamar elrepült, én meg az orvoshoz. Ott azután – miután megmondtam, mit szeretnék -, a barátságos, 40 körüli orvos máris küldött a fülkébe. Látom ám a fülkéből (mert én olyan vagyok, hogy ha hangot hallok, akkor kikukucskálok a fülkéből, akármilyen koszlott sötétszürke-középszürke mintás is a függöny – persze a vetkőzést nem hagytam abba), szóval látom, hogy az orvos ültéből föláll, és a háta mögötti falon levő térképet nézegeti. Azt kérdezte éppen az asszisztensnőjétől, hogy: - ez is Oroszország? Hisz’ itt mindenütt a balti államok vannak! – És valóban, a drappok, sárgák között egy pici piros folt volt a térképen, elég magasan. Morogtam magam elé, ahogy a harisnyámat lehúztam, hogy az a königsbergi korridor. Hallották, de persze nem értették a halk, náthás orrhangot. Ahogy kijöttem a fülkéből, az orvos már ott is volt a vizsgálati „széknél”, és pillanatok alatt elvégezte a vizsgálatot. – Minden rendben van – mosolygott – tessék felöltözni.

Teljes vértezetben léptem ki a fülkéből. Várakozásteljesen nézett rám az orvos és az asszisztensnő. Elmondtam, hogy Kalinyingrád (a volt Königsberg) és környéke egy, Lengyelország és Litvánia közé a Balti-tenger partján beékelődő orosz enklávé, ahol Oroszország támaszpontot tart fenn. A támaszpont léte nem segíti elő a kapcsolatok javulását, sőt. A ’königsbergi korridor’ elnevezés emlékeztet a híres danzigi korridorra, ami a két világháború között Németországnak a Königsberg környéki kelet-porosz területeit választotta el lengyel területen Németország pomerániai, nyugat-porosz területeitől.

Az orvos és az asszisztensnő fölragyogott. – Történelem! Földrajz! – mondta boldogan az orvos. És: - Tessék helyet foglalni, megbeszéljük a vizsgálat eredményét. – Megrettentem. Nem azt mondta az orvos pár perccel ezelőtt, hogy minden rendben van?

Minden rendben van – így az orvos -, de – itt elhallgatott, a homlokát töprengő redőkbe húzta. Aztán újra rám nézett, és így folytatta: - Ne tessék haragudni, de kénytelen vagyok azt állítani, hogy az Ön mikroflórája regenerálásra szorul. – Pislogtam. Mondta vagy csak képzelődtem? Amikor fölnéztem, az orvos éppen fölírt egy cédulára egy gyógyszernevet. – Ezt itt a földszinti patikában tessék beszerezni (ahol szerintem csak 25%-kal drágább minden, mint másutt), 10 napig használja, aztán minden rendben lesz. – Megint pislogtam. Tényleg kell ez, vagy nem? Ezt persze nem mertem így megkérdezni, bizonytalanságban maradtam, és – akárcsak az összes, a betegségtől rettegő páciens, - megvásároltam a tablettát.  Hallottam másoktól, hogy egyes  orvosoknak szerződésük van patikákkal és százalékot kapnak a náluk vásárolt termékek után. Elgondolkodtam. Talán itt is ezzel a konstrukcióval állunk szemben?

És most vissza a mammográfiához, ahová – egy újra és újra megtelő ciszta miatt – fél évenként kell mennem kontrollra. Ehhez mindig beutaló kell, amit a nőgyógyász állít ki. Az az orvos, aki sétálni küldött, egyre nehezebben adta ki a beutalót, fölöslegesnek, túl gyakorinak találta a ciszta ellenőrzését. Minden alkalommal rengeteget kínlódtam, míg végül kegyesen kiállította a beutalót, pedig mindig megmutattam neki a következő kontrollt előíró mammográfia leletet. (Egyébként érthetetlen, miért kell újra és újra beutaló, de ugye régen túl vagyunk azon, hogy az egészségügyben ilyesmiknek az értelmét keressük.)

Egy szó mint száz, elmondtam az új „königsbergi” orvosnak hosszú mesémet a cisztáról meg a mammográfiáról. Türelmesen hallgatta, de látszott rajta, el se tudja képzelni, mire mehet ki ez az egész. Amikor végül megkérdeztem, hogy jöhetek-e majd hozzá beutalóért, kis mosollyal, szinte szótagolva válaszolta: - Igen, jöhet ide mammográfia beutalóért.

Végül is úgy értékelem, hogy nagyon jól jártam: 3600 Ft, a tabletta ára talán nem is sok azért, hogy megismerkedtem egy barátságos, kedves orvossal, aki a mammográfia beutalókat is különösebb cécó nélkül ki fogja adni. És mindez a königsbergi korridornak köszönhető.

Lujza