Zenepavilon, megújult termelői piac és átváltozott illemhely.

Azon a kora tavaszi napon utam a terézvárosi Hunyadi téren át vezetett, a főváros 6. kerületében.  Sok éven át dolgoztam ezen a környéken, de elég régen nem jártam erre. Nem volt sietős dolgom, így leültem az egyik napsütötte padra és csodálkozva hordoztam körül a tekintetemet. A tér újjászületett és megszépült, a márciusi napsütésben teli volt élettel, emberekkel. A padokon idősebb emberek napoztak, a játszótéren gyerekek rajcsúroztak, anyukák beszélgettek.

Felálltam a padról, hogy körbejárjak és tüzetesebben megnézzem, milyen változások történtek, amióta nem jártam itt. Nem győztem kapkodni a fejemet, és fényképezni. Az egykor gyönyörű, de nagyon lepusztult bérházak felújítása már akkor elkezdődött, amikor több, mint tíz éve itt dolgoztam. Mára a térnek majdnem az összes házát renoválták, némelyik tetőterét beépítették és luxuslakásokat alakítottak ki benne.

Az egykori illemhely csodás átváltozását már egy korábbi sétám során konstatáltam, akkor még olvasókuckóként működött. Talán nem vált be ez a funkció, mert  hangulatos kis kávéház lett belőle, kiülős résszel. Milyen kellemes lehet itt meginni egy kávét a nyári hőségben az árnyékot adó,  öreg fák alatt! Merthogy a fák szerencsére megmaradtak, túlélték a létüket fenyegető ordas vitákat. Ha emlékeim nem csalnak, ki akarták őket vágni, baleset-veszélyességre való hivatkozással, de a környék lakóinak és a természetvédőknek az összefogása ezt sikeresen megakadályozta. Ahogy a még téli álmukat alvó fákat nézegettem, feltűnt, hogy tele vannak aggatva színes madár odúkkal. Mintha kis gyerek kezek tették volna díszessé és csalogatóvá a költéshez fészket rakó madarak számára!

A fák között, a tér szélén egy kecses zenepavilon épült, ahol hangversenyeket, zenei programokat szoktak rendezni. A zenepavilonok egy évszáddal ezelőtt még hagyományos tartozékai voltak a köztereknek, ahol sramlizenét játszottak a zenekarok vasárnaponként, a szépen kiöltözött polgárok, valamint a cselédlányok és bakák szórakoztatására. Legalábbis  nekem  ez a kép sejlett fel  olvasmányaimból a zenepavilont megcsodálva.

Míg az elkerített futballpályán néhány kis srác a labdát rúgta (ki tudja, vajon délelőtt miért nem az iskolában voltak ?), a felnőtteknek felállított  színes, kültéri kondigépeken kisebb gyerekek csüngtek-lógtak. A színesre festett  hinták, csúszdák és homokozó nem túl harmonikus együttest alkotnak. Játszótér ügyben  eléggé otthon vagyok, unokáimmal lelkesen járjuk a főváros játszótereit egyre újabbakat és ötletesebbeket felfedezve.  Ez bizony a lehető legunalmasabb  a sorban. 

Örömködésem gyászba fordult, amikor megálltam a vásárcsarnok lepusztult, málladozó falu épülete előtt. Bár az órája pontosan jár, az idő megállni látszott, a felújítás szele úgy tűnik még nem ért el az 1897-ben épült piachoz.

A vásárcsarnok 1897-ben és ma

A csarnokkal szemközti, korábban rendezetlen termelői piac azonban igen csinosan mutat az új asztalokkal és a hangulatos, óriási, csíkos napernyőkkel. Szerettem itt vásárolni ebédidőben, amikor a Csengery utcában dolgoztam. Örömmel állapítottam meg, hogy a tér üzletei tovább „színesedtek” , a különböző nemzetiségű boltocskák tükrözik a környék lüktető, színes,  nagyvárosi életét.

A játszótér melletti  új,  kőből épített szökőkút éppen ”szökött”,  hömpölygésével és zubogásával kellemesen aláfestve a hétköznap délelőtti áhitatomat.  Galambok ittak a kifröccsenő vízből, ha melegebbre fordul az idő, majd az emberek is élvezik hűs vizét  körbeülve  a kutat a kényelmes padokon.  

Fellelkesülten hagytam el a Hunyadi teret, kedvemre való volt, amit láttam, a felújítás a tér korabeli hangulatának megőrzésével történt. Ki tudja,  előbb-utóbb talán a vásárcsarnok is feléled majd mély Csipkerózsika álmából.

                                                                                                                        saját felvételek

  Cecilia