Fiamnak születésnapjára, szeretettel!

Elérkezett a szülinap, amelyen a versenyautós torta mellé megkapta a versenypályára való jelentkezési nyomtatványt.

Hogyan tegyem emlékezetessé az ünnepnapokat a családtagjaim számára? – merült fel, és merül fel bennem a kérdés, minden egyes alkalommal, mióta elhagytam  a szülői házat és saját „fészket” raktunk férjemmel. Valamilyen ajándékkal természetesen, hiszen ez korunk világának szokásjoga. Ajándékaink milyenségét az ünnepelt(ek) számára szerzett örömteli meglepetés határozta meg, amelyeket az átadásig teljesen titokban tartottunk az ajándékozandó(k) előtt. A legfontosabb, amit szem előtt tartottunk, a meglepetés, és az ünnep hangulatának megteremtése volt. Évek, évtizedek jöttek-mentek életünk során és ma már elmondhatom, hogy családi ünnepeink nagyon kedvesek, hangulatosak voltak, mai napig bennünk élnek, és a mai napig visszük tovább változatlanul az „íratlan” házi szabályainkat (nem vásárolunk előre együtt az ünnepelttel, pénzt nem adunk ajándékba, titoktartás kötelező, hogy meglepi legyen). A családi „ kupaktanács” természetesen súg-búg  napokon, heteken keresztül a „delikvens” háta mögött. Ami mára kicsit nehezebb, mert nagyobbik fiam kirepült a fészekből és tőlem távolabb él párjával, ezért többnyire telefonon keresztül suttogunk, és úgy kell időzítenünk, hogy az „illetékes” ne legyen közelben.

Ez különösen vonatkozik kisebbik fiamra, akiről írtam már, itt:  https://regisegeknek.blog.hu/2016/05/27/a_negyvenedik_ev_avagy_serulessel_szuletett_kisfiam_eletutja,  negyvenedik évét taposva. A 40. születésnapjához közeledvén gyakoribbá váltak mobilbeszélgetéseink nagyfiamékkal, amely halkhangra fogva azzal kezdődött,  ha  menyem hívott: - „ Ugye nincs a közelben az ünnepelt, és jól becsuktad az ajtót? „ Ugyanis, amikor kisebbik fiamról esik szó, a hallása megsokszorozódik és a vastag falakon keresztül is képes „venni az  adást”. Menyem inspirációja, hogy valami autós meglepi kellene, indította el a „lavinát”, a megvalósulásig.  Fiam autók iránti rajongása köztudott.  Húsz éve nézi a Knight Rider filmeket, meg nem unná, albuma van a kivágott képekből, sok a rajza a „beszélő” Kitt autóról, és papírból „gyártott” autóinak sokasága áll a polcain.   Évtizede, hogy nincs az a Forma 1 – es futam, amit meg ne nézne, és a ferraris- sapkája, amelyet a Hungaroringen vásárolt egy időmérő boxutcai látogatáson, minden utazás, kirándulás alkalmával a fején leend. Az ötletet ötlet követte, mert nagyfiam az interneten talált rá egy olyan lehetőségre a Hungaroring ajánlatából, amire mindnyájan  örömmel bólintottunk rá.

A Hungaroringen lehetőség van élményfutamokon részt venni, előzetes bejelentkezés, elfogadás, időpont egyeztetés után. Alig bírtam magamban tartani a titkot, és alig vártam, hogy az  örömöt  láthassam fiam szemében. Elérkezett a szülinap, amelyen a versenyautós torta mellé megkapta a versenypályára való jelentkezési nyomtatványt. Az igazi hungaroringes versenypályán, versenyautóban, autóversenyző-sofőrrel részvételének időpontja későbbre esett ugyan, mint a születésnap, de ez nem is volt baj, kellett is, hogy kicsit lelkiekben felkészüljön rá. A nagy napon, nem is tudom, hogy mi, vagy a „futamon” résztvevő volt az izgatottabb. Mindannyian, kellőképpen. A regisztráció, az irányítóterem bemutatása,  a tűzálló sapka és  a bukósisak felvétele,  a boxutcai várakozás a sorra kerülésre - nagyjából elterelték  figyelmünket.  A futam idején menyemmel próbáltunk fényképeket készíteni, és be kellett látnunk, mire kattintottunk addigra tovább is suhant  a megörökítésre szánt autó. Végülis a rengeteg kattintás eredményeképpen két fotót sikerült készítenem a „száguldó” autóról.  Nagyszerű élményekkel teli, nagyon kellemes délutánt töltöttünk el együtt, azzal az érzéssel, hogy ezt az élményt, „ajándékot” soha nem fogja elfelejteni ez a 40. évét  betöltött emberke, ahogyan mi sem.

Izzy