2017. aug 03.

A 10 legjobb házi praktika a meleg ellen

írta: S. Cecilia
A 10  legjobb házi praktika a meleg ellen

s__s_l__bf__rd__.jpg  

Mélyhűtött fehérnemű, nedves lepedő, forró ital

Ahogy kicsiny hazánk kezdi a trópusi éghajlat jellemzőit produkálni nyaranta, meg kell tanulnunk alkalmazkodni a forró égövi lét elviseléséhez. Vannak praktikák, amelyeket a déli országokban élők már kitaláltak, vannak elődeink által alkalmazottak, melyeket fel lehet eleveníteni és vannak saját, apró trükkjeink, amelyeket érdemes továbbadni.  Leginkább  a könnyen kivitelezhető, egyszerű  fortélyokról számolok be.

Néhány évtizeddel ezelőtt, Los Angelesbe érkezve egy forró nyári napon, rokonaim házában szinte teljes sötétség fogadott. Az egész ház be volt sötétítve sűrű, hosszú függönyökkel, és kellemesen hűs volt bent, a kinti rekkenő hőség ellenére. Nagyon idegesített ez a félhomály és levegőtlenség érzés, és a nekem kijelölt  szobába érve, rögtön elhúztam a függönyt, feltéptem a csukott ablakot, hogy levegőt kapjak. Aztán egy órán belül éreztem, hogy felrobbanok a melegtől, miközben a ház többi, besötétített része egészen kellemes, hűs volt. Pár nap eltelt, míg megértettem, hogy ebben a klímában, ha nincs légkondi, a meleget úgy csökkentik, hogy kizárják a napfényt és a kinti meleg levegő beáramlását. Ezt itthon is megtehetjük, de el kell felejteni, hogy csak a napfényes helységekben és nyitott ablakok mellett érezzük jól magunkat.

vastag_f__gg__ny.jpg

A vékony, rövidke, netán áttetsző  lakótelepi sötétítő függönyök, a széleken az ablakot nem fedő rolletták és reluxák, de még a műanyag redőnyök sem hatékonyak, amikor a tűző nap az ablakra süt. Tapasztalataim szerint a fém és régi, tömör fa redőnyök és a spaletták zárják ki tökéletesen a napsugarat. A hagyományos, nálunk nem túl elterjedt zsalugáterek nemcsak szépek, de praktikusak is, mert szabályozható a réseken bejövő fénysugár, de teljesen ki is zárható általa a fényözön.  Ha ezekre nincs lehetőség, a roletták, reluxák, vékony sötétítők mellett vastag függönyöket akasszunk a tűző napnak kitett ablakokra. Ilyen függönyöket magunk is készíthetünk, vagy csináltathatunk, lényege, hogy egy sűrűn szövött, vastag anyag legyen. Ezek a függönyök egyébként a téli hideg ellen is jó szolgálatot tesznek, érdemes egyszer beruházni. Átmeneti megoldásként egy vastag plédet is felakaszthatunk belülről az ablakokra. Én is ezt tettem a minap a hétvégi házunkban. Sokan esküsznek az ablakra terített nedves lepedő jótékony párologtató hatására is. Olaszországban láttam sok helyen, hogy még az utcára néző bejárati ajtókra is erre a célra gyártott, általában csíkos napellenző függönyöket raknak kívülről.

 

Ha nem otthon, hanem úton vagyunk, gyalog, vagy járművön közlekedünk, nemcsak a meleg, hanem a nap ellen is védekeznünk kell olykor. Ilyenkor nyáron nekem mindig van a táskámban egy kis helyen elférő, nem gyűrődő vászon kalap, sőt egy vékony kicsire összehajtható kendő is, amit a vállamra terítek, ha hosszabb időn át vagyok a tűző napon, de akkor is, ha egy légkondis helységben túl erősnek érzem a lég befúvást.  A táskámba van még egy legyező is, ezt ajándékba kaptam évekkel ezelőtt, de hasonlót a kínai boltokban is lehet kapni. A legyező által keltett friss levegő életmentő lehet egy zsúfolt buszon, vagy üzletben, ahol áll a levegő. A nedves törlőkendő is táskám tartozéka, mely csodásan felfrissít. Babáknak való törlőkendőt szoktam vásárolni egy nagy csomaggal, így viszonylag olcsó, de csak pár darabot teszek be egy kis tasakban a táskámba.legyez__.jpg

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy udvarunk, teraszunk, kertünk van, akkor a vízzel, víz permettel való hűtés lehetősége is szóba jöhet. Egy barátnőm mesélte, hogy a telken a nagy melegben ruhában zuhanyoznak és az hűsíti a testüket, míg meg nem szárad. Kerti zuhanyozót viszonylag egyszerűen hozhatunk létre magunk is, de az ismétlődő forró nyarakat tapasztalva akár nagyobb beruházásba is érdemes lehet belevágni. Itt találunk néhány jó ötletet a kerti zuhanyzó kialakítására.

 

A nagy melegben még az egyébként jól alvó emberek is nehezen alszanak el, vagy gyakran felébrednek. Milyen praktikákkal tehetjük könnyebbé az alvásunkat a forró éjszakákon? Ha egy hűtőbetétet többszörösen becsavarunk egy törölközőbe és a lábunkhoz rakjuk az ágyba, kellemesen felfrissülhetünk.  Az ágyunk mellé készített víz jól jöhet, ha megszomjazunk, a párna többszöri megfordításával elkerülhetjük, hogy izzadt párnán feküdjünk. Egy üres spray palackba töltött víz is életmentő lehet, ha időnként a levegőbe, vagy magunkra permetezünk belőle. És végül kipróbálhatjuk az úgynevezett egyiptomi módszert. Ennek a lényege a következő: egy lepedőt áztassunk be hideg vízbe, majd mosógépben centrifugáljuk ki belőle a vizet, így nyirkos lesz, de nem fog csöpögni. Terítsünk a matracra egy fóliát, vagy egyéb vizet át nem eresztő réteget, erre terítsük a nedves lepedőt és erre feküdjünk rá. A párolgó lepedőn talán könnyebben elalszunk. Ugyanezt megtehetjük úgy is, hogy egy nedves törölközőt magunkra  teszünk lefekvéskor. A párolgó hatást fokozhatjuk, ha az ágy végében egy ventilátort is működtetünk. Hasonlóan gyorsan lehűti a testet, ha egy pár pamutzoknit hideg vízbe teszünk, nagyon jól kicsavarjuk, majd a lábunkra húzzuk.

h__s_431x600.jpg

A házi praktikák közül lássunk néhány kevésbé ismertet. Néhány különös ötletet  olvastam, talán lesz akinek beválik. Állítólag Marilyn Monroe, a híres amerikai színésznő a fehérneműjét  a mélyhűtőbe tette, és azt vette fel  a reggeli edzés előtt a nagy melegben. A test „előhűtése„  jól szabályozza a testhőmérsékletet edzés közben. Ugyancsak számunkra szokatlan ötlet, hogy csipős ételekkel hűtsük le magunkat, de például a mexikóiak azt állítják, hogy a csipős csilinek hűtő, frissítő hatása van a kánikulában. Meglepő ötlet az is, hogy forró itallal hűtsük le magunkat. Ennek hatékonyságát magam is tanúsíthatom. Amikor anno, még diákként egy papírgyárban dolgoztam egy nyáron az NDK-ban, és hőt kibocsájtó szárítógép mellett álltam naphosszat, forró védőitalt kínáltak és bármily meglepő, lehűltem tőle. A fenti állításokat egyébként már tudományosan is bebizonyították.

A végére hagytam a siesta intézményét, melyet déli országokban - tőlünk nem is olyan messze, pl. Olaszországban – ottjártunkkor  nyaranta magunk is megtapasztalunk. A siesta  a meleg elleni védekezésnek az az elemi módja, hogy a nagy melegben leáll az élet. Ebéd után bezárnak a boltok és a hivatalok és csak a nagy meleg elmúltával nyitnak ki. Ilyenkor az emberek lepihennek, ha módjuk van rá. Aztán estébe nyúlóan folytatódik az élet, amikor már elviselhető a hőmérséklet. Ez persze nem tartozik a házi praktikák közé, központi akarat kell hozzá és nem valószínű, hogy egyhamar nálunk ez megvalósulna. De a nem aktív dolgozók, azaz  kismamák, nyugdíjasok, stb., éppenséggel változtathatnak a napi menetrendjükön hasonló módon,  a kánikulai napokon.

 Cecilia

 

Hogy is volt ez régen?

A kánikula régebben talán nem tartott ilyen sokáig, mint manapság. Mire elviselhetetlenné vált volna, addigra vége is volt.

Emlékszem gyerekkoromban anyukám hagyta, hogy  a pléh teknőben  pancsoljak a gangon. Reggel kikészítette a teknőben a vizet, hogy délig átmelegedjen. Én déltől, estig ki be járkáltam a „fürdőmből”. Este szétöntötte a vizet a gangon, a lépcsőn, ezzel lehűtve a jól átmelegedett betont. A régi lakások vastag falai nehezen melegedtek át, így a jól besötétített, csukott ablakú lakás nehezen melegedett át. A meleg ellen sokat jártunk fürdeni a közeli folyóhoz, vize igazán tiszta és nagyon hideg volt. Estére jól lehűltünk. Nagymamámnak soha nem volt melege, nyáron rövid ujjú ruhában, kötényben, kendőben is elviselte a meleget. Néha a kötényének sarkában megtörölte a homlokát, mintha tényleg melege lenne, de soha nem panaszkodott a hőségre. Este kiültek a lombos fák tövébe hűsölni, az öreg diófa sűrű lombja alatt igazán kellemes volt nemcsak este, hanem egész nap hűsölni és megpihenni.

Mostanában a meleg ellen vannak praktikáim. Délutánonként, ha már nagyon nem bírom a hőséget a zuhanyozás mellett egy lavór hideg vízben lábat áztatok. Kellemesen lehűt, ha a nyakamba vizes törölközőt teszek, amivel néha az arcomat is megtörlöm. Egy másik trükköm: a napokban a frissen mosott, még nem száraz fehérneműbe mentem a boltba, mely kellemesen hűsített addig, míg meg nem száradt.

 Vica

 

Szólj hozzá