Egy városi  asszony emlékei a gyermekkori nyarakról

"Lenn az alföld tengersík vidékin

 Ott vagyok honn, ott az én világom;

 Börtönéből szabadult sas lelkem,

 Ha a rónák végtelenjét látom."

Petőfi Sándor „Az Alföld” című szép versének sorai gyermekkorom nyarait juttatják eszembe, amelyeket az alföldi tanyavilágban élő nagynénéméknél töltöttem 4 éves koromtól, az érettségiig. Ez az időszak az 1950-es évektől a 60-as évek közepéig tartott.

     A vályogház, későbbi veranda beépítéssel -saját felvétel

Mariska néni, a nagynéném, aki 1901-ben született, ide a tanyára jött férjhez. A harmincas éveiben járt, már "öreglánynak" számított, amikor kommendáltak neki egy elvált embert, Mihály bácsit. Gyermekük nem született, ezt az öccse gyermekei, vagyis mi, főleg én, pótoltuk. Mihály bácsi és Mariska néni (nekünk csak Maca néni) építettek egy masszív vályogházat és volt hozzá 6-7 hold földjük. Ez a tanyavilág a futóhomokon jött létre, nehéz volt művelni, sokat fújt a szél és vitte a homokot. A homokon nagyon nehéz volt bármit is termeszteni, a búza nem is élt meg, csak a rozs. Erdőtelepítéssel  próbáltak védekezni, és minden ház mögé akácerdőt ültettek. Nagyon romantikus volt, főleg gyerekszemmel. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk, a vizet a gémeskútból húztuk fel. Kemence melegített, ott sütötte néném a finom rozskenyeret, havonta egyszer, amikor 4-5 kenyeret készített el. A következő sütésig kitartott és nem száradt meg.

Az udvaron több eperfa volt, sok időt töltöttem a fákon, ráztam az állatoknak a finom, érett faepret, etettem az állatokat, legeltettem a tarlón a birkákat, összeszedtem a tojásokat, szóval éltem a tanyai emberek életét, itt nem a városi kislány voltam. Délután csendes pihenő volt, befészkelődtem a nagy szalmakazalba és olvastam.

       Libapásztor lány - Neogrady László festménye

Ez volt az igazi biogazdálkodás, hiszen nem voltak vegyszerek, nem volt műanyag, a papírt nagy becsben tartották, nem volt szemét, mindent "újra hasznosítottak". Az udvaron és a házban is mindig tisztaság és rend volt. Lehetett létezni mobil és internet, tv- és rádió nélkül is. Egy-két tanyán volt rádió, és ha összejöttünk az iskolában filmvetítésre, hallottuk tőlük  az új híreket. A parasztember vasárnap nem dolgozott, az volt a pihenőnapja. Hétköznap, kora hajnalban már  a földeken voltak, reggeli után vissza, ebéd utána pihenés és délután 4-5 órától estig tovább dolgoztak. Közben az állatokat is ellátták, hát ezért kellett a sok dolgos kéz. 

       Glatz Oszkár festménye

Mégis nehéz volt az élet, mert nem sokkal voltunk a háború után, tombolt a Rákosi korszak, amit megtermeltek, azt be kellett szolgáltatni, és csak annyit hagytak, ami a mindennapi életükhöz épp elég volt. A szomszéd  tanya lakóit kuláknak nyilvánították, mert nekik több földjük volt,  és állataik is voltak,  nem volt szabad velük beszélni. Nem értettem, de be kellett tartanom a tilalmat, mert bajt hoztam volna a nénémékre.

Gyerekként a tanya a béke, a nyugalom világát jelentette. Szívesen emlékszem vissza azokra a régi nyarakra.

    Első kép: Napsütésben- Rajczi Zoltán festménye 

• folytatás következik

Sári

Ha tetszett a bejegyzésünk, örülünk, ha írásainkat lájkolod és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!